Kezdőlap Címkék Davis Kupa

Címke: Davis Kupa

Összeveszett a szövetséggel a legjobb magyar férfi teniszező

0

Kérdésessé vált Fucsovics Márton játéka a csehek elleni, világcsoportban maradásról döntő tenisz Davis Kupa-meccsen.

A világranglistán jelenleg karriercsúccsal 40. játékos a Facebookon írta meg: jelenleg nem tud olyan lelkesedéssel és elszántsággal készülni a szeptember 14. és 16. közötti Davis-kupa meccsekre, ami korábban jellemezte.

„Nem kell bizonygatnom, mit jelent nekem a Davis Kupa, a csapat, a címeres mez. Soha nem volt kérdés, vállalom-e a játékot,

mindig megtiszteltetést, büszkeséget éreztem,

hogy játszhattam, segíthettem, harcolhattam” – írta. Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt kilenc évben 39 mérkőzéséből 25-öt megnyert a sorozatban, hatalmas boldogság volt számára, amikor 2012-ben legyőzte lett Ernests Gulbist a szülővárosában, Nyíregyházán, míg a tavalyi, szlovákok és oroszok elleni sikert pályafutása csúcspontjai közé sorolja.

Aztán így folytatja:

„most mégis úgy érzem, valami megtört.

Kiálltam a társaimért, a csapatért, mert úgy tapasztaltam, a szövetség nem adja meg azt az elismerést, amit az elért eredmények alapján megérdemelnek a fiúk és az őket felkészítő edzők. Jeleztem, nem biztosítottak a feltételek, nem megfelelő a légkör a további sikeres szerepléshez.”

Fucsovics Márton szerint közös érdek, hogy a magyar válogatott megőrizze helyét a világcsoportban, mert szerinte ez „hatalmas lehetőség mindenkinek, nagyon komoly bevételeket biztosít a magyar tenisznek”.

Mint írja, a menedzsere is kezdeményezte a szövetségnél, hogy üljenek le és beszéljenek őszintén a gondokról, de

„a párbeszéd, a problémák tisztázása helyett annyi jutott vissza hozzám, hogy ha Fucsovicsnak nem tetszik a jelenlegi helyzet, akkor nem kell játszania”.

Azt írja, korábban mindig az aktuális Davis Kupa-kapitány képviselte a játékosokat a szövetségi kérdésekben, ám „sajnos a mostani kapitányra ebben nem számíthattak”, ráadásul az is kiderült, hogy a pályán nincs megfelelő összhang közöttük. Fucsovics ezt hónapokkal ezelőtt jelezte is a szövetség vezetőinek, de semmi nem történt, hogy megoldást találjanak.

„A tenisz egyéni sportág, de mindig úgy léptem pályára a Grand Slameken, az ATP-tornákon, hogy Magyarországot is képviselem. Ezért is éreztem úgy:

méltatlan, már-már megalázó, hogy még választ sem kapok a felvetett problémákra,

nem vesznek komolyan” – írta.

Fucsovics kudarcként élte meg ezt a küzdelmet a szövetséggel, ami ráadásul elvonta a figyelmét és nem segítette az elmúlt két hónapban az eredményes szereplését. Mint írja, az elmúlt két évért köszönettel tartozik a szövetségnek, de meglátása szerint „szerénytelenség nélkül kijelenthető”, hogy meghálálta a bizalmat, nem maradt adósa senkinek.

Posztját azzal zárja, hogy „jellemző a mostani hozzáállásra, hogy

három héttel a csehek elleni sorsdöntő mérkőzés előtt még senki nem keresett meg a közelgő Davis Kupával kapcsolatban.

Csak abból gondolom, hogy a szövetség számít a játékomra, mert hetek óta velem népszerűsítik az eseményt. Nem szeretnék csalódást okozni senkinek, de nehezen tudom elképzelni, hogy pályára lépek a csehek ellen.”

A Magyar Tenisz Szövetség közleménye szerint csak Fucsovics Facebook-oldaláról értesült arról, hogy a játékos kérdésessé tette Davis Kupa-szereplését a csehek ellen. Azt írják: „a szövetség több mint egy hónapja felvette a kapcsolatot Fucsovics Márton új menedzsmentjével, így pontosan tudta, hogy számítunk rá”.

A szövetség szerint megállapodásuk van a játékossal,

és a Facebookon leírt „egyéb tények sem fedik a valóságot, de nem gondoljuk, hogy a nyilvánosság előtt kellene kitárgyalnunk ezt a témát”.

Fucsovics Márton jelenleg egyébként Amerikában van, a US Open első fordulójában a világ egyik legjobbjával, a szerb Novak Djokoviccsal játszik majd.

Sziasztok,Van valami, ami hetek óta nyomaszt. Sokat gondolkodtam, úgy döntöttem, megosztom veletek, miért nem tudok…

Közzétette: Fucsovics Marci – 2018. augusztus 24., péntek

Fucsovics kikapott Goffintől, osztályozón a magyarok

0

Az első számú magyar teniszező 7:5, 6:4, 3:6, 6:2-re kikapott David Goffintől vasárnap a liege-i Davis Kupa-nyolcaddöntőben, ezzel a tavaly döntős belgák 3-1-es összesítéssel továbbjutottak a negyeddöntőbe, míg a magyar válogatottra osztályozó vár szeptemberben.

A párharc csúcstalálkozóján a tavalyi ATP-világbajnokságon finalista Goffin 4:2-re elhúzott, de a csütörtökön 26 éves magyar kiegyenlített, ám 5:6-nál ismét elvesztette a szerváját, ami az első szettbe került. A második játszma kiegyenlített küzdelmet és remek Fucsovics-pontokat hozott, ám a vendégek vezére 5:4-nél ismét elbukta az adogatását, és szűk másfél óra elteltével már dupla szetthátrányban volt.

Az Australian Open nyolcaddöntőse azonban nem adta fel, és fogcsikorgató csatában, egy ízben láb közötti átemelést ütve 6:3-mal szépített. Goffin a magas színvonalú negyedik szettben ismét igazolta klasszisát, szórta az ászokat, kétszer is brékelt, 4:1-ről pedig már nem volt visszaút. A találkozó 2 óra 35 percig tartott, a tét nélküli ötödik mérkőzést már nem játszották le.

A belgák 3-1-es összesítéssel továbbjutottak a negyeddöntőbe, ahol idegenben mérkőznek meg az Egyesült Államok legjobbjaival. A magyarok szeptemberben osztályozót vívnak majd a másodosztály egyik feljutó-jelöltjével.

Ma dől el a magyarok sorsa a Davis Kupában

0

A pénteki első napon a magyar válogatott mindkét egyéni csatáját elveszítette, szombaton a Fucsovics-Balázs kettős párosban legyőzte a belga csapatot. Így lett 2:1 a belgák javára. Ma ismét két egyéni lesz: Fucsovics Márton 13.30-tól játszik David Goffinnel, ha nyer, akkor Balázs Attila meccsén múlik a győzelem.

Nagyon fontos meccsére készülődött szombaton a magyar válogatott Liége-ben, a Davis-kupa világcsoport nyolcaddöntőjében. A párosban muszáj volt győzni, hogy maradjon esély a párharc megnyerésére a vasárnapi, utolsó két egyesben. A belgák még az utolsó pillanatban cseréltek, és a Fucsovicsot legyőző Bemelmans került Joris de Loore mellé.

Fucsovics és Balázs már tavaly, a világcsoportba vezető úton, különösen az oroszok budapesti legyőzésekor megmutatta, hogy milyen jó párost alkot – annak ellenére, hogy csak a Davis Kupában játszanak együtt. Ez látszott most is. Fucsovics az előző napi megingásai után most a meccs nagy részében remekül adogatott, Balázs Attila pedig óriási küzdelmek árán hozta a szerváit, úgy, hogy szép elütéseket, átemeléseket mutatott be döntő helyzetekben.

Belgium-Magyarország 2-1

Második nap, páros

Ruben Bemelmans, Joris de Loore-Balázs Attila, Fucsovics Márton 2-3 (3:6, 4:6, 7:6, 6:4, 5:7)

A belga-magyar meccs folytatásaként vasárnap előbb a világranglistán hetedik, ma pihenőnapot tartó David Goffin és Fucsovics Márton küzd meg. Ha bizakodásra okot adó mozzanatot keresünk, a ma látottakon kívül leginkább azt említhetjük, hogy kettőjük közül a magyar teniszező jutott tovább (a nyolcaddöntőig) az Australian Openen.

Ha Fucsovicsnak sikerül a bravúr, akkor a Bemelmans-Balázs Attila meccs dönt a továbbjutásról a világ legjobb nyolc csapata közé. Ellenkező esetben a magyar csapat a világcsoportban maradásért küzdhet az év hátralévő részében a Davis Kupában.

Davis Kupa: a belgák már 2:0-ra vezetnek

0

Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 7:6 (7-5), 6:3-ra kikapott Ruben Bemelmanstól a liege-i Belgium-Magyarország Davis Kupa-nyolcaddöntő pénteki nyitányán.

A két válogatott 13. csatájában a balkezes Bemelmans 4:1-re elhúzott, Fucsovics nagy küzdelemben utolérte őt, ám egy újabb belga brékkel 41 perc alatt a hazaiak kerültek szettelőnybe. A folytatásban a nyíregyháziak büszkesége alaposan megszenvedett a szerváival, de 4:4-nél egy brékkel hozta a játszmát, és kiegyenlített. Az összecsapás a harmadik szettben dőlt el, melyet óriási küzdelemben nyert rövidítésben Bemelmans, aki ezután már nem engedte ki a kezéből a meccset. A találkozó 3 óra 3 percig tartott.

A nap második mérkőzésén Balázs Attila a párharc legnagyobb sztárjával, a nemzetközi rangsorban hetedik David Goffinnel találkozott.

Balázs bátran kezdett a tavaly DK-döntős belgák vezére ellen, de csak 2:2-ig tudta tartani a lépést, amikor „semmire” elvesztette az adogatását. Néhány perccel később a közelben született Goffin már 5:3-ra vezetett, Balázs fogadóként összesen két pontot nyert, majd 5:4-nél sem tudott labdamenetet hozni, így 32 perc elteltével a rendezők voltak előnyben.

A harmadik felvonás elején Goffin kétszer is brékelt, ezzel eldőlt a meccs, a mérkőzés során bréklabdáig sem jutó Balázs erejéből ekkor már csak néhány szép megoldásra futotta. A találkozó 1 óra 33 percig tartott.

Az első nap után a házigazdák 2-0-ra vezetnek. Szombaton 14.30 órakor a páros mérkőzésre kerül sor, a hazai színeket Julien Cagnina és Joris De Loore, a magyarokat Fucsovics és Balázs képviseli a liege-i Country Hall du Sart-Tilmanban.

Eredmény:

Belgium-Magyarország 2-0 – állás az első nap után

 

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK