A görög kifejezés jelentéstartalma sokféleképpen módosult az évszázadok során Platontól és Morus Tamástól egészen napjainkig, amikor a közbeszédben leginkább tudományos alapú fikcióként – sience fiction – használjuk. Olyasvalami, aminek van ugyan reális kiindulópontja, de egy elképzelt feltételrendszerben működik.
Más kérdés – főként a társadalmak működésének utópiái esetében -, hogy ami egykor utópia volt, az az idő előrehaladtával valósággá vált. Persze sohasem abban a steril formában, ahogyan azt eredeti kiötlői elgondolták. Mégis úgy gondolom, talán nem felesleges a lehetetlent elképzelni – hogy elérhessük a lehetségest.
Nekem is van vízióm – elsősorban a hazám Magyarország jövőjéről
Földhözragadt módon arról, hogyan, miképp prosperálhatna ez az ország jobban.
Ha körülnézünk a világunkban, láthatjuk: az az ország képes jól működni, amelyik megtalálja azt a terméket, szolgáltatást, amit a lehetőségei, hagyományai stb. alapján a legjobb minőségben tud nyújtani. (Nagyjából ezt hívják komparatív előnynek.)
Vágjunk a közepébe! Az egész Magyarországot egy óriási campussá alakítanám. Méghozzá egy specializált, de komplex egyetemi központtá.
A specifikum az egészségügy lenne
A komplexitást egyrészt az egészségügyhöz kapcsolódó tudományterületek – biokémia, biofizika, genetika stb. – jelentenék, másrészt a tevékenység különböző szintű elsajátításának lehetősége. (A kutatók mellett itt lenne a világon a legjobb képzése az operátoroknak, gyógyszerészeknek, műtősöknek, laborasszisztenseknek)
Ehhez az ország minden adottsága megvan. A klíma egyelőre barátságos. Előny, hogy a terület nem túl nagy – nincsenek éles időjárási, geológiai eltérések, és áthidalhatók a fejlettségi, kulturális különbségek is. Így könnyebben megteremthető egy egymással is kommunikálni képes hálózat.
A legfontosabb azonban a hagyomány, amire felépíthető egy egész struktúra. Ezt Magyarországnak Semmelweis Ignác, Korányi Sándor, Szentgyörgyi Albert, Richter Gedeon, Pető András és számtalan kevésbé ismert orvos, kémikus, tudós teremtette meg – és ma is hat. (A EU közös, biokémiai kutatóközpontja Szegeden épül – a döntésben egészen biztosan szerepe volt, hogy Szentgyörgyi professzor laboratóriumai itt működnek.)
Négy központ köré lehetne felépíteni a rendszert. A budapesti SOTE, a szegedi Tudományegyetem, a debreceni és a pécsi egyetemek ma is meglévő, szerteágazó képzést adó orvosi karai köré. Minden – de szószerint minden! – pénzt arra költenék, hogy e négy központot olyan színvonalúra fejlesszem, ahová szívesen jönnek a világ minden tájáról az egészségüggyel foglalkozók. Még az se biztos, hogy a fizetéseket kellene az égig csavarni: kutatóknak gyakran fontosabb, hogy területük megismeréséhez megkapják a szükséges eszközöket, munkájukhoz a nyugalmat, mint bármiféle luxus. Úgy tudom, a los-alamosi atomkutatók életkörülményei is elég puritánok voltak.
A technikai feltételek – laboratóriumok, eszközök, szakmai kapcsolattartás – költségei mellett megfizetném az itt dolgozókat: kutatómunkát végzők még az asszisztenciával együtt sincsenek többen ötezer embernél. Átlagbérük egymillió forintra emelése két évre kijönne egy Várba költözésből, további két évre két falusi stadion árából stb.
Nagyon fontos (lenne), hogy a költségvetésből származó pénz elköltésénél ne egy miniszteriális emberrel kelljen huzakodniuk, hogy miért fontos egy tudományos lap előfizetése, egy konferencián való részvétel, sőt jelentős konferenciák szervezése. (Vitázzanak egymás között: kutatóknak ez nem idegen terep, lételemük.) A közvélekedéssel ellentétben: a tudományoknak is szükségük van marketingre, sőt. Igaz, ehhez kissé bonyolultabb módszerek szükségesek, mint amire nő+kutya+gyerek kombóban utazó „mosópor kreatívok” képesek.
Szóval: megvan az ötezer kutató, laborasszisztens, karbantartó stb., akik csábítják majd ide a tanári, oktatói képességekkel is (nem minden tudós jó tanár is egyben) rendelkező ismerőseiket, kollégáikat. Mondjuk további tízezret, akik között a hazaiakkal együtt valószínűleg van kétezer olyan, aki vonzza a diákokat. Mondjuk négyet, akik további négyet stb.
Állítom: Magyarország egész népe nagyságrendekkel élhetne sokkal jobban a mainál, ha ebben az elképzelt négy központban csak 25-25, azaz összesen 100 ezer kutató, diák, oktató dolgozna. (Nemzetközi léptékkel ez nem nagy: van olyan egyetem, ami egymagában százezernél is több hallgatót, oktatót, asszisztenciát foglalkoztat.)
Fel lehet vetni: nem mindenki alkalmas arra, hogy orvos, biológus, stb. legyen. És????
Ez a százezer ember itt él: laknia kell valahol, ennie, öltöznie, pihennie, közlekedik stb. Az egyetemi diákság általában nem a legszegényebbek közül kerül ki – költenek fodrászra, étteremre, pihenésre, szórakozásra.
És kultúrára. Ami talán a legfontosabb. Mert amíg az anyagi javakat vesszük el a gazdagoktól, annak következménye nem az általános gazdagság, hanem az általános szegénység lesz, addig a szellemi-kulturális erő megsokszorozódik, minél többen jutnak hozzá. Például: ha egy zsákfaluban egyszerű körülmények között élő ember mondjuk az egyik kollégiumi étteremben kap munkát, vagy a laboratóriumi eszközöket tartja karban, idővel ragad rá az ott tapasztaltakból egyfajta igényesség, módosul a gondolkodása. (Kéretik elfelejteni az amerikai filmipar legszemetebb „vígjátékainak” közhelyeit.)
Magyarország legfontosabb – és leghasznosabb – „exportcikke” ma még az orvosok, ápolók hada, akiket szívesen látnak egyelőre a legtöbb országban. Miért kéne megtiltani, hogy vigyék hazánk jó hírét? Sőt! Menjenek minél többen, és hangoztassák – ebben az országban lehet ilyen jól megtanulni a szakmát/hivatást! Persze ez pénzbe kerül – a kutatás-tanítás költséges dolog. De itt vannak ehhez a legjobb feltételek, megéri a norvég, francia, mindenféle nációjú, orvosnak, gyógyszerésznek készülő fiatalokat Magyarországon taníttatni. Akár állami ösztöndíjjal is.
Ehhez persze nem elég a barátságos időjárás és a nyugodt természeti környezet
Az is kell, hogy az állami szervezet irányítói ne akarjanak véglegesen eldönteni tudományos kérdéseket. Ahogy Alma említette: a népköztársaságokban azért volt tilos a genetika, mert a ”minden ember egyenlő”-t, egyformának torzították: tehát biológiai okból nem lehetnek előnyök-hátrányok. (Holott dehogynem.) De ugyanilyen módon fenyegeti a megismerést a teremtés-mítosz bigott felfogása (nem a keresztyénség!), ami szerint tilos a gének működésének kutatása, pláne befolyásolása.
A huszadik század legprosperálóbb „iparágának”, a reklámnak az atyja, D. Ogilvy mondta: a reklámok 95 százaléka fölösleges – csak nem tudjuk, melyik az az öt százalék, ami hasznos… Ráillik ez a tudományos kutatásokra is – ajánlom azok figyelmébe, akik drágállják a kutatóhelyek fenntartását, és „kézzelfogható” eredményeket követelnek.
Gyakran hangoztatom: szögegyenesítésből csak szolgaszinten lehet megélni. Ha azonban egy ország/nemzet rátalál arra a „termékre”, amit jobban tud másoknál – vagy legalább hasonló szinten, abból az egész közösség profitál.
Itt van Svájc példája, ahol kitaláltak maguknak sok-sok évvel ezelőtt egy tevékenységet: a pénzügyi szolgáltatásokat akkor, amikor az ilyesmire még csak keveseknek volt igényük. Nincs ásványkincsük, termőföldnek is híján vannak. Az ország politikai semlegessége mítosz és a legkevésbé az ottani lakosokon múlik: bármelyik közepes ország bekebelezhetné. (Ahogy erre a hitleri időkben lett volna kedve a harmadik birodalomnak.) Csakhogy ki olyan hülye, hogy a saját pénztárcáját verje szét? Ahogy lehetne Magyarország is az a hely, ahol a gyógyítás, ápolás legjobb módszereit fejlesztik, tanítják: ki akarná feldúlni az ilyen helyet?
Hogy utópiámnak vannak reális alapjai, arra bizonyíték egy minapi hír
A budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) és Szegedi Tudományegyetem orvosi kara felkerült a 200 legjobb orvosi egyetem listájára. Igaz, a 101-200 közötti helyre, ez azonban még mindig sokkal jobb, mint a többi magyar felsőoktatási intézmény nemzetközi elismertsége – beleértve a Budapesti Műszaki Egyetemet is -, amelyek az első ötszáz közé sem tudnak felkapaszkodni. Erős a gyanúm, hogy ebben az értékelésben szerepet játszottak az utóbbi tíz évben a világ minden tájára kirajzott diagnosztikusok, orvosok, ápolók, hada.
