Trump – Meloni – Orbán

0
386
salon.com

Az olasz miniszterelnök asszony Trump floridai birtokán tárgyal ugyanott, ahol korábban Orbán Viktor. Trump európai diplomáciájában szán fontos szerepet e két politikusnak: Giorgia Meloninak a fejlettebb nyugati részén míg Orbán Viktornak Európa szegényebb keleti felén.

Mi lesz ez a szerep? Ez attól függ, hogy Elon Musk mekkora hatást gyakorol majd az elnök globális politikájának kialakítására. Ha Musk szerepe meghatározó lesz, akkor ez nem sok jót ígér Európának, mert a világ leggazdagabb embere a maga szép új digitális világában leírta kontinensünket, amely szerinte csak az USA csicskása lehet a közeljövőben. Elon Musk digitálisan osztja ketté a világot és nem politikailag ahogy Joe Biden, aki a demokráciák és diktatúrák világméretű ellentétére alapozta globális diplomáciáját. Musk szerint vannak a digitálisan fejlett államok és a többiek, amelyek mind jobban leszakadnak az elittől.

Kik a boldog kiválasztottak? A nyugati világban kizárólag az Egyesült Államok, másutt ugyanis lemaradt a digitális kutatás fejlesztés miközben a bérköltségek magasak. A vetélytárs Ázsia, ahol a digitális kutatás fejlesztés mellett a gyártás is megvalósítható hiszen a bérköltségek jóval alacsonyabbak Kínában és Indiában.

Itt azért is nagy profit várható, mert ezek potenciálisan a világ legnagyobb piacai márpedig ez a digitális kultúra szempontjából meghatározó. Míg Európában ahány állam annyi szabályozás, Kína és India piaca egységes bár vásárlóerőben még messze elmarad a nyugati világtól.

A harmadik digitális csomópont a Közel Kelet: Izrael technológiájának szövetsége lehet az arab olajpénzekkel: mindenekelőtt Szaúd Arábiával és az Emírségekkel.

“Szaúd Arábia olyan mint Kína csak épp tesztoszteronnal!”

– mondja Elon Musk.

- Hirdetés -

Trump Ábrahám terve hozta össze igazán Izraelt és Szaúd Arábiát. Ennek megtorpedózására indította meg terrortámadását a Hamász Izrael ellen 2023 októberében. Szíriai kiválásával az Izrael ellenes szövetségből a háború eldőlt, most már csak olyan béke formulát kell találni, melyet Szaúd Arábia és az Emírségek is el tudnak fogadni.

Meloni és Orbán csődmenedzser

“Az olasz politikai osztályból mindig is hiányzott a jövőkép, és ez ma sincsen másképp. Az évek során tucatnyi tervet láthattunk, de közben elherdálják a pénzeket mindenfajta stratégia nélkül”

– nyilatkozta a párizsi Le Monde diplomatique-nak Renato Lanzetti közgazdász. Arra célzott, hogy Olaszország kapta a legtöbbet az uniós helyreállítási támogatásból: 200 milliárd eurót, de a pénz szépen elfolyt, és a várható eredmény minimális. Közben pedig egyre csak nő az államadósság, mely meghaladja az éves GDP 140%-át.

60% az előírás, de Olaszország soha nem teljesítette ezt, és soha nem is fogja. Giorgia Meloni ügyes politikus, gazdasági főtanácsadója nem más mint elődje, Mario Draghi, az Európai Központi Bank egykori vezére. Ő jó terveket tett le az Európai Unió asztalára arról, hogy közös hitelfelvételből kellene biztosítani az integráció jövőjét, de ez politikailag kivihetetlennek látszik. Orbán Viktor például annyira ellene van, hogy még a “gránitszilárdságú” alkotmányba is beleíratta: nemet mondunk a közös hitelfelvételre, mert az az Európai Egyesült Államok felé vezet. Trump és Musk épp azért támogatja az euroszkeptikus pártokat és mozgalmakat nehogy létrejöjjön az egységes európai piac, amely vetélytársává válhatna az Egyesült Államoknak.

Orbán Viktor ezzel Európa és maga alatt vágja a fát, de kiskirálysága épp a lúzerek támogatására épül.

Trump is a globális gazdaság lúzerjeire építette sikeres választási kampányát, de ő egyáltalán nem kíván a vesztesek közé tartozni: Trump és Musk miközben átverik választóikat, az USA gazdasági megerősítésére törekszenek már csak saját gazdagodásuk érdekében is. Trump a Wall Street ítéletét tekinti elnöki működése egyetlen igazi kritériumának. Eközben Meloni és Orbán a csődöt menedzseli: nemcsak a sajátot, de az európait is.

Politikailag vannak olyan erősek, hogy megakadályozzák az előrelépést az Európai Egyesült Államok felé. Nemzetállami megoldás – pénz és elképzelés hiányában Elon Musk digitális szép új világában működésképtelen hacsak nem olyan óriásokról van szó mint az Egyesült Államok, Kína vagy India.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .