Megvan az Együtt országos listája

0
55

Országos listát és közel 50 egyéni választókerületben, köztük a legtöbb budapestiben állított jelöltet az Együtt. A párt azt is bejelentette, hogy elfogadja Karácsony Gergely meghívását a demokratikus ellenzék közös március 15-i ünnepségre.

„Az Együtt bebizonyította, hogy országos hálózattal és szervezettel rendelkező párt – ezzel a megjegyzéssel vezette fel Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje a bejelentést: a párt országos listát állított és közel 50 egyéni választókörzetben indít jelöltet, köztük a legtöbb budapestiben is. Továbbra is kitartanak amellett – tette hozzá –, hogy az egyéni választókerületekben lehet legyőzni a Fideszt. Ennek érdekében a legfelelősségteljesebb viselkedés, ha a demokratikus ellenzék egy jelöltje áll szemben a Fidesz jelöltjével. Hódmezővásárhely példáját mindenkinek értenie kell – szögezte le.

Az Együtt a maga részéről már eddig is több választókerületben visszalépett az LMP, a DK és az MSZP, valamint Mellár Tamás javára, s szeretné, ha ez kölcsönös lenne.

Hajdú Nóra példáját hozta fel, aki a Közös Ország Mozgalom ma nyilvánosságra került felmérése szerint 8 százalékos támogatottságot élvez a választókörzetében. A visszaléptetését firtató kérdésre válaszolva azt mondta: kár, hogy az MSZP nem fogadta el Karácsony Gergely ajánlatát a visszaléptetésekről.

„Mi azonban bízunk abban, hogy lesz ilyen megállapodás, reméljük az MSZP is rugalmas lesz például Csepelen, s akkor Hajdú Nóra is része lehet ennek” – fűzte hozzá.

Juhász Péter, a párt elnöke a tájékoztatón bejelentette: elfogadják Karácsony Gergely meghívóját és részt vesznek a demokratikus ellenzék március 15-i budapesti közös rendezvényén.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.