„Soros hálózat”

0
2353
facebook

A Pedagógusok Szakszervezete tiltakozó tüntetést hirdet jövő szombatra, az illetékes minisztérium pedig közleményben reagál. A közleményben azt állítják, hogy a szakszervezeti akció azok műve, akik a „Soros-hálózathoz” tartoznak.

Orbán miniszterelnök péntek reggeli szokásos rádiószózatában a legnagyobb magyar diplomáciai sikernek minősíti azt, hogy Várhelyi Olivér végül EU-biztos lesz. Az, hogy ez az Orbán-kormány nagy diplomáciai sikere, nem vitás.
De Orbán azt is hozzátette, hogy „tények” mutatják, hogy Soros György nagy erőfeszítéseket tett Várhelyi biztossá válásának megakadályozására, de nem sikerült neki. Az állami rádió riportere természetesen nem kérdezte meg, hogy miféle tényekre gondol.

Az állítás azonban ugyanaz, mint amit a minisztérium közleménye tartalmaz: a magyar ellenzék Várhelyi Olivérrel szembeni, valamint korábban Trócsányi Lászlóval szembeni fellépése mögött ugyanúgy Soros György áll, mint a pedagógusok tiltakozó akciója mögött.

Mi a baj ezzel az állítással? A Soros György elleni kampány természetesen ízléstelen és hazug, és sokan érzékelnek vele kapcsolatban antiszemita felhangot. A legfontosabb azonban nem ez.

Az Orbán-rendszer által ötödik éve folytatott sorosozásban az a legfontosabb, hogy mindenkit, aki bármilyen értelemben szemben áll a rezsimmel, idegen ügynöknek minősít.

Legyenek pártok, szakszervezetek, civil szervezetek, ha egyszer nem a rezsim politikáját viszik, akkor Soros György instrukcióját hajtják végre, tehát a magyarságtól idegenek. A magyarságot, a magyar embereket egyedül a kormány és a mögötte álló parlamenti többség képviseli.
Igazi magyar ember nem lehet vele szemben ellenzékben. Ez a nacionalista önkényuralmi rendszerek logikája. Azzal ugyanis, hogy mindenkit, aki szemben áll vele, sőt, mindenkit, aki tőle függetlenül cselekszik, a magyarságtól idegennek minősít, kizárja azt, hogy valaki külföldi, idegen biztatás, befolyásolás nélkül mást akarjon, mint amit a rendszer helyesnek tart. Kizárja tehát az ellenzékiség illetve a tőle való függetlenség minden változatát. Ergo, kizár bármiféle pluralizmust. Ezért mondhatjuk, hogy a sorosozással a rezsim – és, mint láthatjuk, fő megtestesítője és képviselője, maga

Orbán – önmagáról állítja ki a bizonyítványt, miszerint önkényuralmi rendszer, illetve annak ura, vezére.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .