Oroszország talán leghíresebb élő írónője, akit Putyin rendszere idegen ügynöknek nyilvánított, és aki 83 évesen emigrációban él, egy interjúban emlékezett meg zsidó kulturális gyökereiről, amelyek az egykori Szovjetunióhoz kötötték, ahol akkor a világ legnagyobb zsidó közössége élt. Ludmilla Ulickaja a Daniel Stern, a tolmács című könyvéről beszélt a Books and Bagels portálnak.
Ki volt Daniel Stern? Fiatalkorában a Gestapo tolmácsaként dolgozott a megszállt Litvániában, ahol a halálra ítélt zsidó közösség tagjait mentette, majd partizánnak állt, hogy részt vegyen az ellenállásban.
„Én már annyiszor kaptam ajándékba az életemet, hogy az már nem is volt az enyém, mert már nem engem illetett. Értsd meg: én nem bánom, hogy szerzetesi fogadalmat tettem, vagyis igent mondtam Istennek, és ezért életem végéig szerzetesként fogok élni” – mondja Daniel Stern, aki nemcsak kikeresztelkedett, mint oly sokan, hanem – Heidegger tanítványához, Edith Steinhoz hasonlóan – szerzetesnek állt. Edith Stein Auschwitzban fejezte be életét; II. János Pál pápa avatta szentté.
Daniel Stern, a karmelita szerzetes nem vált a holokauszt áldozatává. Miután egy krakkói kolostorban letette a szerzetesi fogadalmat, a Szentföldre ment, hogy ott felélessze Jakab, az Úr testvére Egyházát. Szent Jakab, Jézus öccse akkor veszthette életét, amikor Titusz római császár elfoglalta Jeruzsálemet, lerombolta a várost és száműzte a zsidókat.
Ulickaja leírja az egész közel-keleti forgatagot, amelyben 1945 után a brit birodalom romjain formálódik az új világ, és ahol 1948-ban megalakul Izrael.
Daniel Stern nyelvzseni volt; valószínűleg ennek köszönhette életét a náci megszállás idején Litvániában. A tolmács szimbolikus figura, hiszen az emberek közötti közvetítést és megértést képviseli egy olyan korszakban is, amikor az emberek nemzeti és vallási alapon olyannyira csoportokra szakadtak, hogy nem megérteni, hanem sokkal inkább megölni akarták egymást.
Daniel Stern viszont maga a megtestesült tolerancia: egy zsidó, aki katolikus szerzetessé vált Izraelben, miután átvészelte a holokausztot Litvániában.
Irodalom és valóság
Ludmilla Ulickaja hősét, Daniel Sternt Oswald Rufeisenről mintázta, aki 1922-ben, Auschwitz közelében született Lengyelországban. Fiatalkorában a cionista mozgalom aktivistája volt, amikor 1939 szeptemberében a náci Németország megtámadta Lengyelországot. A zsidó fiú Galícia fővárosába, Lvovba menekült, amelyet hamarosan megszálltak a szovjet csapatok a Hitler–Sztálin-paktum alapján. Kiváló nyelvtudása miatt a nácik tolmácsként alkalmazták, és így sikerült sok zsidót megszöktetnie a Mir városában létrehozott gettóból. Ezután partizánnak állt; a mozgalom egy apácakolostorban rendezte be főhadiszállását. A zsidó fiú itt tért át a keresztény hitre. Hamarosan csatlakozott a karmelita rendhez: szerzetes és pap lett Lengyelországban, ahonnan a szovjet csapatok kiszorították a nácikat, de rögtön polgárháborúba kezdtek a Honi Hadsereggel, amely nyugatbarát államot akart létrehozni, elutasítva a szovjet rendszert.
1948-ban megalakult Izrael, és a cionista aktivistából keresztény pappá lett fiatalember kérvényezte, hogy helyezzék át a karmelita rend haifai kolostorába.
Erre azonban csak 1959-ben kapott engedélyt, azzal a feltétellel, hogy lemond a lengyel állampolgárságáról.
Lengyelországból tömegesen menekültek el a megmaradt zsidók 1956 után, mert a Lengyel Egyesült Munkáspárt és az állambiztonság antiszemita kampányt folytatott a zsidó kisebbség ellen. Miért? Mert 1956 februárjában a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusán Hruscsov titkos beszédben leleplezte Sztálin bűneit. A beszédet egy zsidó kommunista eljuttatta a Moszadhoz, amely átadta azt a nyugati sajtónak. Moszkvában dührohamot kaptak, és elrendelték az „anticionista” kampányt, amely a valóságban antiszemita tisztogatást jelentett Lengyelországban, ahol alig maradtak zsidók.
Rufeisen, aki így hontalanná vált, folyamodott az izraeli állampolgárságért, mondván, hogy bár vallása keresztény, származása zsidó, vagyis megfelel a kritériumoknak.
„Zsidónak érzem magam” – írta beadványában Izraelben. Ott azonban megtagadták tőle az állampolgárságot arra hivatkozva, hogy áttért a keresztény hitre. A karmelita szerzetes fellebbezett, de a Legfelsőbb Bíróság is elutasította kérelmét. Végül honosítással mégis megkapta az állampolgárságot. Haláláig Haifában, a Stella Maris kolostorban élt, ahol nyelvtudása és toleranciája miatt nagy szükség volt rá, hiszen a Szentföldön mindmáig hiányzik a mások iránti megértés.
