Zsidók és muszlimok vonultak fel együtt Berlinben

0
1202

Biciklikkel vonultak fel, így tiltakoztak az antiszemitizmus és az iszlamofóbia ellen.

50 tandem vonult fel a német fővárosban, mindegyiken egy zsidó és egy muszlim ült, sőt, volt egy olyan riksa is, amelyben hárman ültek: egy zsidó rabbi, egy keresztény lelkész és egy muszlim imám. Utóbbi azt mondta:

„Meg kell mutatnunk, hogy nem tűrjük az antiszemitizmust.”

A rabbi pedig arról beszélt, hogy együtt kell fellépniük az idegengyűlölet ellen, amelyet elsősorban az Altetnative für Deutschland szít Németországban. A populista, szélsőjobboldali párt a harmadik helyet szerezte meg a választásokon múlt ősszel. Azóta a népszerűsége még nőtt is.

Közben ráadásul gondok vannak a kormánykoalícióban, Horst Seehofer belügyminiszter, a CDU bajor testvérpártjának, a CSU-nak az elnöke egyenesen ultimátumot adott: ha nem lépnek fel keményebben a menedékkérők ellen, felrúgja a koalíciót.

Bajorországban a CSU évtizedek óta hatalmon van, ősszel viszont választások lesznek, és

az AfD ott is megerősödött.

A muszlimok és zsidók közös felvonulása a náci korszakra is emlékezett: a Bebel térről indultak, ahol az első nagy könyvégetés volt 1933-ban. „Ahol könyveket égetnek, ott előbb vagy utóbb embereket is meg fognak égetni” – mondta ekkor a Nobel-díjas Thomas Mann, megjósolva a holokausztot.

Németországban jelenleg mintegy negyedmillió zsidó és ötmillió muszlim él. Amikor Donald Trump elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, akkor muszlimok egy csoportja izraeli zászlókat égetett el Berlinben. Ezért is vonultak fel most közösen, hogy megmutassák: közös érdekük a fellépés a fajgyűlölet ellen.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .