Nehezen viselem, hogy névtelenül lehet vádolni két direktort is, miközben tudom, hogy ennek most így kell lennie.
Akit zaklattak, az maga is nehezen viseli el a szégyenét, tán máig kiható fájdalmát, és a tetejébe esetleg még fél is bosszútól, pertől,
így egy-két karakán kivételtől eltekintve, ha meg is szólalnak, inkognitóban maradnak az áldozatok. Jobbára csak név nélküli nyilatkozatok jelentek meg, amik persze így kétes hitelességűek, és, bár nem rendőrségen teszik ezeket, lényegében felérnek a névtelen feljelentésekkel. Alkalmasak emberek tönkretételére, akár karaktergyilkosságra.
Ha valaki névvel, arccal vállalja az ilyen típusú kijelentéseket, valószínűleg akkor sem tud bizonyítani semmit, hiszen két ember között történt, ami történt, vagy esetleg nem történt. Ha pedig netán nincs a vallomás mögött valós személy, akkor ilyen terhelően vádló szövegeket ki is lehet találni, és ettől kezdve bárki ellen fordítani.
Bárkiről kieszelhető, hogy évtizedekkel ezelőtt, vagy éppen minap, ezt meg azt csinálta egy nővel, esetleg férfival, még inkább esetleg, gyerekkel. És akkor az illetőnek rögtön vége lehet, lenullázódhat az életműve, ahogy ő maga is. Elég, ha hírbe hozzák, ez olyan természetű ügy, hogy mindenki a megvádolttól várja el, bizonyítsa, hogy nem igaz, amit állítanak róla, de hát, feltehetően egyik fél sem tud bizonyítani semmit. Ezért aztán rengeteg a találgatás, mi igaz, mi nem, ki miért száll be a ringbe, mi hihető abból, amit mond, és mi hihető a cáfolatból, miközben
az eddig megvádoltak nyilatkozatot kiadtak, de arccal, manipulálhatatlanul, kamera elé, élő adásban, nem ültek.
Ezt a vádlók közül is bármikor rendelkezésre állva, mindössze egyetlen ember vállalta, Sárosdi Lilla színésznő. Megrendítő volt, amit mondott, és az is, ahogyan mondta. Elindította a lavinát, ahogy ez tanúságtételét követően várható volt, miközben az ő esetében is akadnak akik kételkednek, és azt kérdezik, miért húsz évvel később állt elő ezzel a történettel? Ami egyébként bizonyos mértékben segítheti a közélet tisztulását.
Persze csak akkor, ha lelepleződések sora követi, és közel sem csak színházi területen, hiszen tudjuk, de legalábbis sejtjük, hogy ilyesmi bőven előfordul egyetemeken, kórházakban, hivatalokban, egyéb munkahelyeken. Szinte bárhol, tessék hát előjönni a farbával! Másrészt a névtelenség miatt attól is tartani lehet, hogy boszorkányüldözési perek kerekedhetnek. Többeknek, akikkel beszéltem erről, eszükbe jutott Arthur Miller klasszikussá nemesedett nagyszerű darabja, a Salemi boszorkányok, ami legutóbbi előadásakor igencsak erőteljesen aktuálisnak mutatkozott.
Az a helyzet, hogy
igen hamar szinte folyamatosan rágható gumicsonttá vált a zaklatási téma.
Csaknem mindenki latolgat, találgat, mi igaz, mi nem és naná, hogy terjed, ki lehet a következő. Már van is egy következő, neves és tehetséges erdélyi magyar színész, tehát már országhatáron túlra is tovább gyűrűzött a téma, ami eredetileg tengerentúli „ihletettséggel” érkezett hozzánk.
A zaklatás karaktergyilkosság rafinált eszköze is lehet, meg persze, hogy rácuppant a bulvár, dől a mocsok. És ebből az adott célszemélyen kívül bőven fröccsenhet az intézményre, ahol dolgozik, dolgozott, de még az egész szakmára is.
Lehet azt mondani, hogy ott tombol a fertő, az például szabados, liberális fészek, hát kérem akkor változások szükségesek ott, mert ugye rend a lelke mindennek.
Ezért az intézmény is kényszerhelyzetbe kerülhet, esetleg túlvédekezik. Ha premier marad el, azzal már másokat is büntetnek, azokat, akik munkát fektettek a produkcióba, és végső soron a közönséget ugyancsak.
Miközben csak drukkolni lehet annak, hogy az igazság napvilágra kerüljön, akinek vaj van a fején, bűnhődjön, csak hát tisztán kéne látni, és a zaklatás olyan természetű ügy, ami ezt csaknem lehetetlenné teszi.
Az elkövetkezőkben is tisztelet a bátraknak, a nyílt sisakkal kiállóknak, az akár egy életre megsebzetteknek, és természetesen bűnhődjön a bűnös. De riasztóan sok a hordalék, a mocskos áradat, a kárörvendő csámcsogás, és kevés a biztosan kontrollálható tény. Ezért utálom ezt az egészet, lényegében azt is, hogy írtam róla.
