Kezdőlap Címkék Sallai R. Benedek

Címke: Sallai R. Benedek

Demeter Márta LMP tag lesz!

Demeter Márta két héten belül tagja lehet az LMP-nek! – tájékoztatta a Független Hírügynökséget  a párt új elnökségi titkára. Kanász-Nagy Máté el tudja képzelni, hogy az LMP kőbányai szervezetének két tagja Demeter Márta képviselő párttagságát szocialista múltja, és az öko pártban befutott gyors karrierje miatt torpedózta meg. Emlékezetes, hogy Demeter Márta az LMP segítő tagja, s népszerűsége ellenére fél éve vár a pártagságára.

Kanász-Nagy Máté felhívta figyelmünket arra is, hogy a sokat kritizált alapszabály szerint Demeter Márta tagságáról a párt elnöksége is dönthet, s jövő heti felvétele aligha lehet kétséges, hisz a tagság közelmúltban már többször is elismerte Demeter politikai teljesítményét, ezért  az LMP frakcióvezető-helyettesévé is megválasztotta. Mindez erkölcsi alapot ad a pártvezetésnek arra, hogy már a jövő pénteki vezetőségi ülésen döntsenek Demeter Márta párttagságáról. Előtte viszont zárt ajtók mögött meghallgatják az ellenvéleményeket megfogalmazó kőbányai ellenszavazókat, de a döntést végül a párt elnöksége mondja majd ki.

Arra a kérdésre, hogy a tagfelvétel miért olyan bonyolult az LMP-ben, párt elnökségi titkára egyértelműen a többlépcsős felvételi rendet okolta, illetve azt, hogy a választási kampányban a pártvezetés ezzel az üggyel nem tudott foglalkozni. Kanász-Nagy Máté egyébként annak a Sallai R. Benedeknek a pozícióját vette át, aki titkárként akadályozni tudta, hogy az LMP a választáson esélyes pártok javára visszalépjen, majd az erről szóló vitán bántalmazta a párt társelnökét, Hadházy Ákost. Az új elnökségi titkár politikai befolyása Sallai távozása után is megmaradt, s ezért Kanász-Nagy biztosra veszi, hogy előterjesztése alapján felveszik Demeter Mártát.

A párt más befolyásos szereplői nem kívánták kommentálni Demeter Márta tagfelvételi kudarcát. Ungár Péter mindössze annyit jegyzett meg, hogy pártjában sajnos a tagfelvétel ennyire bonyolult műfaj, majd a sajtóosztály megkeresését javasolta. Egy magát megnevezni nem akaró, de a párt érdekében tevékenykedő személy azt nyilatkozta, hogy az LMP legjobb úton van afelé, hogy tönkretegye önmagát. A Fidesz kétharmadát elősegítő bélyeget már így is viseli a párt, s a sokat és sikeresen dolgozó Hadházyt sem tudták a vezetésben tartani.

Azt a felvetést, hogy a párt ellenfelei a szervezet sorai közé épülve bomlasztják a pártot, esetleg a rombolásában a Fidesz keze nyomát is fel lehet fedezni – Kanász-Nagy Máté a leghatározottabban cáfolta. Nem tagadta, hogy sok ellenfele van az LMP-nek, emiatt több támadás is éri a pártot, elsősorban a viszonylagosan kedvező választási eredmények miatt. Azonban ma aligha van olyan politikai szervezet Magyarországon, amelynek alapszabálya úgy akadályozza a párt működését, mint azt az LMP évek óta érvényben lévő rendtartása. Amin a következő egy évben mindenképpen változtatni akarnak, ha addig még lesz LMP nevű párt.

Bréking nyúz, május 27. – Tudósítás a másik valóságból

0

Igazi kis vegyestálat sikerült ma összeállítanunk. Van itt minden, mi szem, szájnak ingere: sápítozás az LMP-ben (és persze egy oldalvágással a Jobbikban) kialakult feszült helyzetről; Mellár ócsárlásáról és általában is az emberileg vállalhatatlan ellenzékről; a migránsokat segítő – trükkösen nem civileknek, hanem NGO-knak mondott – szervezetekről; s végül arról, hogy a műanyagszigetek nem is léteznek, csak riogatják velük szegény nyugati embereket.

 

Echo TV – Emberileg vállalhatatlan az ellenzék

A tévé Civil kör műsorának a vendégei véleményezték többek között Bősz Anett kilépését a Párbeszédből, valamint Mellár Tamás belépését a frakcióba, megmentve azt. Pesty László úgy fogalmazott: Mellár Tamás a magát konzekvensen mindig konzervatívnak és függetlennek tartó ember szépen megmentette a Párbeszéd frakcióját. Bősz Anett pár héttel azt mondta, belép ebbe a frakcióba. Ezzel szemben most azt mondta, nem látja annak lehetőségét, sem politikai akaratot, sem eszközt, sem semmit, hogy itt liberális politizálást folytathasson. Miért tette volna, ha nem így van? – tette fel a kérdést Pesty László.De jelen esetben, aminek egyszerűbb az olvasata és egyébként egy disznóság, hogy Mellár, aki saját magát konzervatív gondolkodónak aposztrofálja egyszerűen csak belép ebbe a frakcióba.

Pedig megígérte a választási kampányban, erre építkezett, hogy ő független keresztény-konzervatív, ezzel szemben most elfogadta a baloldal támogatását és pénzét – tette hozzá.

Ferencz Orsolya úgy vélekedett: ez az elvtelenségnek a magasiskolája és a gusztustalanságnak a folytatása, amit egyébként a kampány során is mutatott a baloldal. Felidézte, hogy egyébként Herényi Károly és Lendvai Ildikó is korábban arról beszélgetett, hogy azok tették jól, akik a Fideszre szavaztak.Hiszen, így a legjobbat tették az országnak, mert emberileg vállalhatatlanok azok, akik ma az ellenzéket képviselik.

Origo – Újabb ellenzéki párt szakad: az LMP kongresszusa fellázadt

A teljes ellenzékhez hasonlóan az LMP-ben is folytatódnak a belharcok, az elnökség ismeretlen tagokkal lett tele  – írja az Origo hivatkozva a PestiSrácokra. A portál szerint ennek a jele, hogy ugyan az LMP két társelnöki posztjáért kihívó nélkül csak ketten indultak, Szél Bernadett és Keresztes László Lóránt, ám az előbbi csak 60, az utóbbi pedig 77 százalékos támogatást kapott.

A küldöttek a vártnál gyengébb választási szereplés mellett az LMP iránytű nélküli, sodródó politizálása miatt is büntették a párt miniszterelnök-jelöltjét.

A portál LMP-s forrásai szerint komoly esély van arra, hogy a párton belüli konfliktusok (amelyeket Sallai R. Benedek és Hadházy Ákos verekedése is jelzett) tovább éleződnek, és – a Jobbikhoz hasonlóan – pártszakadáshoz közeli helyzet állhat elő az LMP-ben is.

 

888.hu – Több mint száz NGO segít a migránsoknak Európába jutni

Két év alatt körülbelül 114 civil szervezet és 7 356 önkéntes vett részt Leszbosz szigetén a migránsokkal kapcsolatos akciókban. Ha kellett mentették őket, de ruhát, élelmet és jogi segítséget is nyújtottak nekik, valamint tanácsokkal látták el őket, hogy könnyebben boldoguljanak útjuk további részén – írja a portál, amely felidézi, hogy Charalampos Athanassiou görög parlamenti képviselő érdeklődött az NGO-k munkájáról, amelyre két minisztertől, a hajózásért és a bevándorlásért felelős miniszterektől érkezett a megdöbbentő válasz.

A válaszaikból kiderült, hogy nem tudják megfelelően ellenőrizni ezen civil szervezetek tevékenységért, amiért a két miniszter egymást kezdte el okolni.

Olaszországban sem jobb a helyzet, ott is aktívak tevékenykednek az NGO-k. Az elmúlt két napban 1500 migráns mentettek a tengerről. Az illegális bevándorlóknak közel a felét a Sea-Watch és a Sea-Eye szervezetek mentették.

Figyelő – A nem létező Csendes-óceáni szemétsziget egy sokkal veszélyesebb dologra mutat rá

A National Geographic legfrissebb címlapjával, ami egy jéghegyre hasonlító óceánban úszó nejlonzacskót ábrázol, újramelegítette az óceánok műanyag szennyezésének témáját. Ezzel még nem lenne probléma, csakhogy ezzel együtt újra szétterjedt a szemétsziget legendája. Erről a szigetről már annyiszor olvashattunk, hallhattunk, viszont – nem véletlenül – nem láttuk soha, írja a Figyelő. Adódik a kérdés. Vajon miért nem készült még légifelvétel erről a lebegő óriásról, amely állítólag még a hatalmas amerikai államnál is kétszer nagyobb.

Egész egyszerűen azért, mert a szó szoros értelmében nincs olyan, hogy szemétsziget.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az óceánok nem szennyezettek műanyaggal. Csakhogy amit szemétszigetnek neveznek, az inkább egy szemétfolt, ami szabad szemmel nem is igazán látható.

A téma drámai tálalása egyértelműen arra szolgál, hogy a világ bűntudatra leghajlamosabb embertípusát, a nyugati embert sokkolja.

 

Hadházy: Kisebbségbe kerültem, de van támogatottságom

0

Hadházy Ákos már el is küldte fellebbezését a párt illetékeseinek, amelyben kéri, hogy ne két, hanem négy évre tiltsák el bárminemű poszttól az LMP-n belül – tudta meg a Független Hírügynökség. A párt volt társelnöke úgy látja, jelenleg kisebbségbe került ugyan a párton belül, de megvan politikájának a támogatottsága. Az LMP előrehozott tisztújító kongresszust tart a hétvégén.

 

„A magam részéről a jövőben tisztség nélkül is ugyanazt fogom képviselni az LMP-ben, mint amit képviseltem társelnökként” – nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Hadházy Ákos pártja kétnapos, tisztújító  Kongresszusa megkezdésekor. A kongresszust eredetileg júliusban tartották volna, ám előre kellett azt hozni, miután Hadházy – betartva a választások előtt tett ígéretét, a Fidesz győzelme után –  lemondott a társelnöki posztról, illetve később több elnökségi tag is követte őt ebben.
Kérdésünkre, hogy számít-e arra, hogy a most hétvégi kongresszuson többen kiállnak mellette, illetve beállnak mellé, Hadházy azt mondta:

„Van támogatottságom a pártban, igaz, úgy tűnik, ez most kisebbségbe került”.

Emlékeztetett azonban arra, hogy már jó előre közölte, hogy nem kíván indulni semmilyen tisztségért sem a pártban, sem pedig a frakcióban, s ehhez is tartotta magát. Ugyanakkor, továbbra is ugyanazt mondja és ugyanazért küzd a párton belül: szükségesek az együttműködések más pártokkal, esetenként olyanokkal is, amelyek mást gondolnak a világról, mint ők.

„Most még fontosabb elmondani, hogy akkor van csak helye és létjogosultsága egy ellenzéki pártnak, ha belátja, hogy a választások eredményében ő is felelős, illetve – s ez talán még fontosabb –, hogy mennyire súlyos politikai helyzet alakult ki az országban” – szögezte le portálunknak.  

Hozzáfűzte: „nem szabad túllépni azon, hogy tisztességtelen, illegitim módon jött létre a parlament, ám nem elég ezen keseregni, tenni is kell, ellenkező esetben a következő választáson is ugyanez lesz a helyzet”.

Hadházy – mint kérdésünkre elmondta – már el is küldte a fellebbezését az etikai bizottságnak. A döntést pedig – tette hozzá – a Kongresszuson megújuló testület fogja meghozni. Hadházyt két évre eltiltottak minden tisztségtől a pártban amiatt, mert az április 8-is választásokat megelőzően, párt-jóváhagyás nélkül egyeztetett az MSZP-vel a visszaléptetésekor.

A fegyelmi bizottság azonban nem csak Hadházy ellen folytatott eljárást: összesen kilenc fegyelmi eljárás alá vont LMP-s került eléjük,

köztük olyanok, akik a választásokon visszaléptek más pártjelöltek javára. Emellett első fokon kizárták Sallai R. Benedeket, aki erőszakosan lépett fel Hadházy ellen.

A hétvégi előrehozott tisztújító kongresszust Székesfehérvárott tartják.

A két társelnöki posztért egy-egy jelölt indul: Szél Bernadett és Keresztes László Lóránt.

Az LMP új elnökségi titkárt is választ, s a társelnökök és a titkár mellé további hat országos elnökségi tagot. Megújul a többségben a területi szervezetek által delegált tagokból álló Országos Politikai Tanács, továbbá a párt etikai, a fegyelmi, valamint a pénzügyi ellenőrző bizottsága is.

Teljes tisztújításra készül az LMP, még Szél Bernadett is távozhat!

„Heteken belül teljes tisztújítás lehet a pártban, mert a jövő évi önkormányzati- és uniós választásokra megújult vezetéssel akar készülni az LMP” – ezt nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Schmuck Erzsébet, aki szerkesztőségünknek is megerősítette, hogy Ungár Péter társaságában ő maga is lemondott elnökségi tagságáról. A párt vezérkara ugyanis mielőbb rendezni akarja a politikai közösségben kialakult feszültséget. Emlékezetes, hogy Hadházy Ákos a választás éjszakáján távozott a társelnöki pozícióból.

Némileg váratlan hír, hogy Ungár Péterrel együtt lemondott elnökségi tagságáról. Mi ennek az oka?

Ennek elsősorban technikai oka van. Ugyanis a hivatalban lévő elnökség 18 hónapra kapott mandátumot. Ez idén, a nyár közepén lejár, ezért legkésőbb júliusban teljes körű tisztújítást kell tartanunk. De miután Hadházy Ákos társelnök a választás éjszakáján váratlanul bejelentette lemondását, posztja csak két hónapig maradhat betöltetlen. Emiatt egy hónapon belül két választást is kellene tartani, ami csak zavart okozna. Ennek elkerülése érdekében döntöttünk úgy Ungár Péterrel, hogy mindketten lemondunk elnökségi tagságunkról, korábban egy társunk ezt már megtette. Ugyancsak az alapszabály írja elő, hogy

ha a lemondások száma eléri az ötöt, akkor teljes körű előrehozott választást kell tartani.

Ezzel a döntésünkkel megteremtettük a lehetőséget, hogy várhatóan május 26-án, vagy 27-én teljes körű tisztújító kongresszust tartson az LMP. Ezen majd a társelnököket és valamennyi tisztség betöltőjét újraválasztjuk, még a delegáltakat is.

Akkor Szél Bernadett is lemond?

Nem, a pártot a kongresszusig is vezetni kell, de a teljes körű tisztújítás a női társelnök személyére is érvényes. Természetesen, a kongresszus újra is választhatja Szél Bernadettet

Ezek tehát a technikai okok, de egy pártban mindennek van tartalmi oka is. Hetek óta érezhető, hogy párton belül elég nagy a feszültség. Elég, ha a Sallai R Benedek erőszakos fellépése szóba kerül, meg a fegyelmi eljárások. Mi tehát a tartalmi ok?

Kétségtelenül vannak a pártban feszültségek. Ezek rendezésére is szükség van, de azt visszautasítom, hogy a Fidesz azért kapott volna kétharmadot, mert nem léptünk vissza a választáson. A választás előtt mi egyértelművé tettük, hogy teljes körű koordinálásra törekszünk annak érdekében, hogy a Fidesz kormány leváltható legyen.

Ennek érdekében mi tárgyaltunk a baloldallal, és a Jobbikkal is, de ezek a pártok az együttműködésre nem voltak hajlandók.

Elfogadhatatlan számunkra, hogy az LMP-re fogják a választási kudarcot, illetve azt, hogy mi lennénk az okai a Fidesz újbóli kétharmados kormányzásának, úgy, hogy mi vagyunk az egyetlen ellenzéki párt, aki több mint százezerrel több szavazatot kapott, mint négy éve.

A másik ok – amit már említettem -, hogy vége van a kampánynak, új időszak kezdődik, jó egy év múlva önkormányzati, illetve európai parlamenti választás is lesz, ezért az a helyes, ha az új feladatnak frissen megválasztott elnökséggel, és tisztségviselőkkel megyünk neki. A teljes körű tisztújításra tehát azért van szükség, hogy mielőbb elkezdhessük a választási felkészülést.

Hadházy Ákos nemrég azt nyilatkozta, hogy ha megfelelő számú képviselőjük visszalép, akkor ma a Fidesznek nincs kétharmada.

Jó, de számtalan eset, például Hadházy Ákosé is bizonyítja, hogy az MSZP visszalépett, mégsem tudott az egyéni körzetben nyerni. Egyébként azt is felvethetné bárki, hogy ha a Jobbik tíz helyen visszalép, akkor az ellenzék győzhetett volna. Azt gondolom, hogy ezt a kérdést nem lehet ennyire leegyszerűsíteni.

Mindenesetre számomra megdöbbentő volt, hogy a titkári posztot betöltő Sallai R Benedek az alapszabályra hivatkozva nem volt hajlandó a képviselői visszaléptetésekről szóló javaslatot az elnökség elé terjeszteni. Akik persze döntés híján nem mertek visszalépni.

Azt nem is titkoljuk, hogy lesznek alapszabály módosítások, strukturális változások a pártban, de ezt a munkát már az új elnökségnek kell elvégezni. Gondolom, hogy a párt működési reformja, tehát az alapszabály átfogó megújítása kora ősszel meg is történhet.

Tehát egy ember ősszel már nem tarthatja sakkban a pártot?

Természetesen minden tisztség hatás-és feladatkörét is át kell gondolni.

A választás eredményének tehát nincs szerepe abban, hogy az LMP teljes vezérkarát újraválasztják?

Az eddigi legjobb választási eredményt értük el, hiszen a párt 7, 1 százalékos támogatottságot még soha nem szerzett.

Legkésőbb nyáron mindenképpen tisztújítást tartottunk volna amúgy is.

Valóban most lesz a legtöbb képviselőjük, de volt olyan cél is, hogy a Fidesz kormányt leváltsák.

Senki nem gondolhatja komolyan, hogy mi egyedül képesek vagyunk leváltani a kormányt. Ehhez kellettek volna a baloldali pártok, tehát az MSZP, DK, de a Jobbik együttműködése is. Kormányváltás csak széleskörű összefogás esetén valósulhatott volna meg.

Egyáltalán elképzelhető olyan összefogás, amely az ellenzéki pártok között kialakulhat és kormányképes?

 A pálya lejt, mert a Fidesz ördögi választási törvényt írt. Nyilván ma minden párt első számú feladata a megújulás, mi az LMP-ben a tisztújítás után azonnal elkezdjük el ezt a munkát, amely lehetővé teszi, hogy legyen esélyes kihívója az Orbán-kormánynak. 

Hadházy: elismerem, hogy részünkről újabb visszalépésekre lett volna szükség

Feljelentette az őt tettleg is bántalmazó Sallai Róbert Benedeket Hadházy Ákos. Az incidens az LMP fegyelmi tárgyalásán történt, rövid szóváltás után Sallai először fellökte Hadházyt, aki a fejét beverte egy radiátorba, ezért mentővel kórházba szállították.  Hadházy Ákos, az LMP lemondott társelnöke azt nyilatkozza a Független Hírügynökségnek, hogy pártjának képviselői a választásokon azért nem léptek vissza az esélyesebb induló javára, mert Sallai R. Benedek– Schiffer Andrással együtt – milliós perekkel fenyegette meg a képviselő-jelölteket. A visszalépések elmaradása viszont kétharmados többséget eredményez a Fidesznek.

 

Jobban van már, képviselő úr?

Fizikailag rendben vagyok, lelkileg viszont nem teljesen hevertem ki a történteket.

Az igaz, hogy miután Sallai R Benedek meglökte, vagy megütötte, ön ráesett a radiátorra és elvesztette az eszméletét?

Elnézését kérem, de én nem szeretnék a részletekbe belemenni. Szerencsére komoly bajom nem történt, a mentő csak elővigyázatosság miatt vitt el.

Egykori párttársa Sallai R Benedek bár bocsánatot kért, az állítja, hogy ön „rájátszott” az esésre. Majdnem azt mondta, hogy szimulált. Hallott erről?

Nem magamtól kerültem a földre, annyi bizonyos. De van nyolc tanú, ez elegendő lesz a részletek tisztázása. Rövidesen megindul a párton belüli eljárás, s a feljelentésem alapján az igazságszolgáltatás is tisztázhatja a történteket. Itt mégiscsak garázdaság történt.

Korábban kerestem már telefonon, mert olyan hírek terjedtek, hogy a visszalépésekben játszott szerepe miatt a pártja már fegyelmi eljárást indított ön ellen. S ha igaz, akkor ezt az ütést is a fegyelmi eljáráson kapta.

Igen, de amikor először keresett, akkor nem tudtam a fegyelmiről. De az kétségtelen, hogy egy másik eljárás során sérültem meg. Sallai R. Benedek kezdeményezésére felelősségre akarták vonni azokat a politikustársaimat, akik a választáson az esélyesebb ellenzéki jelölt javára visszaléptek.

Ön ellen is azért indult eljárás, mert a visszalépések mellett volt?

Igen.

Valamennyi visszalépő képviselő ellen eljárást indítottak, vagy csak ön ellen?

Többen voltak, de ennek részleteiről nem szeretnék nyilatkozni.

Mi volt a párttestület döntése?

Végül nem született ítélet. Az eljárás félbeszakadt az erőszakos események miatt. De végül Sallai ellen is elindult az eljárás.

Azért nem született ítélet, mert önt kórházba szállították?

Nézze, nem szeretnék ennek részleteiről többet mondani, mert ez a történet nemcsak az LMP-t járatja le, de kompromittálja az egész ellenzéket. Végső soron pedig az egész ország jövőjét veszélyezteti, ha most, egy beláthatatlan következményekkel járó választási eredmény után miatt az emberek elfordulnak a politikától.

Ha jól értem ezt a fegyelmi tárgyalást akár folytatni is lehet?

Ez a párt belügye, ezért nem szívesen beszélek róla. Azért is kell okosan lezárni az ügyet, mert ami történt, az egyenes következménye annak a folyamatnak, amit a Fidesz művel ebben az országban. A legnagyobb kormánypárt ugyanis hosszú évek óta csöpögteti a gyűlölet mérgét a társadalomba. A Fidesz szembefordítja egymással a pártokat, az embereket, s még ez ellenzék erői között is képes viszályt teremteni. A diktatúrába hajló kormány uralni akarja az egész társadalmat. Meggyőződésem szerint Magyarország jövőjét az dönti majd el, hogy akad-e még olyan ember, aki az ellenzéki oldalon hajlandó politikával foglalkozni.

Nincs kétségem, hogy az ellenzék feladata a jövőben az lesz, hogy a Fidesz társadalomba juttatott mérgét hatástalanítsa.

Mindenesetre, ha nem sikerül az LMP belső konfliktusait rendezni, az a párt végét is jelentheti. Ugye a rendszerváltás óta eltűnt már néhány párt a Fidesz környezetéből, elég csak a Kisgazdákat, az MDF-et említeni, s a KDNP-ről már ne is beszéljünk.  Erre gondol?

Csak részben, inkább arra gondoltam, hogy Fidesz elsőrangú érdeke, hogy sikerüljön felkorbácsolni az érzelmeket és az indulatokat az ellenzék, és ezen belül az LMP soraiban is. Ha nem sikerül ezen túljutni, akkor

a Fidesz jegyet váltott az örökös hatalomgyakorlásra.

A politizáló tömegeket egyelőre azt foglalkoztatja, hogy az LMP miért nem tudta a visszaléptetésekkel megakadályozni a Fidesz kétharmadát. Csak a fővárosban újabb öt mandátumot szerezhetett volna az ellenzék, ha önök nem csak mondják, de valóban visszalépnek. Ennek mi a magyarázata?

Akár visszalépések nélkül is lehetett volna ellenzéki győzelem, ha az ellenzék pártjai meg tudják győzni az emberek többségét, hogy készek és képesek gyökeresen új irányt adni az országnak. Az LMP ezen dolgozott, értünk is el sikereket, hiszen soha ennyi szavazónk nem volt, szemben pl a baloldali pártokkal, akik szavazókat veszítettek. De kétségtelen,

miután a választások előtt már látszottak a várható eredmények, visszalépésekkel nagyobb volt az esélye a sikeres ellenzéki szereplésnek.

Főleg, ha a pártok a megfelelő helyen léptek volna vissza egymás javára. Az is egyértelmű volt, hogy a kormányváltás esélye akkor nő csak meg jelentősen, ha széles körben, sok helyen és a Jobbiktól a baloldalig terjed. Ennyit láthattunk a választások előtt.  A választások után viszont valóban egyértelmű, hogy ha jobban döntenek az LMP képviselői, akkor talán a kétharmadot sikerülhetett volna megakadályozni.

Ismétlem: csak a fővárosban öt plusz ellenzéki mandátumot jelenthetett volna, ha visszalépnek.

Így igaz, de ezt előre nem lehetett tudni és én kicsit máshogy fogalmaznék: szinte csak a fővárosban jelenthetett plusz mandátumot a visszalépés. De úgy gondolom, hogy a „felelős keresése” rendkívül céltalan, és félrevezető. A választási kudarc valódi oka nem a visszalépések körül keresendő. Sokkal inkább abban, hogy

az ellenzéki pártok nem tudtak olyan alternatívát nyújtani, hogy a választók elhiggyék: képesek új pályára állítani az országot. Ha az ellenzék hitelesen tudja képviselni a gyökeres változások szándékát, és a kormányzóképességet bizonyítani, akkor a visszalépésekre sem lett volna szükség.

Tehát azok a pártok felelősek a választások kudarcáért, melyek nem tudtak alternatívát felmutatni. Ismétlem: baloldal pártjai nem szereztek több szavazót, mint az előző választásokon, az LMP viszont korábbi önmagához képest jól szerepelt, ugyanis annyi szavazatot kaptunk, mint még soha.

Ez viszont a kormány leváltáshoz, vagy a kétharmad megakadályozásához kevésnek bizonyult.

Azt elismerem, hogy részünkről újabb visszalépésekre lett volna szükség, amit az LMP elnöksége támogatott ugyan, de – ahogy korábban már elmondtam – a visszalépők polgári perekkel történő fenyegetése akadályozta ezt a folyamatot.

Viszont Schiffer a maga részéről cáfolta, hogy ő bárkit perrel, kártérítéssel fenyegetett volna. Hazugságnak nevezte, amit ön állít.

Holott csak a tényeket ismertettem, ugyanis jegyzőkönyvek, e-mailek születtek a történtekről. Sallai R. Benedek előterjesztést is készített erről. Mindez még akkor volt, amikor egyetlen visszalépőnk sem volt, a titktár 150 milliós perrel fenyegette meg azt, aki elsőként vállalja. Ezt ugyan az elnökség nagy többséggel elutasította, és a párt jogásza is jogi nonszensznek nevezte. Ezt követően

Sallai felkereste a Schiffer és társa ügyvédi irodát, ahol kérésére készítettek egy vállalhatatlan szakvéleményt, amely akadályozta a visszalépést. Ezt köröztették, s így persze, kevesen merték vállalni a visszalépést.

Mindenesetre az látszik, hogy az LMP ugyan beszélt, sőt tárgyalt a visszalépésekről, de aztán mégsem tette meg.

Igaztalanul vádolták Szél Bernadettet, hogy ő akadályozta a visszalépéseket, hisz kifejezetten komolyan gondolta a széleskörű együttműködést.

A látszat viszont ez ellen szól, ma már az LMP számlájára írják, hogy a Fidesz túlhatalmát biztosította. A szavazóknak majdnem mindegy, hogy ez Schifferen, Sallain, vagy Szél Bernadetten múlt. 

Valóban ez a látszat, amiért felelősnek is érzem magam, részben ezért mondtam le. De ez részletkérdés. A lényeg az, hogy a pártok nem tudták magukról elhitetni, hogy valóban változást akarnak. De ez a múlt, viszont jövő csak akkor lesz, ha az ellenzék semlegesíteni tudja a Fidesz által gerjesztett, a társadalomra ömlő gyűlöletet.

Komolyan vehető információim szerint a Fidesz-kormány arra készül, hogy a parlamenti pártok támogatását alaposan megemelje. Mégpedig azért, hogy az ellenzék kényelembe helyezhesse magát. Nagyon logikus lenne, hisz úgy tűnik az újonnan kialakult ellenzéki pártstruktúra nagyon kellemes a Fidesz számára. Pedig

az alakuló parlament nem egy demokratikus parlament, egészen elképesztően nagy az egyensúly hiánya a kormány és az ellenzék között. Ezért ma már nem az a kérdés, hogy mi történt, hanem az, hogy ebben a helyzetben mi a helyes magatartás az ellenzék részéről.

A kormánypárt kétharmados többsége azért fontos, mert ennek birtokában a Fidesz eldöntheti, hogy ki lesz a Kúria új elnöke, kik lesznek alkotmánybírák, illetve marad-e legfőbb ügyész Polt Péter. Az ő hivatalban tartása elsimíthatná az elmúlt nyolc év tíz-, száz-, vagy ezermilliárdos korrupcióit. Ez önt nyilván érzékenyen érinti.

Igen, ez tragédia. Sallai valószínű még ma sem fogja fel, hogy mit művelt, de még az ellenzékben sem döbbentek rá erre. A tény azonban tény: a kétharmadnak beláthatatlan következményei lehetnek gazdasági, de közjogi értelemben is.

Valóban lehet olyan érzése az embernek, hogy szinte valamennyi ellenzéki párt gátja volt az együttműködésnek. Ebből következően mintha mindenki a Fidesz kétharmadát építette volna.

Ezt így érzem én is, magabiztosan elzárkózott a Jobbik, de az MSZP vezetői között is akadt olyan politikus, aki azt mondta, hogy a teljes körű összefogást a Fidesz nem fogja engedélyezni. Nem is engedték, engem pedig az utóbbi két hónapban hazugságokkal próbáltak lejáratni.

A pártja társelnöki posztjáról lemondott, a mandátumát felveszi?

Ezt még nem döntöttem el, sok mindent át kell gondolnom, de a parlament nyitóüléséig ezt is el fogom dönteni.

A Fidesz a jelenlegi választási rendszerben legyőzhető?

Sokszor elmondtam, hogy szerintem ez volt az utolsó olyan lehetőség, amikor a Fidesz legyőzhető demokratikusnak nevezhető választáson. Miután ez nem sikerült, úgy érzem, hogy normális választáson ez már nem következhet be. Éppen ezért kell nagyon-nagyon átgondolni a felelős ellenzéki magatartás módját. A kétharmaddal folytatják a jogállam leépítését, mert nem szeretnék még egyszer átélni, amit a hódmezővásárhelyi eredmény és a választások között megéltek. Megcsapta őket a vereség szele, valósággal rettegtek, mert tartottak a börtöntől. Ezt aligha akarják még egyszer kockáztatni, ezért szerintem a következő négy évben azon dolgoznak majd, hogy minden változás lehetőségét ellehetetlenítsenek. Elképesztő dolgok jönnek. És sajnos jó esély van arra is, hogy az Európai Unióból kizárják az országot, ami a teljes gazdasági összeomlással járhat. Csak remélni tudjuk, hogy ez nem következik be.

LAPSZEM – 2017. szeptember 13.

0

Ma a Kornélok és a Lujzák ünneplik a névnapjukat. Szép őszies idővel köszönti őket a természet: az előrejelzések szerint ugyanis ma már mindenhol csökken a felhőzet, és napközben sok napsütés várható gomolyfelhőkkel. Zápor csak keleten lehet. A hőmérő higanyszála akár 25 fokra is felkúszhat.

Népszava:  Lehagyták a Habsburgokat a mai oligarchák

Példátlan méretű nagybirtokok alakulnak ki az országban, az új agrártőkések pedig a földet és a támogatási forrásokat is elvonják a mezőgazdaság többi szereplőjétől. A Népszava arról ír, hogy ismét nekiszaladt a Fidesz oligarchikus mezőgazdaság-átalakítási gyakorlatának Sallai R. Benedek. A lap felhívja a figyelmet az LMP-s politikus – akit a kormánypártok háza táján gyakran emlegetnek a zöldpárt agrároligarchájaként – Facebook-posztjára, illetve az ahhoz mellékelt tanulságos diagramra, amelyben azt kifogásolja, hogy a családi gazdaságok megsegítésének ígéretével hatalomra jutott kormányzat közreműködésével történelmi összehasonlításban is példátlan méretű nagybirtokok alakulnak ki az országban, az új agrártőkések pedig a földet és a támogatási forrásokat is elvonják a mezőgazdaság többi szereplőjétől.

A Sallai által összeállított földesúr-lista élén Csányi Sándor érdekeltségei állnak 35 ezer hektárral – nem csak ő, de a második helyezett, 26 ezer hektár fölött diszponáló Leisztinger Tamás is több földet használ, mint a történelmi nagybirtokos osztály prominensei.

Magyar Nemzet:  Nem a kerítésen múlik a bizalom

Helyszíni riportot közöl a polgári napilap a ciszjordániai Peduel izraeli illegális telep környékéről, ahol a sivatagi tájat kerítések szabdalják szépt. Bár a vezető igyekszik meggyőzni az odalátogatókat, hogy ezek nem biztonsági célból épültek, de ez nehezen hihető, mert a kerítések tetejére még szögesdrótot is kifeszítettek.

Nem mintha az izraeli telepesek egy percig is tagadnák, hogy minden eszközt bevetnek biztonságuk garantálásáért – írja a tudósító, hozzátéve: néhány széplelkű újságíróval még kisebb vitába is keverednek, miután felvetődik, hogy kerítések és falak mögül nem lehet bizalmat építeni. A vezető értetlenül áll az ötlet előtt, majd rövidre zárva a beszélgetést elmeséli, hogy az elmúlt néhány év alatt csak az ő közösségükből hat emberel végeztek a palesztin merénylők. Ugyanakkor érdekes jelenségre is felhívja a figyelmünket:

„azokon a településeken, ahol nincs kerítés, alacsonyabb a támadások száma.”

De az okot korántsem a bizalomban látja. Szerinte a technika, így a kerítés, a kamerák, elkényelmesítik az embert, nélkülük viszont kénytelenek folyamatos készültségben állni – amit az esetleges merénylők a saját bőrükön is tapasztalhattak.

Magyar Idők: Kósa Lajos interjú

Ismét egy nagyinterjú közöl a kormánypárti lap, amely Kósa Lajossal beszélgetett el a Fidesz ma kezdődő kihelyezett frakcióülése előtt választásokról., új pozíciójáról, az országról.  A tőle megszokott meghökkentő fogalmazásokkal élt ismét a Fidesz leköszönő frakcióvezetője. A többi között azt állította, hogy „miközben végig a korrupcióról beszélt az ellenzék, úgy készül a tavaszi választásra, hogy az van felírva a pólójukra: Gyertek, milliárdosok, van itt olcsóért minden!”. Kósa szerint Simicska Lajos kilóra megvette a Jobbikot, s szerinte az egymással is marakodó ellenzéki pártok választási győzelme a politikai horror kategóriájába tartozna. A frakcióüléssel kapcsolatban azt állította, hogy annak központi témája  a migráció, az ország védelme lesz, mivel ez a legnagyobb kihívás, a napi politikai küzdelem tárgya nemcsak nálunk, hanem szerte Európában. A kötelező kvótával kapcsolatban azt mondta, hogy a küzdelem első szakasza lezárult, az Európai Bíróság ítéletét nem lehet végrehajtani, mert nincs rendelkező rész. A küzdelem a kvótával kapcsolatban a kötelezettségszegési eljárással folytatódik, amely jövő év tavaszán zárulhat le. Ezt követően lehet majd konkrét intézkedést megfogalmazni, ha egyáltalán akkor még lesz az unióban kötelező betelepítési kvóta. A migránsok szétosztásával kapcsolatos döntés határideje két héten belül, szeptember 26-án le­jár.

Magyar Hírlap: Nem kérünk a brüsszeli kényszerből

Hibásnak tartja az Európai Unió migrációs politikáját Ryszard Czarnecki, az Európai Parlament alelnöke. A Magyar Hírlap a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) politikusával készített villáminterjút. A politikus kifejtette meggyőződését, hogy a kvótarendszer egy tisztán elméleti megoldás, amely működésképtelennek bizonyult, amikor szembesült a valósággal. A kvótában meghatározott százhatvanezer migránsból mindössze húszezret helyezték á, s csak két tagállam, Málta és Finnország teljesítette a kvótáját. Szerinte ez bizonyítja, hogy hibás a migrációs politika. Hozzátette azt is, hogy szerinte a migránskvótákat illetően Lengyelország érdeke egybeesik a visegrádi csoport tagjainak érdekével. „Támogatjuk Magyarországot és Szlovákiát abban, hogy érvényesítse polgárainak döntését, és nem egyezünk bele az unión belüli kényszerbetelepítésekbe. Leszögezte azt is, hogy „Nem engedhetünk Brüsszel zsarolásának!”.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK