Kezdőlap Címkék Kovács-Cake

Címke: Kovács-Cake

Afrikai felmenőkkel ül be a parlamentbe

Némi hezitálás után megszületett a döntés a Párbeszéd berkeiben: Karácsony Gergely parlamenti mandátumát a párt korábbi igazgatója, a 38 éves Kocsis-Cake Olivio veheti át.

Hogyan kell kiejteni a nevét?

Magyarosan, ahogyan írjuk: Kocsis-Cake. Ez nem egy angol szó, édesapám egy korábbi portugál gyarmatról érkezett, akkor változtatta meg a nevét „C”-re.

Azért is kérdem, mert nem sokat tudtunk eddig önről.

A pártigazgatói munka inkább háttér tevékenység. Szervezői munka. Kilenc éve politizálok, voltam, polgármesterjelölt a Terézvárosban 2010-ben, önkormányzati képviselői is, akkor még az LMP színeiben, ugyanott. Egyik szervezőjeként tartottak számon annak a tiltakozás sorozatnak, amelyet a Tűzraktér nevű civil szerveződés megszüntetése ellen szerveztünk. Indultam országgyűlési képviselőjelöltnek is.

Van valamilyen polgári foglalkozása is? Amit eddig elmondott valamennyi a politikához kötődik.

Korábban dolgoztam alapítványoknál, szerkesztő műsorvezetőként a Rádió Cafénál. Média- és oktatáskutatási programokban vettem részt.

Mi lesz a parlamenti területe? Szintén a média vagy az oktatás?

Ezt még nem tisztáztuk a frakció többi tagjával. Erős szakmai „karakterek” kaptak helyet a csapatban, ami sok mindent meghatároz majd. Nem állnak messze tőlem a szociális kérdések, a Magyarországot érintő uniós témák, amelyek most, a költségvetési tárgyalások idején, különösen aktuálisak lehetnek. Ne kilátókra és főterekre fordítsák ezeket a forrásokat, hanem munkahely teremtésre, felzárkóztatásra.

Szívesen foglalkoznék nemzetpolitikával is, hiszen ma a kivándorlás hazánk legégetőbb gondja.

A legfelkészültebb fiatalok hagyják el az országot, s ha ez így folytatódik, 20-30 év múlva nagyon nagy problémákkal szembesülünk majd. Volna néhány értelmes elképzelésem arra is, hogyan lehetne hazai perspektívát kínálni ezeknek a fiataloknak.

Nem gondolt arra, hogy esetleg az önkormányzatokkal foglalkozzon? Volnának e téren tapasztalatai…

Látja, ez egy jó javaslat. Át fogom gondolni. A Fidesztől amúgy sem áll távol az ötlet, hogy megnyirbálja az önkormányzatok jogosítványait.

Kapott valami konkrét mandátumot is a pártjától, amit teljesítenie kellene?

Most dolgozunk a következő évek stratégiáján. A Párbeszéd szeretne annak a politikai folyamatnak a kovásza lenni, amely képes lehet majd 2022-ben leváltani a jelenlegi hatalmat.

Ha most hirtelen előre lehetne pörgetni a naptárat, és 2022-at mutatna, mi kellene ahhoz, hogy elégedett legyen a korábbi képviselői teljesítményével?

Elégedett volnék, ha a Párbeszéd – az én munkám révén is elérné, – hogy egy egységes ellenzék álljon fel. Részese szeretnék lenni annak, hogy a pártunk vonzó jövőképet tudjon teremteni a változást akaró embereknek. Elégedett volnék a munkámmal, ha a parlamentet rá tudnám bírni az on-line internetes választási szavazás elfogadására.

Elégedett lennék a T. Házban eltöltött négy évemmel akkor is, sikerülne elindítani az úgynevezett gang-programot.

Ezt az elképzelést annak idején még Bajnai Gordonnal és Jávor Benedekkel dolgoztuk ki, a program a körfolyosós, öreg, belvárosi házak belső terének felújítást célozná. A belső ablakok, ajtók, a fűtési rendszerek felújítása után ezekben a lakásokban olcsóbbak lehetnének a rezsiköltségek, ami elsősorban az itt élő, idős embereknek kedvezne. Napelemeket, kollektorokat szerelhetnének a tetőkre, ami a lépcsőház világítást, a melegvíz-szolgáltatást tenné olcsóbbá. A házak értéke nőne ezzel, és még az ilyen rekonstrukciót az Unió is jó szívvel támogathatná. Ebben döntő szerepet vállalhatna az állam. Elégedett volnék akkor is, ha 2022-re sikerülne csökkenteni a gyűlöletkampányt, ha elérnénk, hogy az emberek ne nézzék ellenségnek azt, akinek más a bőre színe, akinek a felmenői más országból érkeztek.

Önt is érték már atrocitások a bőrszíne miatt?

Természetesen, de nem tulajdonítottam ennek soha jelentőséget. Nagyon remélem, hogy képviselői munkám egyik sikere lesz, ha négy év múlva már fel sem vetődhet senkiben egy ilyen kérdés.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK