Kezdőlap Címkék Európa Parlament

Címke: Európa Parlament

Orbán-Putyin megállapodás Ukrajna felosztásáról

Sikorski egykori lengyel külügyminiszter, aki jelenleg Európa Parlamenti képviselő nemrég azt írta Twitteren, hogy “azt feltételezem: Orbán megállapodásra jutott Putyinnal Ukrajna felosztásáról”. Ez meglehetősen súlyos vád “lengyel barátunktól”, aki az Európai Néppárt képviselője Brüsszelben, azé a párté, melyet a Fidesz elhagyott mielőtt kirúgták volna.

Orbán Viktor természetesen cáfolta, hogy megállapodott volna Putyinnal Ukrajna felosztásáról, de Sikorski egykori lengyel külügyminiszterként tudja, hogy miről beszél: az orosz diplomácia évek óta házal olyan térképekkel, melyek Ukrajna felosztását jelentenék. Ezek szerint a térképek szerint Lengyelország azokhoz a területekhez juthatna hozzá, melyek 1939 előtt hozzá tartoztak. Hitler és Sztálin 1939-ben kötött paktumot Európa keleti felének felosztásáról. Ennek alapján vonultak be a szovjet csapatok Lengyelországba néhány nappal azután, hogy a náci Németország lerohanta szomszédját.

Varsó – épp a kínos emlékek miatt – visszautasította az oroszok ajánlatát, és ma is Ukrajna legfontosabb támogatói közé tartozik.

Trianon nem jó tanácsadó

Erre figyelmezteti Orbán Viktor kormányát a lengyel liberális politikus: ”tudjuk, hogy Magyarországot traumatizálta a trianoni békeszerződés. Hallottuk Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy

“Magyarország az egyetlen állam Európával, amely önmagával határos”.

Tartunk attól, hogy egy Lengyelországban tabunak számító dolgot, a határok módosítását, sok magyar üdvözölné.”

– mondta Lengyelország egykori külügyminisztere a Mandinernek.

Sikorski emlékeztetett arra, hogy a területi revízióval Magyarország már megpróbálkozott a második világháború idején.

“Orbán és Putyin megállapodása talán arra a feltevésre épült, hogy Putyin eredeti forgatókönyve  szerint nyert volna, dehát elbukott. Ha vesztes agresszort támogatnak, akkor annak következményei lesznek” – figyelmezteti a magyar kormányt  Radoslaw Sikorski. Az egykori lengyel külügyminiszter neje Anne Appelbaum amerikai történész, aki gyakran bírálja Orbán Viktor nemzeti együttműködési rendszerét.

Talán a házaspár kiváló amerikai kapcsolatai is motiválják Sikorskit abban, hogy Putyin teljes vereségére számít Ukrajnában. Biden elnök korábban egyenesen kijelentette: az USA célja Putyin megbuktatása. Később ezt az amerikai diplomácia visszavonta, de valószínű, hogy Biden elnök tudatosan bakizott ebben az esetben.

“Putyin erőinek vereséget kell szenvedniük Ukrajnában, és az orosz csapatoknak ki kell vonulniuk az országból!”

– fogalmazza meg a célt Radoslaw Sikorski.

“Ha nem segítünk Ukrajnának, akkor csak szünet lesz amíg Putyin újrarendezi a csapatait. Újra fegyverkezik és továbbmegy. Ahogy a múltban Lengyelország és Magyarország, most Ukrajna a nyugati civilizáció elővédje” – hangsúlyozta Radoslaw Sikorski egykori lengyel külügyminiszter, aki a Mandinernek nyilatkozott.

Orbán aláírta Brüsszelben, ami ellen itthon tiltakozik

Ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit csinálok – szól az Orbán Viktornak tulajdonított kijelentés, amely kétségtelenül új értelmet nyert ezen a héten. Azt eddig is tudtuk, hogy a Fidesz miniszterelnöke politikai pávatáncosként rendszerint mást mond Brüsszelben és mást saját választóinak a köztévében, most azonban a sikamlós kétkulacsosság mellett konkrét hazugságon érhető a kormányfő – jelzi írásában Ujhelyi István EP képviselő.

Mint arról már közösségi oldalaimon beszámoltam: a Fidesz-KDNP jövő héten egy Európa-ellenes, teljesen abszurd országgyűlési határozatot akar elfogadni az Európai Unió jövőjéről szóló konferenciasorozat kapcsán. Egészen nyilvánvaló, hogy mindezt azért akarják áterőltetni majd az Országgyűlésen, hogy zsarolni tudjanak vele a brüsszeli tárgyalásokon. A határozatban tulajdonképpen eredménytelennek és politikailag motiváltnak írják le a nemzetközi konferencia-sorozatot, a magyar álláspontként pedig többek között az Európai Parlament feloszlatását és az uniós szerződésekből az „egyre szorosabb egységre” való törekvés törlését fogalmazzák meg. Teljes abszurd az egész, nem véletlen, hogy még Navracsics Tibor is úgy nyilatkozott egy rádióinterjúban: még gondolkodik, hogy képviselőként megszavazza-e majd ezt a kormánypárti határozatot.

Ehhez képest Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Tanács (EiT) eheti ülésen egészen más álláspontot képviselt, sőt, a csúcstalálkozót lezáró dokumentumot maga is aláírta, vagyis egyetértett az abban foglaltakkal. Ebben viszont többek között az szerepel, hogy az EiT „tudomásul veszi a konferencia eredményeiről szóló, a három társelnöknek benyújtott jelentésben szereplő javaslatokat”, az azt követő intézkedésekről pedig tájékoztatják a polgárokat. Ez utóbbi tájékoztatás bizonyosan nem történt és nyilván nem is fog megtörténni: a kormányzat ugyanis – mint azt a hivatkozott országgyűlési határozat maga is bizonyítja – konkrétan hazudik a konferencia megállapításairól. A folyamat eredményéről szóló jelentés ugyanis – amelyet ezek szerint a magyar miniszterelnök is szép csendben elfogadott és tudomásul vett – az európai, benne a magyar polgárok véleményét összegezve egészen más megállapításokat tett, mint amilyeneket „magyar álláspontként” a kormánypártok határozatba foglalnak.

A zárójelentésben éppen, hogy nem az Európai Parlament feloszlatása, hanem jogköreinek megerősítése mellett foglaltak állást az európai polgárok, például a jogalkotási kezdeményezési jog megadásával.

Ezt az EiT záródokumentuma szerint Orbán Viktor tudomásul vette és elfogadta, mint az európai polgárok többségének álláspontját. Ugyancsak szerepel a konferencia jelentésében a szerződések módosításának és a tagállami hatáskörök felülvizsgálatának a megnyitása, de épp ellenkezőleg, ahogyan a Fidesz-KDNP otthon ezt határozatba foglalná.

A folyamat eredménye épp, hogy a szorosabb együttműködés, a több európai hatáskör megadása – például az egészségügy területén – mellett szól, nem pedig a szorosabb egységre törekvés eltörlése mellett.

Az EiT záródokumentuma szerint Orbán Viktor ezt is tudomásul vette és elfogadta, mint az európai polgárok többségi álláspontját.

A magyar kormánypártok tehát tudatosan hazug tételeket akarnak országgyűlési határozatba foglalni, Orbán Viktor pedig az Európai Tanács ülésén – ha így tetszik – egyáltalán nem védte meg a „magyar álláspontot”,

nem jelezte tiltakozását az Európa Jövőjéről szóló konferencia kapcsán elfogadott és tudomásul vett zárójelentés megállapításai kapcsán és nem jelezte, hogy a magyar kormánynak – ahogyan oly sok más ügyben – most is teljesen ellentétes álláspontja van, mint Európa többségének.

Ha a kormányfő akkor és ott tiltakozott volna, jelezte volna ellenvéleményét, az – bár nem értettem volna vele egyet – teljességgel legitim lett volna. Így azonban, hogy az EiT záródokumentumának elfogadott konklúzióit tulajdonképpen elhallgatják a magyar nyilvánosságban, ráadásul teljesen megtévesztő, ezzel ellentétes tartalmú országgyűlési határozatot akarnak áterőltetni a magyar Parlamenten, az maga a hazugság.

Ujhelyi nagyon reméli, hogy Navracsics Tiborhoz hasonlóan még többen fognak elgondolkodni azon a Fidesz-KDNP padsoraiban, hogy meg lehet-e szavazni egy a hazug és károsan Európa-ellenes határozatot, sőt, olyanok is lesznek, akik nemcsak elgondolkodnak rajta, de lelkiismeretesen nem is fogják szavazatukkal támogatni.

Az új Európai Parlament, értékelés és kilátások

A Bibó István Közéleti Társaság öt nappal az Európai parlamenti választások után értékelte az eredményeket. A rendezvény előadói Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Göncz Kinga, az Európai Parlament (EP) volt képviselője (MSZP) és Donáth Anna, újonnan megválasztott Európai parlamenti képviselő (Momentum) volt. A beszélgetést Balázs Péter, a Bibó István Közéleti Társaság elnöke vezette.

A nyilvános esemény a „Chatham House” szabályok szerint folyt: a résztvevők szabadon felhasználhatják a kapott információkat a nélkül azonban, hogy hivatkoznának a megszólalók személyére, politikai vagy egyéb identitására. Így az előadók nem a sajtó számára fogalmaztak, hanem a hallgatósággal osztották meg a véleményüket.

Az Európai parlamenti választások politikai következményeit illetően Magyarországra és az Európai Unió jövőjére vonatkozóan az alábbi fő megállapítások hangzottak el.

A 2019 évi EP-választás tétje nagyobb volt a korábbiaknál, ami a megnövekedett politikai érdeklődésben és a magasabb választói részvételben is tükröződött mind Európában általában, mind pedig Magyarországon.

Nőtt az Európai Parlament súlya a kétszintű európai kormányzásban, ezért nem közömbös, hogy kik és milyen politikai célokkal vesznek részt a munkájában.

Habár az EU-szintű jogalkotásban az EP inkább a jogszabályokat jóváhagyó „felsőház” szerepét tölti be, az ún. együttdöntési eljárásban fontos beleszólást kap az elsődleges jogalkotó fórum, a Tanács mellett.

A nagy nemzetközi érdekkonfliktusokban az egyes államok – a legnagyobbak kivételével – nem alkuképesek. Például a nemzetközi klímaegyezmény végjátékában az USA, Kína és Oroszország vettek részt. Ugyanakkor a globális alkukból sem szabad kimaradni, mert akkor mások döntenek rólunk: „ha nem ülsz az asztalnál, rajta leszel a menün”. Az Európai Unió alkalmas keret a kisebb, sőt a nagyobb tagállamok cselekvéséhez, egyfajta „Noé bárkája”, amely védelmet nyújt a globalizáció tengerén.

Az EU súlya megnőtt a politikai döntéshozatalban, mivel a tagállamok számos területen ráruházták a hatáskörüket, illetve együttesen, az EU szintjén tanácskoznak és döntenek. Hátránya ugyanakkor, hogy a tagállami kormányok a rövid távú, hazai politikai érdekeiket követik, ezért csak a népszerű döntéseket hozzák meg. Például megalkották a közös valutát, az eurót, de hiányzik hozzá a fiskális és a bankunió, amelyek nélkül nem teljes a rendszer. Hasonlóképpen a közös külpolitika is „fogatlan” a közös biztonságpolitika nélkül.

Az Európai Unió a világháborús konfliktus utáni békeprojektként jött létre, azután kifejlesztette a jóléti ágát, majd Európa egyesülését követve geopolitikai dimenziókat öltött.

Jelenleg az EU a globális versenyképességi versenyben próbál helyt állni. Ma egyaránt napirenden van Európa biztonsága, az integráció gazdasági oldala az újraelosztás kérdései révén, valamint az identitáspolitika számos vonatkozása. Kérdés, hogy milyen politikai programok alapján és mely módon válaszolunk a kihívásokra? Közösen keressük-e a megoldásokat, vagy elszigetelten, egymás rovására? Ebből a szempontból is igen fontos volt az EP-választás kimenetele.

Az előzetes mandátumbecslések a radikális jobboldal előretörését jósolták, ez azonban nem következett be. A szélsőjobb pártok együttesen az EP képviselői helyek mintegy 23 százalékát szerezték meg, ezzel nem tudnak fontos döntéseket megakadályozni, amint azt remélték. Ugyanakkor Lengyelországban, Magyarországon és Olaszországban jelentős súlyt képviselnek. Az európai együttműködés hívei, a centrum pártok nem omlottak össze, egyesek részaránya csökkent (mérsékelt konzervatívok, szocialisták), ugyanakkor mások erősödtek (liberálisok, zöldek).

Eddig az Európai Néppárt és a szocialista pártcsalád összefogása elegendő volt a többséghez, az új EP-ben ehhez a liberálisokra, illetve a zöldekre is szükség lesz.

Összességében azonban az Európa-párti többség megmaradt a széthúzó „szuverenistákkal” szemben.

Ez a többség az EU vezetőinek kiválasztásába is szeretne nagyobb beleszólást kapni. E tekintetben folytatódik a verseny a tagállamokat képviselő Tanács és a politikai pártok listáin megválasztott EP között. A Tanácsban a kormányok képviselői a hazai mandátumok és érdekek szerint járnak el, ezzel szemben az EP-ben a képviselők egyéni mandátummal rendelkeznek és szabadon, önállóan foglalhatnak állást. Habár tagállami politikai pártok jelöltjeiként kerülnek az EP-be, felül tudnak emelkedni a hazai korlátokon és európai célok és érdekek szószólóivá válhatnak. Fontos azonban, hogy valamelyik nagy pártcsaládhoz tartozzanak, különben elvész a szavuk a 751 tagú parlamentben.

A következő időszakban Európa biztonsága, a közös határellenőrzés kérdései, a schengeni rendszer fenntartása, az európai energiapolitika, a gazdaságpolitika és a versenyképesség és a klímapolitika lesznek a legfontosabb témák.

Magyarországon a Fidesz a túlerős és aránytalan kormányzati hátszélhez képest viszonylag szerényen szerepelt. 13 képviselője lesz az EP-ben, ez kevesebb annál, amit remélt. Az ellenzéki oldalon jelentős átrendeződés történt, minden várakozást felülmúlva nőtt a Momentum és a Demokratikus Koalíció súlya, ezzel szemben csupán egy-egy képviselői helyet ért el az MSZP-Párbeszéd és a Jobbik és kiesett az LMP. Magyarország méltó képviselete két pártcsaládban biztosított: a szocialista és a centrista-liberális csoportokban, de hiányozni fog a zöldeknél.

Bizonytalan a Fidesz helye a változatlanul legnagyobb Európai Néppártban, a korábbi felfüggesztéséről még nem született döntés és bizonytalan, hogy visszaveszik-e.

Az EP-választás nyomán kezd kikristályosodni a hazai ellenzéki mezőny, amely az őszi önkormányzati választáson indul, és amely megrengetheti a NER-t. Az ellenzék küldetése, hogy egészséges társadalmat építsen, erősítse a demokratikus tudatot és védjen a szélsőjobb káros hatásaival – a gyűlölködéssel, a széthúzással – szemben.

Magyarország térden csúszva fog visszatérni az EU-ba – 2018 (szubjektív) legjobbjai

 „Orbán strasbourgi beszéde Aponyi gróf 2018-as Trianon-beszédére emlékeztetett engem… ugyanez az ostoba, arrogáns stílus volt tetten érhető Orbán beszédében, amelyből szintén kitűnt, hogy nincs a kezében semmi adu, nem tud mit kijátszani…A béka  is felfújja magát, hogy nagyobbnak látszódjék és tartsanak tőle” – mondja Radványi Miklós, a Frontiers of Freedom  jobbközép értékeket követő amerikai intézet külpolitikai kérdésekkel foglalkozó alelnöke.

  • A külpolitikáját teljesen alárendeli a belpolitikának
  • A vágyott orbáni híd szerepre senkinek nincs szüksége
  • Orbán jobban meg lesz alázva, mintha most fújt volna takarodót Strasbourgban és mea culpázott volna egyet
  • A strasbourgi történéseket Moszkva uniós belügynek tekinti, s nem fog kiállni Budapest mellett
  • Ha valaki az EU-t gyengíti, az a NATO-t is gyengíti, ez pedig sérti az amerikai érdekeket
  • Hiteles ellenzéket kell felépíteni, de nem érzelmi alapon

Hogyan áll az Orbán és több családtagja, illetve fideszes politikus ellen, a korrupció miatt a Magnitsky-törvény keretében Ön által elindított eljárás?

Halad a maga útján, annak ellenére is, hogy van egyfajta bürokratikus ellenállás a képviselőházban egy-egy demokrata, illetve republikánus képviselő részéről. Ez a magyarázata azoknak a nyilatkozatoknak is, amelyeket David B. Cornstein új budapesti amerikai nagykövet tett az utóbbi napokban. Neki nincs saját véleménye, ő csak azt mondja, amit mondanak neki.

Egy évvel ezelőtt még irreálisnak tűnt, az utóbbi időben azonban már egyre többet hallani arról, hogy létrejöhet egy Trump-Orbán találkozó. Ez nagyon jól jönne Orbánnak, különösen a nagy európai pofon után. Nem ennek az előjele a cornsteini dicséret?

Trump gyakran fogad külföldi vezetőket egy fél órára a Fehér Házban, de ennek sok jelentősége nincs. Tudni kell megkülönböztetni az árnyalatokat. Csak az állami találkozóknak (state visit) van igazán jelentőségük, amelyeket mindig egy-egy vacsora is kiegészít a Fehér Házban.

Cornstein, akit ugye Donald Trump küldött ide, gyakorlatilag dicséri a magyar kormányt, ebből az következik, hogy az amerikai elnök is elégedett a magyar kormányzati lépésekkel, s minimum elnézi, de legalábbis megbocsájtja a CEU ügyétől kezdve  a civil társadalom üldözésén át egészen a nagy orosz barátságig és Brüsszel-ellenességig nagyon sok mindent.

Egyrészt szögezzük le: egy nagykövet nem a küldő ország vezetőjét, hanem magát a küldő országot képviseli. Elvben, persze a gyakorlat néha más. Jelenleg a Fehér Ház és Mike Pompeo külügyminiszter kevés figyelmet szentel a magyar ügyekre; a fókuszuk Oroszországon, Kínán, a Koreai-félszigeten, Iránon, Szírián van.

Egyébként hogy a 78 éves üzletembert, Cornsteint helyezték Budapestre már önmagában is azt mutatja, hogy Washingtont nem érdekli igazán behatóan Magyarország.

Cornstein azonban mégis csak az amerikai diplomácia egyik vezetője, ha nem is irányítója. Nem lát ebben ellentmondást?

Ahogy említettem, Magyarország a legfelsőbb szinteken nincs fókuszban. Egyébként pedig arra számítok, hogy a novemberi választások után nagy változások lesznek az adminisztrációban. Pompeo külügyminiszter marad, de a Külügyminisztériumban lesznek mozgások. Meglátjuk, ki marad a helyén. Visszatérve az eredeti kérdésére, a Magnitsky-ügyre, a már említett novemberi időközi választások miatt minden lépés – a külpolitikaiak is – ennek vannak alárendelve. Amíg tehát túl nem leszünk a választásokon, nem lesz ebben sem érzékelhető mozgás.

De november után fel fognak gyorsulni az események.

Menyire befolyásolhatja a Magnitsky-beadvány kimenetelét az, hogy Orbánt több mint kétharmaddal leszavazták az Európai Parlamentben, saját pártcsaládjának hathatós közreműködésével?

A Magnitsky-ügy egy eleme lesz a robbanásnak. Mert szerintem Orbán politikája fel fog robbanni.

Ő blöfföl, mint a pókerben szokás – s tudjuk, a pókerben is lehetsz egyszer, kétszer, sőt, akár még háromszor is sikeres blöffel, de utána még a gatyádat is elveszíted.

Szerintem nem is kell majd túlságosan sokat várni arra, hogy kiderüljön: a király meztelen. Mindenki számára nyilvánvalóvá fog válni, hogy a külpolitikáját teljesen alárendeli a belpolitikájának. S bár egyelőre még például itt, Washingtonban nem reagálják le – aminek az oka a már említett választásokra való koncentrálás –, azért rögzítik azokat a belpolitikai, önös érdekek által mozgatott külpolitikai lépéseket, amelyeket tesz.

Például itt is mindenki tisztában van azzal, hogy Orbán szeptember 18-án nem Putyin kezdeményezésére, hanem saját kérésére látogat el Moszkvába. Ezt itt, az Egyesült Államokban nem veszik jó néven.

De hát Trump is közeledik Putyinhoz, Washington számára mi tehát a gond ezzel a magyar törekvéssel?

Ne képzeljünk ebbe semmi titkos, szofisztikált dolgokat, a külpolitikának és a külügyi stratégiának vannak alapkérdései, s ezek alapján lehet az Ön felvetését is megválaszolni. Egyéb érdekei mellett Orbánnak egyik fő célja a nemzetközi porondon, hogy egyfajta közvetítővé váljék Putyin és az EU, illetve Putyin és az USA között.

Arra vágyik, hogy olyan szerepet töltsön be, mint amilyent a rendszerváltás előtt Ausztria játszott. Csak azt nem veszi észre, hogy a kutyának sincs erre szüksége.

Ugyanakkor ezzel a dörgölődzéssel egyértelműsíti, hogy valójában gyengíteni akarja az Európai Uniót, ami azonban nem felel meg az USA érdekeinek sem.  Már csak azért sem, mert ha gyengíti az EU-t, akkor a NATO is gyengül – az uniós tagállamok java ugyanis az észak-atlanti szövetségnek is tagja.

Akkor nem a magyarországi demokrácia-deficittel, a CEU-üggyel, a civilek elleni fellépéssel, a sajtószabadság állapotával, stb. van gondja az USA-nak, hanem pusztán azzal, hogy Orbán gyengíti az EU-t és így a  NATO-t?

Ezek csak az orbáni politikai tünetei, s alapvetően sok bajuk van az orbáni politikával. De nem ez a lényeg.

Ám sajnos nem csak az amerikai sajtó, de az európai is elsősorban ezekkel a szimptómákkal foglalkozik, és nem a lényeggel.

Rögzítsük, Ön szerint mi tehát a lényeg?

Az EU és ennek következtében a NATO gyengítésére irányuló politikája. Ahogy már mondtam, Orbán nagy hibája, hogy a külpolitikát teljesen alárendelte a belpolitikának, olyan értelemben is, hogy a nacionalista hangvételt  megpróbálja kivetíteni nemzetközi színtérre is, s Magyarországot úgy feltüntetni, mintha tényező lenne az EU-n belül és azon túl is. A híd szerepére aspirál, ám közvetítésére egyik szereplőnek sincs szüksége, s ennek megfelelően

messze nem veszik őt annyira komolyan, mint ahogy szeretné.

Valójában tehát az egész külpolitikája ostoba, irrealitásokra épülő illuzórikus külpolitika. Tudja, hogy mit tesz a béka: felfújja magát, hogy nagyobbnak látszódjék és tartsanak tőle.

Moszkva sem veszi komolyan?

Végignéztem, miként reagálta le az orosz sajtó a keddi és szerdai strasbourgi történéseket. Az egyes televíziós csatornán, az esti fő-műsoridőben, 8 és 9 között sugárzott híradónak (Vesznyik)valahol a felénél került szóba az ügy. Amit nem úgy tálaltak, hogy milyen tökös legény Orbán, hogy ellenáll a többségnek és hajlandó kockáztatni a 7. cikkely alkalmazását –  arról beszéltek, hogy valóban komoly probléma az emberi jogok korlátozása, s hivatkoztak Jean-Claude Juncker megállapítására, nevezetesen, hogy ha Magyarország nem tartja be a jogállamiság kereteit és az emberi jogi normákat, akkor nincs helye az Unióban. Az pedig nem tudható be a véletlennek, hogy közvetlenül ezután a hír után olvasták be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nyilatkozatát, amelyben arról van szól, hogy Moszkva nem akar konfrontálódni az USA-val, nem akar sem fegyverkezési versenybe vagy akár kereskedelmi szankciók licitjébe bocsátkozni.

Ennek üzenetértéke van: a strasbourgi történéseket Moszkva uniós belügynek tekinti, s Moszkva nem fog kiállni Budapest mellett.

Az amerikai sajtóban az egyik hangsúlyos vonal a migránsellenesség volt, ami ugye egybevág Trump politikájával is. De szélesebb kitekintésben inkább azzal foglalkoznak, hogy most majd a lengyeleket veszi elő az EU, s valahol olyan a felhang, hogy az újonnan csatlakozó országokat nehezebb integrálni az Unióba, mint ahogy azt korábban hitték. Máig értékrendszer-beli és intézményi deficit van ezekben az országokban. A szabad választás egy dolog, de az intézményrendszerek nem úgy működnek, mint egy egészséges demokráciában – a parlament egyértelműen szavazógép a mindenkori kormánypárt mellett, illetve ellen,  nem valósul meg a bíróságok önállósága, stb.

Nézte Orbán strasbourgi beszédét? Amelyet ugye magyarul mondott el, azaz valóban úgy tűnik, elsősorban a magyaroknak „hazaszólt”, nem pedig igyekezett megvédeni az országot.

Orbán beszéde Aponyi gróf 1918-as Trianon-beszédére emlékeztetett engem: ő akkor a románokat szellemileg alsóbbrendűnek nevezte, s ezzel akarta indokolni, hogy Erdélynek Magyarország részének kell maradnia.

Ugyanez az ostoba, arrogáns stílus volt tetten érhető Orbán beszédében,

amelyből szintén kitűnt, hogy nincs a kezében semmi adu, nem tud mit kijátszani. Beszédében arra igyekezett hajazni, hogy utánozza Trumpot, akinek Amerika az első, Orbán azt próbálta sulykolni, hogy számára Magyarország az első, s nem hagyja megalázni a magyarokat, Magyarország önállóan dönt. Sajnos ez nem magyar jelenség – komoly európai probléma is, a lengyelek, a románok, a bolgárok, sőt, még a szlovákok, de akár Ausztria és Olaszország is ebbe az irányba tendálnak. Ez pedig már nem csak magyar vagy akár V4 probléma, ez európaivá nőtte ki magát, s akár katasztrófába is torkolhat.

Az Egyesült Államok ebben biztosan nem lesz partner, mert nem érdeke, hogy gyengüljön az EU és a NATO.

Ugyanakkor az vitathatatlan, hogy Orbán egy sor kérdésben Trumphoz hasonlóan politizál. Akár a migránskérdést vesszük, akár a nemzeti érdekek már-már nacionalista sulykolását, látható a  trumpi példakövetés.

Orbán azt hiszi, ha lemásolja Trump migránspolitikáját, akkor emiatt jó fiúnak fogják tartani a Fehér Házban. Azt nem veszi észre, hogy az USA számára sokkal fontosabb kérdés az EU egysége, ami kihat a NATO erejére, a katonai egységre  – mindezt már nem csak az oroszok, hanem a kínaiak is megpróbálják fellazítani. Ebben a játszmában pedig Orbánnak nincs se stratégiai, se politikai, se pénzügyi, se katonai jelentősége, mivel semmit nem tud adni egyik félnek sem. Erről kevés szó esik a sajtóban, még a magyar sajtóban is.

Idehaza azonban Orbán népszerűsége továbbra is töretlen, s szemmel láthatóan nincs ellenszere. És ebben nagy szerepet játszik az, amit  nemzetközi porondon művel, pontosabban, ami lejön belőle a közvélemény számára.

Pedig el fog jönni az a pont, amikor Magyarország térden csúszva fog visszatérni az Európai Unióba. Ennek ára lesz, Orbán jobban meg lesz alázva, mintha most fújt volna takarodót Strasbourgban és mea culpázott volna egyet.

Ám addig is a magyar demokratáknak is lenne feladatuk, nem is kicsi: fel kellene építeniük egy hiteles ellenzéket, de nem érzelmi alapon.

Nem hazafiságban – lásd Újhelyi teátrális kokárdás jelenetét– és  populizmusban kellene versengeni Orbánnal.

A Magnitsky-feljelentés
Kilenc személy ellen született a bejelentés az idén tavasszal, azok ellen „akik az elmúlt nyolc évben megsértették az emberi jogokat azáltal, hogy kulcsszerepet játszottak a magyarok és nem-magyarok szabadságának a korlátozását maga után vonó törvények és szabályok megalkotásában, továbbá korrupciós ügyekben vettek részt/részesültek azok hasznából”.
A feljelentettek (tavaszi pozíciójuk szerint):
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Lázár János, miniszterelnökséget vezető miniszter,  Rogán Antal, a miniszterelnök miniszteri rangú kabinetfőnöke, Polt Péter,

Magyarország legfőbb ügyésze, Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Orbán Győző, Orbán Viktor édesapja, Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége, Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere, Tiborcz István, Orbán Viktor veje

„Az elmúlt húsz évben mindig megtaláltak, amikor szükségük volt rám. Most meg listára kerültem.” – 2018 (szubjektív) legjobbjai

Az első döbbenetet a felháborodás, majd a szolidaritás váltotta fel, miután az egykor jobb napokat látott Figyelő című hetilap nemzetközi hírű magyar tudósokat, civileket és jogvédőket igyekezett a „Soros-bérencek”közé sorolni. A közgazdászok mellé állt a Corvinus Egyetem komplett tanszéke, mert mint írják: megvédik Csaba Lászlót, Chikán Attilát, és Kornai Jánost, akik nemcsak a magyar közgazdasági szakma ikonjai, de nemzetközi szinten is a legkiválóbbak közé tartoznak. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Csaba László szerint a lajstromozás, a félelemkeltés eszköze, ami soha nem indul el magától. 

Az lepte meg inkább, hogy a Figyelő összeállított egy listát, amelyen „Soros zsoldosai” szerepeltek, vagy azon döbbent meg jobban, hogy ön neve is a listára került?

Ez utóbbi nem lepett meg, mert hosszú évek óta vagyok a CEU oktatója, tehát a listára kerülésem egyértelműnek látszott. Erkölcsi kötelességemnek is tartom, hogy minden nyilvános szereplésemen, vagy írásom végén közöljem: a Közép-európai Egyetem tanára vagyok! Azóta különösen így van ez, amióta a kormányzat politikai támadást indított az egyetem ellen.

Azon viszont

el vagyok képedve, hogy Magyarországon listáznak. Ez rendkívül rossz emlékeket ébreszt mindenkiben, aki a történelmet ismeri.

Ezen a listán ráadásul halottak is szerepelnek, Ernest Gellner 1995-ben, Hanák Péter történész 1997-ben, Tóth István György, az MTA doktora 2005-ben, Yehuda Elkana 2012-ben, Doyle Klier pedig 2007-ben hunyt el. Ők aligha lehetnek összeesküvők, valamikor persze valóban tanítottak a CEU-n.

A Figyelő „tényfeltárásának” rendkívül alacsony színvonalát jelzi, hogy hiányzik a „Soros bérencek” listájáról az a Bozóki András, aki Gyurcsány minisztere volt, s aki ezért a mellőzésért talán meg is sértődik majd.  Szerepel viszont a világhírű Kornai János, aki az elmúlt öt évben semmiféle kapcsolatot nem tartott az egyetemmel.

Mi volt az első gondolata, amikor meglátta a „Soros bérencek” listáját, akiket a Figyelő a kormány, vagy az ország ellenségének próbál beállítani?

Először azt hittem, hogy vicc az egész! Aztán arra gondoltam, hogy a lista egy túlbuzgó, de kezdő újságíró zsengéinek egyike. Látszik ugyanis, hogy a szerző nincs tisztában a szakmája alapjaival sem, hisz az információ ellenőrzése alapvető kötelesség! A harmadik gondolatom az volt, hogy a Schmidt Mária lapjává züllött Figyelő már korábban arról kezdett cikkezni, hogy meg kellene vizsgálni a CEU-t. Ezt Lázár János először visszautasította, ám a kormány végül szigorú intézkedésekkel próbálta ellehetetleníteni az egyetemet.

Akik ismerjük az irányított sajtó gyakorlatát, tudjuk, hogy soha nincsenek véletlenek. A Pravda szemleírója sem szokott magától búsongani a közel-keleti helyzet miatt, a háttérben mindig az orosz politika szándékát kell fürkészni. Ma azt gondolom, hogy a „Soros-bérencekről” szóló lista emlegetése a társadalom megfélemlítését szolgálja. Persze túlteljesítő, túlbuzgó emberek minden rendszerben akadnak, tehát az ilyen akciókról sem mindig a párt legmagasabb szintjein döntenek. De az is biztos, hogy egy ilyen félelemkeltő kezdeményezés soha sem indul el magától.

Gondolja, hogy ez a sorosozás még a kampány lendülete, vagy csak az folytatódik, ami elkezdődött? És befejeződik-e egyáltalán?

A miniszterelnök megszólalásai, mindenekelőtt a március 15-i beszéde alapján úgy tűnik, hogy a választási hadjáratot – amely sokféle törvényt sértett -, nem akarják abbahagyni. Továbbra is politikai feladat: „Soros embereinek megállítása”, vagyis az évek óta tartó kampányüzem folytatódik. Ne felejtse el, hogy jövő évben lesz önkormányzati választás, ami mindig „visszavágó” szokott lenni, illetve jön majd az Európa Parlament magyar képviselőinek megválasztása is. Az intézménynek nagyon nagy hatásköre van, és a Fidesz befolyását növeli, ha sok embert tud odaküldeni. Legutóbb a német külügyi intézet igazgatója tartott előadást a CEU-n, s ő mondta, a brüsszeli parlamentből is látják, hogy mi történik Magyarországon, de a CDU számára lényeges a „hasznos hülyék” jelenléte.

Amíg ilyen nagy létszámú az uniós Fidesz frakció, addig a szavazataik megszerzése érdekében a Néppárt behunyja a szemét, vagy elfordítja az arcát. Ez a politika.

Említette már, hogy az ilyen listázásnak nagyon rossz az emléke Magyarországon, ezért is furcsa, hogy a tulajdonos, Schmidt Mária, akit történészként tartanak számon, ilyen módszerhez nyúl.

Alig hiszem, hogy Schmidt professzor-asszony saját maga szerkesztené a lapot. Van ott főszerkesztő is, Lánczi Tomikának hívják. Azért hívom így, mert édesapjával együtt tanítottunk a Corvinuson, s gyerekkora óta ismerem. Tomika önjáró fiú. Három éve együtt léphettünk fel egy uniós fórumon, s olyan kioktatást kaptam tőle, amilyet kezdő korom óta senkitől. Tomika olyasmit vágott a fejemhez, hogy félreértem az Európai Uniót, túlságosan is a tényekre alapozó, ezért „álobjektívista” a felfogásom, amely ökonomista szemléletet eredményez. Nem ez visz előre, hanem az „akarat”, a „jövőkép” meg a „mozgósítás”! A fórum résztvevői elkerekedett szemmel hallgatták, magam sem hittem a fülemnek. Pedig akkor még Tomika nem volt főszerkesztő.

Majd

amikor Tomika átvette a Figyelőt, akkor úgy fogalmazott, hogy ezt a lapot az értékelvű újságírás fórumává kívánja fejleszteni, ami magyarul azt jelenti, hogy propagandakiadvánnyá kívánja silányítani. Sikerült!

Valószínű, hogy minden egyes cikkhez nem kell a tulajdonosasszony engedélyét kérni, de ezért feltételezem: Schmidt Mária tudott arról, hogy milyen listát akar produkálni a lapja. Tomika ugyanis magától nem érzékeli, hogy Magyarországon mit jelent listázni.

Az világos az ön számára, hogy milyen elvek alapján állították össze ezt a listát?

Még csak azt sem mondhatnám, hogy kizárólag a kormánnyal kritikus emberek vannak a listán. Inkább azokat igyekeztek megalázni, akiket legegyszerűbb keresőszavakra feldobott az internet. „Soros bérenc” lett például kollégám, Ürge-Vorsatz Diána, aki napi ügyekben szinte soha nem nyilatkozik, s akkor sem kritikus a kormánnyal. Vagy említhetném Boytha Györgyöt, aki 2010-ben bekövetkezett haláláig a Fidesz feltétlen támogatója volt. De listára került Várady Tibor jogász-akadémikus is, aki a Harvardon is tanított, volt miniszter Jugoszláviában. A bérenc vádat azzal utasította vissza, hogy őt eddig csak Seselj csetnikvezér ügynöközte le. Viszont nincs a listán Bozóki András, aki egyetemünk oktatója, és rendre odaszól a kormánynak, s e „mellőzés” miatt talán meg is sértődik.

Állítólag az utóbbi időben már jelentkezni is lehetett a listára, s ezt egyre többen meg is teszik.

Valóban. A Figyelő ugyanis felajánlotta, hogy a listára be lehet jelentkezni, amellett, hogy töröltetheti is magát, aki inkább ezt szeretné. Az akadémián is elindult egy kezdeményezés, mert a gazdaság- és jogtudományok osztályának szélesebb köre jelentkezni akar.  Magam is megtenném, de ugye én már rajta vagyok.

Kíváncsian várom, hogy jelentkeznek-e majd olyanok is, akikről tudjuk, hogy Soros György pénzén tanultak, mint például Orbán Viktor, Schmidt Mária, Kövér László, Deutsch Tamás és Kovács Zoltán. Gyakorlatilag a fél Fidesz felkerülhetne a listára, nem gondolja?

Akik már „bizonyították” kormányhűségüket, azokat nyilván nem akarja a Figyelő sem „besározni”. Ráadásul az említett politikusok a hazai „Soros kampány” értelmi szerzői. Feltételezem: csak az került listára, aki méltatlanná vált a Fidesz bizalmára, mint mondjuk: Chikán Attila professzor, aki nélkül a Fidesz nem jöhetett volna létre. Nem mellesleg miniszter is volt, és az akadémia rendes tagja, s a nézeteit sem váltogatja a politika igényei szerint. De vannak, akik hiányoznak még, hisz Illés Zoltán, a második Orbán kormány környezetvédelmi államtitkára is itt tanít a CEU-n. Valószínű, elsőre őt nem dobta fel a keresőprogram.

Professzor úr, önről is tudható, hogy egy időben Orbán Viktor gazdasági tanácsadója volt, holott már abban az időben is a CEU oktatója volt.

Igen, én ma is ugyanazt a tanítom, mint tíz éve. Kisebb, de szociálisan érzékeny állam, stabil államháztartás, euró bevezetése, nyugati szövetség, stb. – ezek a klasszikus konzervatív gazdaságpolitika kulcsszavai. Az euró bevezetését már 2002-ben javasoltam, nem csak azért, hogy ne inflálódó valutánk legyen, hanem mert ez a jó lenne a nemzetnek. Én ma is ezt mondom…

A miniszterelnök környezetében is mindig tudták, hogy a CEU-s emailemre kell küldeni a meghívót, ha Orbán Viktor beszélni akar velem. Akkor ez nem zavarta őket. Emlékszem, a bankunióval kapcsolatos több, mint 500 oldalas anyagot is a „Soros” egyetemre küldték át, kérve, hogy segítsek. Még emlékszem, a nyár kellős közepén, rekkenő hőségben egy nap alatt kellett a nehéz angol, jogi szöveget átnéznem. Szívesen segítettem. Az elmúlt húsz évben mindig megtaláltak, amikor szükségük volt rám. Most meg listára kerültem.

Azt nem tudjuk, hogy meddig találják meg, a hírek szerint a CEU, az ország legversenyképesebb egyeteme feltehetően áttelepszik Bécsbe. Ezek után ön is költözik?

Ez az ügy még nem zárult le, egyelőre a budapesti óráimra készülök.  A rektorunk, Michael Ignateff azt jelentette be, hogy a bécsi városvezetés 1 euróért 99 évre felajánlott egy kaszárnyát, amelyben el lehet indítani egy amerikai stílusú campust. Ezt az ajánlatot az egyetemünk elfogadta, s az ajánlat segítségével elindítjuk majd az alapképzést, amelynek hiánya a magyar kormány egyik kifogása volt. A másik pedig az, hogy eddig nem volt amerikai képzésünk, de mára elindítottunk egyet a Bard College társaságában. Ha minden igaz, akkor a magyar kormány képviselői épp a napokban ellenőrzik. Tehát a politika mindkét kérését teljesítettük, technikai értelemben további kifogásuk már nem lehet. Az viszont nem világos, hogy a kormány elfogadja-e, s a parlament elé terjeszti-e a működésünkhöz szükséges jogszabályokat.

Miután mindenki számára előnyös, hogy budapesti árakon amerikai diplomát adunk ki, abban reménykedünk, hogy a törvényi rendezés rövidesen lezárulhat. Ha mégis költözni kell, az egyetem épülete, intézményei, a könyvtár, a kutatóközpont akkor is itt marad, hisz 35 milliárdért készült el a CEU két új intézménye, nyilván nem fogjuk a Századvég Alapítványra hagyni.

A közelmúltban tartott előadásában Tölgyessy Péter azt hangsúlyozta, hogy szerinte Orbán Viktor azért választotta azt a megtapasztalt politikai stratégiát, amibe jócskán belefér a gyűlöletkeltés, mert apály van a világban, s emiatt kell ellenségkereső, populista, oroszbarát politikát folytatni. Egyetért?

Nem értek egyet. A világképemet a közgazdasági látásmód határozza meg – ebben Lánczi Tomikának igaza van -, s azt látom, hogy a világ tőzsdéi egészen jól teljesítenek. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a munkanélküliség alacsony, a gazdasági növekedés pedig elképesztően jó. A politikában kétségtelenül érzékelhető valamiféle visszarendeződés, ami a korábbi időszak globalista és demokratikus értékeinek meggyengülését jelenti. De ilyet láttunk már, s tudjuk, hogy akár a globalizáció, akár a demokrácia hullámokban megy előre, s van trendje! De a világban alapvetően konjunktúra, fellendülés van.

Az igazi veszélyt ott érzem, amiről Tölgyessy Péter az előadásának végén beszélt, tehát ha egy ország elengedi, vagy elüldözi a legtehetségesebb embereit – mondjuk különböző listák segítségével – vagy nem díjazza a teljesítményt, vagy ha gyenge a közigazgatás szabályozásának minősége, akkor az az ország kimarad a világ fejlődéséből. Mi tehát egyszerűen lemaradunk!

A mai politikával felgyorsítjuk a lemaradásunkat, hiszen ha „a tanuló társadalom” időszakában a „tanoncok világának” visszahozásával bíbelődnek, akkor kimaradunk a negyedik ipari forradalomból. Ez az igazi baj, mert belemanővereztük magunkat a lemaradásba!

A környező országok politikája – a lengyeleket leszámítva – nem követi a magyar példát, talán ezért a szomszédjaink már rég megelőztek bennünket. Tehát van más politika, csak a magyar nép nem akarja?

Azt hiszem, hogy a választásokon nem valóságos politikai alternatívák között választ a szavazó. Gyakorlatilag egyszerű üzenetek között dönt az állampolgár, s egy magyar faluban aligha morfondírozik valaki azon, hogy tényleg kimaradunk-e a negyedik ipari forradalomból, vagy sem. A kampány a mi esetünkben is végletekig le volt egyszerűsítve, így átment az üzenet. A szavazófülkében azt kellett eldönteni, hogy „mi, vagy a káosz?” S valóban, a kormányfőnek igaza lett. Az ellenzék még azt sem tudta eldönteni, hogy tényleg vissza akar-e lépni a másik javára, illetve az esetleges kormányprogram egyeztetésről még csak szó sem esett. Ezzel

az ellenzék tökéletesen bizonyította, hogy alkalmatlan a kormányzásra.

Átment az üzenetet, győzött a Fidesz. De mi lesz ezután?

A megalakuló Orbán-kormány helytelenül vonja le a következtetést, ha azt hiszi, bármit megtehet. Emlékszünk, hogy Antall József 1990 tavaszán megnyerte a választást, ősszel már ott volt a taxisblokád, s aztán alig bírt a kormányzati ciklus végéig a víz felszínén evickélni.  De említhetném az ország számára egyébként sok tekintetben hasznos Bokros-csomagot, ami a szocialista kormány népszerűségét és legitimációját rendkívüli mértékben aláásta. Két példa a közelmúltból, ami azt üzeni, hogy „láttunk már karón varjút!” Ha az Orbán-kormány azt hiszi, hogy bármit megcsinálhat, könnyen elcsúszhat egy banánhéjon. Ennek azért nagy a veszélye, mert a kormányzatban, annak tagjaiban hihetetlen nagyra nőtt az önbizalom, a túlbuzgás. Eluralkodott az önhittség, s ilyenkor jönnek a bajok, amelyek megbuktathatják, vagy legalábbis gyengíthetik a kormányt.

Rajtunk áll bosszút Orbán?

Bosszút forral a Fidesz, egyelőre csak az Európai Parlament ellen; túl azon, hogy válogatott sértésekkel reagált a szerdai szavazásra, mindenféle jogi és politikai lépést is bevet, hogy bizonyítsa: az Unió döntése alaptalan és törvénytelen is volt. A magyar kormánypárt képviselői Soros György ügynökeinek, a milliárdos aknamunkájának tulajdonítja, hogy elfogadták a Sargentini-jelentést, de azt sem átallották kijelenteni, hogy egyenesen kommunisták, akik megszavazták a szöveget. Először azt akartam írni, hogy megszavazták Magyarország elítélését, de aztán rájöttem, hogy ezzel pont a Fidesz argumentációját erősítem, hogy tudniillik az európai parlament hazánkat bélyegezte meg, a magyar népet bűntette, miközben az összeállítás, és a kritika a magyar kormány nyolc éve folytatott jogállamot lebontó működését kívánja szankcionálni.

Mondanám: kissé fékeveszettnek tűnik Orbán- és csapata, mit sem törődik azzal, hogy a saját pártcsaládjának, a Néppártnak a tagjai közül is sokan igennel voksoltak. Mellesleg Orbán pontosan tisztában volt a várható végeredménnyel; az előzetes vitában már úgy szólalt meg, mint aki tudja: ezúttal a vesztes oldalra kerül, és az esti sajtótájékoztatón is egyértelműsítette: a fogadóirodák már nem fogadnának be tétet, arra, hogy mi is lesz a szavazás végkimenetele. Amiből lehet arra a következtetésre is jutni, hogy  a Fidesz elnöke eleve elhatározta, hogy erre az útra lép; nem hajlandó semmilyen kompromisszumra. Az azóta elhangzott Fideszes nyilatkozatok eléggé egyértelműnek tűnnek: Soros György bosszújáról beszélnek, valamint arról, hogy a magyar kormány nem hagyja magát zsarolni. Schiffer András, aki nagy valószínűséggel továbbra is jelentős befolyással bír az LMP-re , azt nyilatkozta, hogy Orbán számára win-win helyzet teremtődött, azaz minden megoldás számára győzelmet, sikert hoz. A megállapítás csak akkor lehet igaz, ha a magyarokat egyáltalán nem érdekli, mit határoz az Unió, hatása kizárólag Orbánnak van; ha ő azt mondja, hogy az Unió a magyar népet bünteti, mert kiállt a migránsok megállítása mellett, akkor az emberek ezt fogják elfogadni. Vagyis, maradva Schiffernél:  a nemzetközi erőtérben nem különösebben érdekes mi történik, a Fidesz úgyis hazafelé politizál.

Schiffer feltehetően téved, és tévedése, meglátszik az LMP hozzáállásán is; a magát ökopártnak tartó formáció össze-vissza beszéddel indokolta, hogy nem vesz részt a strasbourgi szavazáson. De hagyjuk is magár Schiffert, mint ahogy magát az LMP-t is; egyre inkább visszaszoruló szerepével saját magának kell megküzdenie. Sokkal fontosabb ennél, hogy mit kezd a helyzettel maga az érintett, a kormánypárt, illetve vajon miért nem volt hajlandó Orbán semmilyen kompromisszumra. Egyes értesülések szerint kedden este a néppárti frakcióülésen arról győzködték a magyar miniszterelnököt, hogy engedjen a civileket megregulázó törvényen, illetve a CEU-törvényen, ám Orbán makacsul ellenállt. Ebből azonban lehet olyan következtetésre jutni, hogy Orbán éppen ezt akarta, legyen csak kétharmados szankció, amivel tovább tudja építeni a saját terveit. Ezek a tervek pedig arról szólnak, hogy – túl az itthoni stabil helyzetén –  a jövő tavaszi Európa-parlamenti választás előtt olyan helyzetet teremtsen, hogy a bevándorlás elleni erők megerősödjenek, miáltal magabiztos fölényre tehetnek szert az új parlamentben. Lássuk be: létezhet az a forgatókönyv, amellyel általános kampány-témává emeli, nem csak itthon, hanem az összes EU-s országban a bevándorlást; a szolidaritás, látjuk itthon, könnyen kiölhető az emberekből. Márpedig, ha a terv valóra válik és a „migráns-ellenes” erők kerülnek a fölénybe a választások után, alapvetően megváltozhat a Fidesz helyzete. Ezért is beszélt arról Orbán, hogy mindenképpen tagjai maradnak a Néppártnak, miközben azt is megelőlegezte, hogy lehetséges, hogy onnan kiteszik a Fideszt.

Úgy indult ez az írás, hogy bosszút forral a Fidesz, egyelőre az Unió ellen. A mondatban hangsúlyosan szerepelt az időhatározó. Vagyis egyelőre. A kérdés ugyanis az, hogy – túl a Fidesz nemzetközi offenzíváján – mire készülnek itthon Orbánék. Milyen összefüggésben van a kormányfő által megjósolt őszi változásoknak az uniós döntéssel, illetve azzal, hogy semmiben nem volt hajlandó Strasbourgban hátrább lépni? Jelenthet-e ez egyfajta bosszút a magyar politikai életben? A kultúrharc, a kulturális intézmények tervezett átalakítása, a CEU-val kapcsolatos álláspont változatlansága, illetve a civilekkel szemben folyamatos sorosozás milyen további lépéseket hoz majd? Ne legyen kétségünk afelől, hogy a bosszú meg fog érkezni, hiszen Orbán nem viseli a vereséget, ezért aztán a strasbourgi végeredményt is egyfajta győzelemmé fogja stilizálni. Nem pusztán azzal, hogy csalásnak tünteti fel a szavazás számolását, hanem azzal, hogy neki a magyar néptől van felhatalmazása, hogy eljárjon mindenkivel szemben, aki az útjában áll. Sargentinit nem tudja lesöpörni a pályáról, ezért aztán,  – miközben, ismétlem, nem mond le a nemzetközi kampány beindításáról – itthon kell bizonyítania igazát, amit az áprilisi kétharmadával könnyedén megtehet. Könnyedén, mondom mert az ellenzék ugyan egységes abban, hogy bírálja a kormány politikáját, valójában nem tudja kihasználni az Unió kínálta esélyt. A szocialisták és a Párbeszéd ugyan – vasárnapra – tüntetésre hívja az embereket, a most történtek azonban nem váltottak ki indulatokat  az emberekből, önmaguktól senkinek nem jutott eszébe kimenni az utcára, hogy demonstráljon a bennünket ért szégyenfolt miatt – a Fidesz ellen. Igaz a Fideszesek sem vonultak még föl, és egyelőre a CÖF-től sem halljuk, hogy Békemenetre készülne. A magyar emberek – ha többséget egyáltalán érdekli az Unió szankciója – egyelőre tudni akarják mi is történhet most, kevesebb pénzt kapunk emiatt, vagy marad minden a régiben.  Nagyjából, számukra, ennyire egyszerűsödik le a kérdés, a Fidesz által követett jogkorlátozással eddig sem törődtek. Sokáig így volt ezzel az Unió is, most azonban, nyilván összefüggésben a közelgő választásokkal,  úgy döntöttek többen is, hogy nem nézik tovább tétlenül Orbán működését. Merthogy ez a közösség még is alapvetően arra jött létre, hogy védje a jogállami érdekeket. Ez a védelem azonban, sajnos, nem jár automatikusan azzal, hogy Magyarország a jövőben jogkövető állammá válik. Sőt, mint az előbbiekben jeleztük, könnyen rosszabbá válhat a helyzet. Orbán jelleméből legalább is ez következik.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK