„Mi a győzelemről megtanultuk
Hogy a részvétel a fontosabb
Hogy a vereség is fizet szépen
És a győztes sokkal fáradtabb”
Sztevanovity Dusán
Van, aki mindenki mással összefogna, egyedül azokkal nem, akikkel a világért sem. Mások önállóan indulnának, és nem közösködnének senkivel, leszámítva azokat, akikkel igen.
Vannak, akikkel senki nem hajlandó együttműködni, kivéve azok, akik igen. És olyan is van, akivel szinte mindenki összefogna, de ő senkivel sem hajlandó közösködni.
Mindenki senkivel, senki mindenkivel. Vagyis: mindenki mindenki ellen.
A másik oldalon egyszerűbb a helyzet. Ott csupán egyetlen erő van, neki nem kell összefognia senkivel. Hiába hogy kutyaütő, ő fog győzni.
Pedig, ez a majdani győztes társaság korántsem olyan ütős alakulat, mint amilyennek mutatja magát. Épp ellenkezőleg: kispályás csapat ez, libalegelőn lenne a helye. Rendes bajnokságban pofozógép volna. A kapus rendre árnyékra vetődik, a védelem átjáróház, a középpályások csak keresik a labdát, a csatárok még helyzetbe sem kerülnek.
Hogy ez a pancser gyülekezet mindig nyerésre áll, kizárólag annak köszönhető, hogy az ellenfél nincs ott a pályán. Már megy a meccs, de ők még mindig az összeállításon vitatkoznak. Hogy ki legyen a szélső, ki a bekk, és ki az edző.
El kellett volna már dönteni rég, de még az utolsó utáni pillanatban is van egy új, még az eddigieknél is jobb ötlet.
Hogy ne így legyen, hanem úgy. Vagy fordítva. Vagy sehogy.
Mintha a saját vereségükre fogadtak volna.
Győzni? Az meg mi?
Tanították valamikor az iskolában, de épp hiányoztak, és elfelejtették bepótolni.
Ja, és vannak a nézők, akikért lenne ez az egész. Az ő bőrükre megy a játék, de ki a fenét érdekel.
Az idő így is, úgy is, telik. Sőt, nemcsak telik, de múlik is.
Fogy az idő, elfogy a levegő.
