Trump beszólt Merkelnek, aki ettől népszerűbb lett

0
2179
MTI/EPA/Michael Reynolds

Az USA nem lesz migránstábor – ezt üzente Donald Trump Angela Merkelnek, kihasználva azt, hogy a kancellárt belső ellenségei támadják bevándorlási politikája miatt.

Horst Seehofer német belügyminiszter azt javasolta, hogy fogjanak össze Ausztriával és Olaszországgal annak érdekében, hogy kizárják a menedékkérőket a három állam területéről. Angela Merkel elutasította ezt a megoldást, mondván, hogy európai megoldás szükséges.

Angela Merkel úgy oldotta meg a menekültválságot, hogy egyezményt kötött Erdogan török elnökkel arról, hogy Törökország megakadályozza az olyan tömeges bevándorlást, mint amilyenre 2015-ben sor került. Akkor több mint egymillió menedékkérő érkezett – jelentős részben Magyarországon keresztül – Ausztriába és Németországba.

Az Európai Unió évente 3 milliárd eurót fizet azért Erdogannak, hogy akadályozzon meg egy hasonló inváziót.

Bár Törökország és az EU viszonya rossz, ám ehhez az egyezményhez mindkét fél tartja magát.

A bevándorlók többsége az EU-török egyezményt követően Olaszországon keresztül érkezett Európába. A mostani, populista kormány hatalomra kerülése után máris lezáratta a kikötőket a menedékkérőket szállító hajók elől. Ezt követően javasolta Kurz osztrák kancellár és Seehofer német belügyminiszter, hogy Olaszországgal együtt lépjenek fel a bevándorlók kizárására. Az EU hamarosan megvitatja a közvéleményt minden tagállamban megosztó kérdést.

Donald Trump most úgy érezte, hogy neki is hallatnia kell a hangját Merkel ellenfeleinek támogatására. Ezt korábban már berlini nagykövete is megtette, aki nyíltan elitcserét javasolt Európa polgárainak.

Az USA új nagykövetének nyílt beavatkozása Németország és az EU belső ügyeibe felháborodást váltott ki Németországban. Trump bírálata Merkel menekültpolitikáját illetően szintén elutasításra talált a német közvéleményben.

A 83 milliós Németország, a világ negyedik legerősebb gazdaságával és vezető szerepével meglehetősen unja az amerikai leckéztetést.

Ráadásul Donald Trump Németországgal szemben is kereskedelmi háborút folytat. Kifogásolta, hogy több a német autó Amerikában, mint az amerikai Európában. Nem lehet, hogy a mi autóink jobbak? – teszik fel a jogos kérdést Donald Trumpnak. Aki ettől függetlenül tovább játssza az elefánt szerepét a porcelánboltban. Az Egyesült Államokban kongresszusi választások lesznek, és Trump meg akarja mutatni, hogy milyen kemény.

Ha ugyanis a republikánusok veszítenek novemberben, akkor Trumpnak ellenzéki kongresszussal kell majd kormányoznia. Ebben az esetben azok a vizsgálatok, melyek Trump orosz kapcsolatait firtatják, nyilvánvalóan megerősödnének. Ezért Trumpnak létfontosságú a győzelem novemberben a választásokon, még azon az áron is, hogy tönkreteszi kapcsolatait Európa vezető hatalmával, Németországgal.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .