Kezdőlap Címkék DVSC

Címke: DVSC

Pénz- és szektorbezárási büntetést kapott a Fradi

0

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága keddi ülésén az FTC – DVSC mérkőzéssel kapcsolatban az FTC-t 3 millió forintos pénzbüntetés megfizetésére kötelezte, s elrendelte a Groupama Aréna „B1”, „B2”, „B3” és „C1” szektorainak 3 soron következő hazai NB I-es bajnoki mérkőzésen történő lezárását.

Az FTC-re, mint visszaesőre, a mérkőzés rendezésével kapcsolatos szabályzati előírás megsértéséért, szurkolóinak jelentős mennyiségű pirotechnikai eszközök beviteléért és használatáért, valamint a rend mérkőzés alatt történt nem megfelelő biztosításáért szabták ki a büntetést. Mint az MLSZ honlapján olvasható közlemény emlékeztet: a mérkőzés szünetében a hazai szurkolók részéről súlyos szurkolói rendbontás történt, amikor a szurkolók egy csoportja összeverekedett egymással, amelynek eredményeként három személy megsérült, akiket kórházba szállítottak. A sérülés okozásnál megállapítható volt, hogy két szurkoló esetében a sérülést a Stadion területére bekerült késsel okozták – mutat rá a közlemény.

Mint a FüHü is beszámolt róla, a verekedésről a szurkolók által készített felvételek arra utalnak, hogy szervezett támadás történt. Megírtuk azt is, hogy lakhelyelhagyási tilalom elrendelését indítványozta a Fővárosi Főügyészség azzal a két férfivel szemben, akiket a szombati FTC-Debrecen futballmeccs szünetében történt verekedés miatt vettek őrizetbe.

 

A DVSC sem úszta meg büntetés nélkül. Mint visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (más sportszervezet és az ellenfél szidalmazása) 200 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

 

 

Fradisták támadtak egymásra a Groupama Arénában – FRISSÍTÉS

0

Habár a szombat délutáni meccs végén még úgy tűnt, hogy gond nélkül lezajlott a Fradi-ultrák visszatérése, később kiderült, hogy verekedés és valószínűleg késelés is volt a stadionban.

Ahogyan megírtuk, miután megegyeztek Kubatov Gábor elnökkel, november 4-én, a DVSC elleni bajnokin, több mint 3 év után visszatértek szurkolni az ultrák a lelátóra. Eleinte úgy tűnt, hogy gond nélkül zajlott le a meccs, és görögtüzezésen kívül más nem volt, de este az Index és a 24.hu szurkolók beszámolói alapján arról írt, hogy mégis volt verekedés, valószínűleg késelés is.

Ezzel kapcsolatban a BRFK sajtóosztálya arról tájékoztatta az MTI-t, hogy „eddig tisztázatlan okból verekedés tört ki”, és

„a verekedés során az elsődleges információk szerint egy ember könnyebben, kettő pedig súlyosan megsérült”.

A rövid közleményben még az olvasható, hogy „az eset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja”.

A szurkolók beszámolói alapján a Groupama Arénát bojkottáló, és most a B-közepet újra elfoglaló néhány ultra, illetve az elmúlt években ott a szurkolást vezető férfi balhézott össze a szektor büféjénél. Állítólag a „leváltott” vezérszurkoló kést rántott, és megsebesített két embert, ezért a visszatérő ultrák nagyon megverték. Három embert vittek kórházba. A csakafoci.hu úgy tudja, hogy az egyik szurkoló koponyasérüléseket szenvedett, és súlyosan megsérült a szeme is.

Egy kommentelő így foglalta össze az esetet:

„a Kubatov féle „csinált” szurkolói csoport ugynevezett capója (aki eddig ott bohóckodott) az rántott kést

és szurt meg két „régi” Fradistát. Erre nyilván a többiek megvédték a leszúrt srácokat és jól helyben hagyták a szurkálót!”

Az Index és a 24.hu lincselésről, illetve tömegverekedésről írt az eset kapcsán, de a közösségi médiában több drukker kikérte magának ezt azzal, hogy elszigetelt eset volt a balhé, amely nem befolyásolta a visszatérés jó hangulatát.

Ehhez képest a verekedésről a szurkolók által készített felvételek arra utalnak, hogy szervezett támadás történt a „kubatovistának” nevezett előénekes ellen. Az Index szombaton tett közzé egy képet, amelyet az látszik, hogy feketébe öltözött, maszkos szurkolók veszik körbe a a szürke melegítős férfit, aki mintha védekezésképpen venné elő a kést (amelyet elvileg be sem vihetett volna a stadionba). A felvételek alapján nem egyértelmű, hogy ki támadott először, de úgy tűnik, hogy nem csak három szurkoló volt benne a balhéban.

Egy rövid videó is felkerült az internetre a verekedésről:

Az FTC a 24.hu-t arról tájékoztatta, hogy a rendőrséggel együttműködve mindent megtesznek az ügy tisztázása érdekében, és felfüggesztették az összes érintett szurkoló kártyáját. „Nagyon sajnáljuk, ami történt. Az elmúlt három évben, amióta átadtuk a stadiont, ilyen még nem fordult elő” – írták.

 

Visszatért a lelátóra a Fradi B-közép

0

A DVSC elleni szombati bajnoki meccsen, 3 és fél év szünet után tértek vissza a lelátóra a meccseket eddig bojkottáló FTC-ultrák. A Groupama Arénában a hivatalos nézőszám 19 125 fő volt, és már napokkal a meccs előtt elfogytak a jegyek a találkozóra, a drukkerek pedig 2-1-es győzelmet ünnepelhettek a meccs végén.

„Robbanjon a tábor!” felkiáltással készült a Green Monsters arra, hogy 3,5 év után visszatérjen a szurkoláshoz. Az ultrákat jó előre felkészítették a jeles napra. A szurkolói klub közleményében arra kért mindenkit, hogy felelősségteljesen viselkedjen, ne dobjon semmit a pályára, és ne petárdázzon. Illetve kiemelték, hogy csak az menjen a B-középbe, aki tényleg aktívan fog szurkolni.

Az ultrák azért maradtak el a bajnoki meccsekről, mert az újonnan átadott Groupama Arénában a véleményük kikérése nélkül vezették be a vénaszkenneres beléptetőrendszert. Hosszas egyeztetés után Kubatov Gábor, az FTC elnöke október 19-én a Facebookon bejelentette, hogy megszületett a megegyezés a szurkolókkal, és november 4-én visszatérnek az ultrák a lelátókra. A vita kompromisszumos megoldással zárult: a B-középből ötszáz embernek és a vezérszurkolóknak kellett szkenneltetnie magát, a többieknek elég volt a speciálisan a szektorba szóló, úgynevezett B típusú szurkolói kártya kiváltása.

A felek kijelentették azt is, hogy elkötelezettek abban, hogy megváltozzon a szurkolói kultúra a lelátón. Abban is megállapodtak, hogy a klub vezetése folyamatosan egyeztetni fog a drukkerekkel.

A majdnem teltházas meccs a Fradi-tábor visszatérésén és a magyar bajnokikon szokatlan hangulaton kívül nem tartogatott sok izgalmat. Az OTP Bank Ligát vezető Ferencváros az 58. percben szerezte meg a vezetést Varga góljával, majd a 60.percben Priskinnek köszönhetően már 2-0 volt az állás, amit extázisban ünnepeltek a szurkolók. A jelenleg harmadik helyen álló Loki a 84. percben Jovanovic góljával szépíteni tudott, így az eredmény 2-1 lett a 15. forduló rangadóján.

A gólszerző Priskin Tamás a meccs után arról beszélt, hogy hatalmas élmény volt ennyi ember előtt játszani. Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője is azt mondta, hogy sokat köszönhetnek a szurkolóknak.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK