Az üzlet mindenek fölött – ez lehet Trump titkos jelszava. Ekként is cselekszik. Oroszország nagyobb falat, mint Ukrajna, ráadásul a fő ellenségről – Kínáról – leválasztani mindennél fontosabb érdek, de Ukrajna is csak részben beáldozható, hiszen azért onnan is csurran-csöppen valami haszon. Ne felejtsük: America first!
Andrzej Derlatka ezredes, aki korábban a polgári hírszerzést irányította Lengyelországban, az onet portálnak elmondta, hogy
“Ukrajna ma éppúgy nagyhatalmi játszmák áldozata, mint Lengyelország 1945-ben.”
Csakhogy Sztálin sokkal erősebb pozícióban volt mint Putyin hiszen csapatai egész Kelet Európát meghódították míg Oroszországnak Ukrajna legyőzése sem sikerült. Oroszország ma távolról sem jelent akkora kihívást Európa vagy az Egyesült Államok számára mint a második világháború után amikor a Szovjetunió világhatalommá vált. Sztálin a harmadik világháborúra készült, és mindent ennek rendelt alá. Európa szerencséjére ezzel a Távol Keleten kísérletezett amikor rávette Kim Ir Szent Dél Korea megtámadására 1950-ben. Sztálin halála után gyorsan véget is ért a koreai háború. Az 1953-as fegyverszünetet azóta sem követte békekötés.
Derlatka ezredes szerint hasonló forgatókönyv várható Ukrajna esetében is.
“Ukrajna a tárgyalásokon vesztésre áll” – értékelte a helyzetet a lengyel hírszerzés egykori vezetője. Aki szerint, ha az amerikaiak nem vállalnak valamiféle garanciát a tűzszünetre, akkor az európaiak részvétele kevés lesz:
”maximális amerikai támogatás nélkül az európaiak kihátrálhatnának az egészből. Senki sem küldene katonai alakulatokat Ukrajnába.”
Miért fontos Trumpnak az orosz kapcsolat?
“Ukrajnának nincs kegyelem, mert itt kőkemény érdekek vannak. Ukrajna a nagy vesztes. Trump ezt elég brutálisan úgy fogalmazta meg, hogy Ukrajna legnagyobb sikere az: még mindig létezik. Trump persze azt szeretné, hogy Ukrajna a nyugati övezethez tartozzon, de ez nem fontos a számára. Egészen egyszerűen nem érdekli Ukrajna, amely csak akadályt jelent az orosz kapcsolat rendezésben.”
Miért nem érdekli Donald Trumpot Ukrajna?
“Az amerikaiak számára ma Kína a komoly probléma, nem Oroszország. Az USA alapvető érdekei veszélyben forognak, Trump ezért nincsen tekintettel Ukrajnára. Az amerikai elnök számára Kína messze a legfontosabb, ezért akar modus vivendit találni Oroszországgal” – hangsúlyozta a lengyel polgári hírszerzés egykori főnöke.
Trump Boeing üzlete Oroszországgal
5 milliárd dolláros üzletet készítenek elő Trump emberei annak érdekében, hogy enyhítsenek a Boeing repülőgép gyártó cég export gondjain. Az üzlet lényege az, hogy megszüntetnék az Oroszország elleni szankciókat a Boeing repülőgépek és alkatrészek vásárlására. Cserében Oroszország vállalna Boeing vásárlást 5 milliárd dollár értékben. Az USA legnagyobb exportcége a Boeing viszont a legnagyobb eladási piaca Trump kereskedelmi háborúja előtt Kína volt. Peking nemcsak, hogy megszüntette összes Boeing rendelését, de a már elkészült két gépet is visszaküldte tiltakozásul Trump vámháborúja ellen.
Ha Putyin emberei aláírnák a Boeing üzletet, akkor ezzel enyhülnének az amerikai cég exportgondjai. Kirill Dmitrijev, Putyin gazdasági főtanácsadója erről is tárgyalt Washingtonban, ahova csak kivételes engedéllyel léphetett be hiszen ő is rajta van az Oroszország elleni szankciós listán, melyet Putyin Ukrajna elleni agresszióját követően – 2022 február 24. – állítottak össze az Egyesült Államokban és sok más NATO tagállamban.