A verbális agresszió könnyen válhat fizikai erőszakká – interjú Majtényi Lászlóval

0
3240
MTI Fotó: Mónus Márton

Minden pillanatát élvezte a köztársasági elnökjelöltségnek – nyilatkozta Majtényi László volt ombudsman. Az Eötvös Károly Intézet közpolitikai intézet elnöke eredményesnek is tartotta, mert ugyan esélye nem volt arra, hogy a jelöltségből valóság legyen, de az mindenképpen sokat jelentett, hogy volt egy ügy, amely mögé felsorakozott az összes demokratikus ellenzéki párt és a független képviselők is. A jelöltség során volt módja arra, hogy az országot járva beszéljen a szabadságról és arról, hogy létezhet egy másik Magyarország is. A main ugyanis a Fidesz lényegében megszüntette a politikai életet. Nem kérték fel miniszterelnök-jelöltnek, de azt a feladatot nem is vállalná, amúgy pedig lát a jelöltek között alkalmasat is. Arra kevés esélyt lát, hogy ne a Fidesz nyerje a 2018-as választásokat, de a történelem arra is megtanította, hogy mindig jöhetnek váratlan fordulatok. Ez történt 1848-ban és 1956-ban is, miért ne történhetne meg 2018-ban. Kétségtelen, hogy egy olyan országban, ahol nincs független sajtó, és mindennapos a verbális agresszió, rendkívül nehéz az ellenzék dolga, ráadásul ez a verbális agresszió könnyen válhat fizikai erőszakká, de nem szabad feladni optimizmusunkat és cselekvőképességünket.

 

Megbánta már, hogy elindult köztársasági elnök-jelöltként?

Nem, mert az egyrészt egy abszolút sikeres projekt volt, másrészt nekem nagyon komoly élményeket adott. Az első perctől az utolsóig élveztem. Arra, hogy a kormányzati heccsajtó gyűlölködni fog ellenem, arra számítottam.

- Hirdetés -

Olvasta is őket rendszeresen?

Nem, mert ezeket az újságokat nem veszem kézbe, de reggelente, amikor bekapcsoltam a számítógépemet, érkeztek ilyen szörnyű, még engem is meglepő üzeneteket.  Néha úgy el is gondolkodtam azon, hogy kik ezek az emberek, akik ezeket a termékeket előállítják. De visszatérve a kérdésre: nagyon jó élmény volt számomra a jelöltség időszaka. Ha valamit sajnálok, akkor az, hogy lehetett volna az egésznek erősebb hatása is. De, ismétlem, én élveztem, és életem egyik legfelemelőbb pillanata volt, amikor az országgyűlésben elmondhattam a beszédemet, szemben velem Orbán Viktorral és végig arra törekedve, hogy meglegyen a szemkontaktus vele. És olyan szavakat, amelyeket tőlem hallott nem volt túl sokszor hall, legalább is ebben a környezetben.

Mit üzenet a kormányfő szeme?

Hát… Nem volt boldog, talán valamennyire zavarban volt… Nem vagyok gondolatolvasó, nem tudom, mit gondolt, bizonyára szívesen megúszta volna, nekem viszont jó élmény volt.

De mi volt jó élmény?

Főként az, hogy volt egy ügy, amely mellé, az amúgy egymásról rossz véleményt megfogalmazó ellenzéki pártok beálltak. Pedig talán még utálják is egymást, és mégis, ebben a kérdésben összefogtak, a Demokratikus Koalíciótól az LMP-ig.  Ugyancsak fontos eleme volt az én jelöltségemnek, hogy készítettem egy négypontos programot, amely mellé az LMP kérésére hozzáfűztem egy ötödiket – a fenntartható fejlődés igényét – és ezt a tervet is támogatta minden párt. Az persze borítékolható volt, hogy nem leszek köztársasági elnök, ami nem volt kudarc számomra, hiszen van egy nagyon jó életem, amiből nem hiányzik semmi. Különösen nem hiányzik a hatalom és nem hiányzik a pénz sem.

Visszatekintve megállapíthatjuk, hogy az ellenzéki pártok együttműködése, egyelőre mindenképpen, megmaradt egyszeri alkalomnak. Akkor mi ebben a siker?

Hogy mégis volt egy ilyen alkalom, amikor képesek voltak összefogni a pártok. És az is siker, hogy az én személyem, vagy ha a saját szerepemet nem tolom ennyire előtérbe, akkor a helyzet alkalmas volt arra, hogy megteremtődjön ez az együttműködés. Én egyébként úgy is elfogadtam ezt a jelölést, hogy nem tudtam, hogy az ellenzéki pártok miként fognak ehhez viszonyulni. Velem előzetes egyeztetés nem folyt, tehát volt kockázata a vállalásomnak, mert hivatalos jelöltté csak úgy válhattam, ha a parlamentben lévő ellenzéki pártok és a függetlenek is támogatnak. És mivel ezt megkaptam, ez tette lehetővé, az indulásomat, illetve azt is, hogy végül Áder János az első fordulóban nem jutott elegendő vokshoz, ezért második fordulóra is szükség volt. Újra hangsúlyozom azonban: én úgy is vállaltam a felkérést, hogy nem lehettem biztos abban, hogy eljutok addig, ameddig eljutottam, mert azt tartottam fontosnak, hogy a folyamat során beszélhetek a negyedik, szabadelvű alkotmányos köztársaságról, és végigjárva az egész országot, rengeteg érdekes emberrel találkozva, felmutathattam, hogy van egy másik Magyarország is. Meglepő módon egyébként nagyon sokam fantáziáltak arról, hogy a parlamenti szavazás során a kormánypárti képviselők majd magukba szállnak és a szuggesztív személyiségem (mosolyog) majd meggyőzi őket, a valóságos, vagy formális titkos szavazáskor, hogy majd átszavaznak rám, de persze ennek semmi realitása nem volt.

Ha lett volna valóságos esélye az elnöki posztra, akkor is indul?

Inkább azt mondom: elég alapos a feltételezésem, hogy amennyiben az ellenzéknek lett volna esélye saját elnököt megválasztani, akkor nem engem jelöltek volna.

Mert?

Mert ez mégiscsak egy olyan poszt, amelyre vannak mindig jelöltek.

De ha már mégis konszenzus volt az ön személye körül, felvetődött-e most, hogy legyen miniszterelnök-jelölt? Számomra ugyanis logikus lépés lett volna: nincs értelme keresgetni, hiszen itt van mindannyiunk embere Majtényi László… Szinte kizártnak tartom, hogy ne kerték volna meg.

Téved, nem kerestek meg. De ez érthető, mert én már tavasszal, a köztársasági elnökjelöltség idején, amikor ezt kérdezték tőlem, némi iróniával azt feleltem, hogy az én politikai pályafutásom ezzel most véget ért. A két pozíció nem is összehasonlítható, meglehetősen különböző kvalitások kellenek hozzájuk. Persze politika környéki tekintélyes emberek szóba hozták a kérdést…

Tekintélyesek, de befolyás nélküliek?

Nem, van befolyásuk, csak nem döntéshozók. Nekik is egyértelműen fogalmaztam: nem akarok miniszterelnök-jelölt lenni. Egyébként a most felbukkant nevek között látok alkalmasakat is…

Kit?

Ne várja, hogy neveket mondjak, elégedjen meg azzal, hogy van közöttük alkalmas, nem is egy.

És ennek az alkalmas jelöltnek van esélye?

Az optimista, vagy az őszinte választ várja tőlem?

Ha lehet, akkor az őszintét.

Ebben a pillanatban nem. Most Magyarországon, ebben a pillanatban, amikor beszélgetünk, megszűnt a politikai élet. Az ellenzék összeomlott, nincsenek igazi témái, a megnyilvánulásaiban nincs elég erő és tehetség; ennél rosszabb állapotban a hatalom elvesztése óta valószínűleg nem volt. A korrekt válasz tehát a nem. De a politika váratlan helyzeteket képes produkálni, még olyat is, hogy teljesen reménytelen helyzetből is lehet nyerni. Macronnak például értékelhetetlen esélyei voltak, amikor elindult a köztársasági elnöki címért. A politikára valóban igaz a mondás: soha nem mondd, hogy soha. 1848 március 10-e táján az alkotmányos Magyarország hívei a legmélyebb depresszióban voltak; 1956 október 20-a táján Nagy Imre elment Tokajhegyaljára szüretelni, és amikor kiderült, hogy Pesten puskaporos a levegő, nem akart visszajönni. Szóval csak azt akarom mondani, hogy a reménytelennek tűnő helyzet nem feltétlenül hordozza magában a bukást. Nagyon gyorsan tud változni a helyzet, és történhetnek rendkívül fontos dolgok. A legutóbbiak nem, de a kicsit korábbi közvélemény-kutatások arról szóltak, hogy a magyar lakosság többsége kormányváltást szeretne.

Jól látom, hogy van önnek egy kicsit skizoid hajlama, létezik az optimista énje, amely belekapaszkodik a történelem pozitív fordulataiba, és van az elemző énje, amely a realitások talaján áll…

Igen, de ez nem skizoid. Van két nézőpontom, de ettől a gondolkodásom egységes marad. Ami áthat, az a vágy, hogy egy szabad országban éljek, és biztos vagyok benne – bár inkább gondolok az unokáimra, mint magamra -, hogy ez a szabad ország meg is valósul, még a mi életünkben.

Hát kétségtelenül optimista…

Igen.

Mitől nem szabad ez az ország most? Hiszen itt beszélgetünk szabadon, amit elmond, megjelenik majd, olvashatja a nyilvánosság, nem vár a ház előtt egy fekete autó, beszélhetett a parlamentben, mi akkor itt a gond?

Kétségtelen, nincs csengőfrász, ha ironizálni akarnék, akkor hozzátenném, egyelőre… Egyszer volt egy vitám, a partnerem, aki erősen jobboldali úrasszony volt, kijelentette: addig nem beszélhetek a szabadság hiányáról, amíg beszélhetek a szabadság hiányáról. Az volt a válaszom, hogy addig kell beszélnem róla, amíg megtehetem, amikor már nem, akkor már nincs beszéd a szabadság hiányáról. De az például médiajogi evidencia, hogy nincs szabad választás szabad sajtó nélkül. Az, hogy a mi beszélgetésünk most egy online fórumon megjelenik, de az üzenetünk nem tud eljutni csak korlátozott számú olvasóhoz, de végigjárva az országot azt kellett tapasztalnom, hogy a független sajtó csak szigetekben létezik, legalább is, ami az elérést illeti. Független sajtó, Putyin Oroszországában, vagy a beloruszoknál, de még az afrikai diktatórikus rendszerekben is van. A sajtószabadságnak nem az a bizonyítéka, hogy van-e egyáltalán független sajtó, inkább az, kiket ér el, és például van-e független közszolgálati média. És olyan elvakult, írni, olvasni tudó ember nincs, aki kijelenthetné, hogy van Magyarországon független közszolgálati média. Az állami televízió és az állami rádió a heccsajtó része. A független médiumok hatóköre ugyanakkor rettenetesen korlátozott. Budapesten kívül nyomtatott sajtó szinte nincs is, kormányközelivé vált az összes megyei újság, a vidéki lakosság tehát nyomtatott sajtótermékkel, amely független volna, nem találkozik.

Azt mondta, ma nincs csengőfrász, miközben bizonyos csengőket csak megnyom a hatalom, például a civilszervezetek, a jogvédő intézmények ajtajain… Mostanság már azzal lettek megvádolva, hogy a szervezetten támogatták a menekültekkel beáramló terroristákat is. Szóval mi ez, ha nem csengőfrász?

Igen, és nem látjuk a folyamat végét. A verbális agresszió, a történelem ezt bizonyította, nagyon könnyen átvált fizikai agresszióvá. Ugyanakkor demokrácia fékútjai meglehetősen hosszúak. Azt akarom ezzel mondani, hogy a bíróságok olyakor független ítéleteket hoznak, és bár nem akarom a két rendszert összehasonlítani, de még a náci rendszerben is születtek, igaz csak eleinte, jogállami ítéletek. Ugyanakkor nincs független számvevőszék, médiahatóság, alkotmánybíróság, az ügyészségről már ne is beszéljünk. Megszűnt az önkormányzatiság… Eljutottunk odáig, hogy a miniszterelnök ma egy Őcsényben kialakult, menekültellenes hisztérikus helyzetre az agresszíven fellépők mellé áll. Őcsényben nem csak az autógumiját szúrták ki a menekülteket befogadni akaró embernek, hanem még lefejezéssel is megfenyegették. A heccsajtóban meg – az Echo tévéről beszélek – a civilek meggyilkolásáról fantáziált egy komolynak tartott szakértő. És történt valami?
A Médiahatóság hallgat, pedig ennél súlyosabb médiajogi jogsértés még soha nem történt. Hogy ez hova fejlődik, azt nem lehet tudni. Mint ahogy azt sem, hova vezet ez a brutális nyugatellenesség, amely a diktatúrákért való rajongással párosul. A nyugati szabadsággal szemben mutatott orbáni undor azért kijelöl egy pályát. A politikában nagyon izgalmas kérdés, hogy a demagógia, a szervezett hazudozás, amely eszközeiben, nyelvében nem különbözik a kommunista, vagy a náci uszítástól, meddig mehet el. Nem látok olyan törekvést a kormányzat részéről, hogy ezt a gyakorlatba is átemeljék, hogy valóságos erőszakot alkalmazzanak, és lefüggönyözött Pobjedák újra járják a városokat, csakhogy ezek úgy működnek, mint a tengeri hullám, amely nem áll meg, hanem eléri a partokat is. A veszély tehát reális.

Ha már a verbális agressziót említette. A legutóbb Fidesz-kongresszuson szinte mindenki – Orbán Viktor éltetése mellett – az ellenzék becsmérlését tartotta fókuszában, már nem is emberként említve tagjait. Ebből mi lesz?

A verbális agresszió valóban rendkívül veszélyes, különösen, ha erőszakkal fenyegetőzik, és voltak, még a miniszterelnök részéről is erre utaló kijelentések. De amin én különösen meg voltam rendülve a Fidesz kongresszusa kapcsán, az Orbán Viktor egyhangú megválasztása.  Márpedig az ilyesmi, valóságos demokratikus pártnál lehetetlen. Ez egyébként ugye azt is jelenti, hogy Orbán Viktor is megszavazta önmaga elnökségét… Ez nekem nagyon durva.

Szóval mi lesz, ha újra megnyeri a választásokat?

Nem vagyok futurológus, nem látok a jövőbe, de  – hogy pozitív dolgot is mondjak -, amíg az Európai Unió tagjai vagyunk, addig vannak törvényi, jogi határai az egyszemélyes uralomnak. Szóval vannak korlátok, amelyeket – így-úgy – megpróbálnak kikerülni, de mégiscsak vannak. Vagyis az unión belül bizonyos dolgokat nem lehet megtenni, és ezt tudják Orbánék is. Most az a paradox helyzet állt elő, hogy ez a magyarországi modell azért tud működni, mert Brüsszel finanszírozza a létezését. Ha ez megszűnne, akkor azt mondom, térdre imához…

Van önnek kapcsolata Soros Györggyel?

Semmi. Életemben háromszor voltam olyan helyen, ahol őt láttam. Egyébként semmi.

Azért is kérdezem, mert vajon meddig lehet démonizálni Soros Györgyöt, úgy hogy ez jelentős mértékben hat az emberekre?

Azt hiszem, hogy ennek ki kell pukkadnia.  Gyakorlatilag ott tartunk, hogy mindannyian Soros Györgyök és güllenisták is vagyunk. A mi Güllenünk, a törökök Amerikában élő szimbolikusan ellenzékinek tekintett vezetője, nem más, mint Soros. Nagyon érdekes alapmintázata van ezeknek a rendszereknek. Ideális ellensége volt a bolsevikoknak az oroszoknál Trockij. Ő is messze volt, ugyan később egy jégcsákánnyal megtalálták, de őt is kijelölték ellenségnek, meg mindenkit, akit hozzá akartak sorolni, vagy az 1984 című könyvben, ahol egy Goldstein nevű ember, akit szintén soha nem lehet látni, az ellenség. Ez a szerep most Soros Györgyöt találta meg, miközben ő Magyarországról soha egyetlen fillért ki nem vitt, miközben hatalmas összegekkel támogatta a magyar társadalmat. Olyan folyóiratokat is támogatott, amelyek messze álltak az általa képviselt értékrendtől.   Olyan célokra is adott pénzt, amelyek nem biztos, hogy hasznosak voltak, például a Fidesz egyes vezetőinek oktatására. Szóval nem egy becsületes dolog ez a kampány. Én mégis abban bízom, hogy a magyarok, a történelem ezt megmutatta, békében éltek a különböző idetelepült népekkel, tisztelték a másik eltérő vallását, szóval a magyar az nem egy keleties társadalom.  Vannak keleties vonásai, ahogy erre Ady Endre is beszélt, de mégis, egyértelműen a nyugati civilizáció része. Az a kísérlet tehát, amely egy kulturális, etnikai homogenitást ír a zászlajára, az el fog bukni. Kompország végleg leereszti horgonyát a nyugati parton.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .