Csúcson az antiszemitizmus az Egyesült Államokban

0
1168
IBTimes

A Hamász terrortámadása óta drámai mértékben megnőtt az antiszemita bűncselekmények száma az USA-ban hangsúlyozta az FBI igazgatója. Christopher Wray elmondta, hogy a zsidók az Egyesült Államok lakosságának mindössze 2,4%-át teszik ki, de ennek ellenére a vallási-nemzeti alapon elkövetett bűncselekmények 60%-a ellenük irányul.

Az USA-ban szólásszabadság van, ezért az antiszemita propaganda nemigen ütközik akadályokba, de annál szigorúbban büntetik  az ilyen bűncselekményeket. Több mint 300 antiszemita bűncselekményt regisztrált az Anti-defamation League azóta, hogy a Hamász megindította terrortámadását Izrael ellen október 7-én.

Az FBI igazgatója nem titkolta: bár nagyon figyelnek, de a közeli jövőben nem lehet kizárni az antiszemita bűncselekmények számának a növekedését sőt terrorcselekményeket sem az Egyesült Államokban.

Franciaországban is félnek a zsidók

Európa legnagyobb zsidó és muzulmán közössége ebben az országban él, és a Hamász által megindított háború kezdete óta a zsidók jórésze sokkos állapotba került. A Politico tudósítója a Párizs melletti Kis Jeruzsálembe látogatott el, abba az elővárosba, ahol sok zsidó él.

“50%-kal csökkent a forgalmam” – panaszkodik a népszerű kóser pizzéria tulaja Sarcelles-ben. Az elmúlt három hétben több antiszemita bűncselekményt regisztráltak mint tavaly egész évben. Az összefüggés nyilvánvaló a Hamász terrorakciójával. A belügyminiszter utasítására a rendőrség kiemelt védelmet biztosít a zsidó intézményeknek.

- Hirdetés -

Sarcelles nem igazán gazdag város, a Kis Jeruzsálem a jólét oázisa a szegények tengerében. A szegények pedig jórészt muzulmánok.

Elég egy szikra ahhoz, hogy fellobanjon az ellentét a két közösség között. 2014-ben már volt ennek előjátéka: a palesztinok tüntettek Franciaországban a gázai összecsapások miatt. A tüntetés elfajult, és sok zsidó üzletet feldúltak és felégettek.

“Most is elég egy szikra” – figyelmeztet a kóser pizzéria tulaja. Aki tart attól, hogy a konfliktus elhúzódik a gázai övezetben, és ennek drámai hatása lehet a Franciaországban élő muzulmánokra. Tisztában van ezzel Macron francia elnök is: sietve Jeruzsálembe utazott, de felkereste Ciszjordániát is, ahol tárgyalt a palesztin vezetőkkel. Állást foglalt a palesztin állam mellett. Az ENSZ-ben Franciaország megszavazta azt a tűzszüneti javaslatot, melyet a többség támogatott, és melynek célja Izrael válaszcsapásának leállítása. Izrael ezt elutasította. Izrael álláspontját nagyon kevesen támogatták az
ENSZ-ben: az USA és Magyarország igen, de az Európai Unió tagállamainak többsége a tűzszünet mellett foglalt állást illetve tartózkodott a szavazásnál.

Berlinben is megijedt a zsidó közösség

A Der Spiegel riportja arról számol be, hogy a 8000-es zsidó közösség úgy érzi, hogy magára maradt a német fővárosban. Egy rabbi, aki a zsidó – muzulmán párbeszéd szimbolikus alakjává vált Németországban, arról beszélt, hogy egyetlen muzulmán partnere sem hívta fel a Hamász terrortámadása óta. Német barátai se nagyon kérdezik, hogy miben segíthetek?

“Ez a csend összeesküvése, ez a legrosszabb”

– panaszkodik a rabbi Berlinben.

A zsidó közösség egyes családjai megtiltották a gyerekeknek, hogy kipát viseljenek az utcán, és egymás között héberül beszéljenek.

Furcsa, hogy épp mostanában költözött az Európai rabbi konferencia Münchenbe, abba a városba, ahonnan Adolf Hitler náci mozgalma megindult Németország elfoglalására.

Németországban is mindent megtesz a rendőrség a zsidó közösségek védelmében hiszen ez a náci múlt miatt erkölcsi kötelesség is. A kormány ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a muzulmán közösség jóval népesebb Németországban. Ezért Baerbock külügyminiszter is tárgyalt a mérsékelt palesztinokkal – éppúgy mint Macron francia elnök. Utána pedig kijelentette: Németország a palesztin állam létrehozásának híve.

Az Egyesült Államok és Izrael után az Európai Unióban él a legtöbb zsidó, akik a gázai háború miatt nehéz helyzetbe kerültek.

“Igyekszem azt mutatni a lányomnak, hogy nem félek, de eszembe jut a holokauszt, amely családunk oly sok tagja számára volt végzetes”

– mondta a Politico tudósítójának Kis Jeruzsálemben egy középkorú zsidó férfi Párizs környékén

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .