Türkvilág Magyarországon

0
1854

Az országot megszállták a magyarul beszélő türkök. A vártnál gyorsabban és könnyebben foglalták el az országot, alig volt ellenállás. Mára szinte minden az ő uralmuk alatt áll. Elfoglalták a középületeket, az országgyűlést, a minisztériumokat, a parlamentet, bekebelezték a rendőrséget, az ügyészséget, megfegyelmezték a kezdetben még renitens alkotmánybíróságot.

Övék a kultúra, a tájékoztatás, a hatalom. Övék a törvény, akire rámutatnak, bűnös.

Hogyan történt? Úgy, hogy gyanútlanok voltunk, a szükségesnél kevésbé éberek. Elhittük, hogy a XXI. században, az Európai Unió egyik országában ez nem történhet meg. Még 2010 elején is voltak olyan, a magyarul beszélő türkökkel amúgy távolról sem rokonszenvező politikai elemzők, valamint más értelmiségiek, akik okos dolgozataikban arról értekeztek, hogy nem is baj, ha a magyarul beszélő türkök kétharmadot kapnak. Legalább lesz végre egy erő, mondták, amelyik zavartalanul végrehajthatja a programját.

Csakhogy, a magyarul beszélő türköknek nem volt programjuk. Lehetett volna, mert volt rá nyolc évük (a sokszor hivatkozott elmúlt nyolc év), hogy kitalálják, mit is akarnak kezdeni a gazdasággal, az oktatással, az egészségüggyel, a sporttal, a kultúrával.

- Hirdetés -

Röviden: Magyarországgal.

Ám ők ehelyett csak azon agyaltak, miként lehet a hatalmat megszerezni, majd megtartani – az idők végezetéig, s ha lehet, még azon is túl.

Idővel a szavainkat is kisajátították. A magyarul beszélő türkök szótárában a félretájékoztatás a hír, az elhallgatás az információ, a csúsztatást pedig kommunikációnak nevezik.

Ha lopásról jön hír, nem a tolvajt ültetik le, hanem elhallgattatják a hír hozóját.

A magyarul beszélő türkök azért lehetnek ennyire sikeresek, mert ismernek bennünket. A mi kis, mindennapi megalkuvásainkra építik a saját nagy hazugságaikat. Befogadónak hazudjuk magunkat, szabadságot szerető népnek, miközben a lojalitás szabadságát szeretjük. Azt szeretjük, ha egy nagy, gondoskodó állam van a fejünk fölött. Olyan hatalom, amelyik nem csak gondoskodik rólunk, de gondolkodik is helyettünk. Megmondja, hogy mikor vagyunk jók, és mi az, amiért szégyellnünk kell magunkat. Mikor vagyunk szerető szülők, jó apák és anyák. Mikor kezdődik az élet, s mikor vagyunk család.

Mikor vagyunk hazafiak, és mikor hazaárulók.

A magyarul beszélő türkök a sajátos sokszínűséget szeretik – a szürke számtalan árnyalatát.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .