Trump: Beleszerettünk egymásba Kim Dzsong Unnal

0
838
Forrás: Wikimedia Commons

Virginiában tartott kampánygyűlést Donald Trump, ott tett furcsa kijelentéseket az észak-koreai diktátorral kapcsolatban.

A közeledő kongresszusi választás miatt kampányol az amerikai elnök. Egy nagygyűlésen pedig egyenesen azt mondta Kim Dzsong Unról, felidézve találkozójukat:

„Mindketten kemények voltunk, de azután meglágyultunk: szerelembe estünk egymással.”

Júniusban először találkozott amerikai elnök észak-koreai vezetővel. Kim ígéretet tett arra, hogy leszereli nukleáris fegyvereit és interkontinentális rakétáit megfelelő amerikai garanciákért cserébe, csakhogy azóta se nagyon történt semmi. Ezért egyre többen beszélnek arról, hogy Kim átverte a diplomáciában (is) teljesen járatlan Trumpot.

Közben Észak-Korea külügyminisztere az ENSZ közgyűlésben arról beszélt:

addig nem kezdődik meg a leszerelés, amíg Amerika nem ad valamit.

Észak-Korea békeszerződést szeretne, amely elismeri az ország határait és kötelezi az Egyesült Államokat arra, hogy nem próbálja megdönteni a rendszert. Ezenkívül enyhíteni szeretné azokat a szankciókat, amelyeket az USA továbbra is alkalmaz vele szemben.

- Hirdetés -

Nemrég Dél-Korea elnöke, Mun Dzse In Phenjanban járt. A tanácskozás során Kim Dzsong Un átadott neki egy levelet, amelyet Donald Trumphoz címzett. Mun ezt továbbította is Washingtonba.

Trump most erről azt mondta:

„Kim Dzsong Un csodaszép levelet írt.”

Azt viszont nem részletezte, mi volt benne.

Kim újabb csúcstalálkozót szeretne, amely ismét jelentősen növelné a presztízsét mind otthon, mind pedig az egész világon. Trump ugyancsak készül a csúcstalálkozóra. Csakhogy a választások előtt neki (vagy még inkább az ehhez jobban értő tanácsadóinak) azt is figyelembe kell venni: egy újabb találkozó Kimmel vajon növeli vagy inkább csökkenti Trump népszerűségét, lehet-e még egy PR csúcsot tartani.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .