Trükközés

0
125
Facebook

Nem tudom, ki hogy van vele, én bizony olvasgatom a NER lapokat is. Azokból tudható, a FIDESZ mivel próbálkozik, és az sohasem baj, ha az ember ismeri az ellenfél összes fegyverét, mert ha ismeri a fegyvert, felmérheti a hatását, és akkor kitalálhatja, mivel és mit lehet tenni ellene.

A fideszes fegyvert tekintve nem olyan emeletes hülyeségekre gondolok, mint ez, meg ez, amelyeket csak az IQ 65 alattiak meg a fideszhívők képesek benyelni (igaz, utóbbiak bármit bármikor). Ezekből irományokból csak az olvasható ki, mekkora a FIDESZ propagandaosztályának a magyar népet illető mélységes lenézése és megvetése („ezeknek jó lesz ez is”), valamint a „futótűz” szó iránti rajongása, ezért egyik sem az a fegyver, amely ellen küzdeni lehet. Azok érdekesek, amelyekben van valami, még ha nem is sok. A tényleges valami magyarázható, a semmi nem.

Ilyen például a 13. havi nyugdíj, amely tulajdonképpen egy trükkös nyugdíjemelés. Egyszeri 8,3 százalékos emelés 12 évnyi nulla emelés után, mert addig fideszék csak „megvédték a nyugdíjak vásárlóértékét”, azaz reálértékben nem emeltek a nyugdíjakon egy fél forintot se. Ugyanakkor a 13. havi nyugdíjat nem jóságosan visszaadták, hanem 12 év után abbahagyták az ellopását. Az csak természetes, hogy nem havonta folyósítják a nyugdíjasoknak, hanem egyben februárban, mert úgy többnek látszik a tényleges 8,3 százaléknál, ráadásul ilyen konstrukcióban nem védi semmi, azaz a fizetése bármikor újból visszavonható.

A 14. havi nyugdíj ugyanez, de miután februárban egyelőre csak a negyede érkezik (hogy mi lesz a választások után, azt egyrészt nem tudni, másrészt gyanús), egy 2,09 százalékos emelésnek felel meg, ami 100.000 forintos nyugdíj esetén plusz kétezer forint havonta, 500.000 forintos nyugdíj esetén meg plusz tízezer forint. Fideszéknél még véletlenül sincs olyan, hogy a szegényebbek arányosan többet kapnának, mindig ők járnak a legrosszabbul, őket hagyja az állam, illetve a FIDESZ kormány az út szélén. Mivel 500.000 forintos nyugdíj esetén a plusz tizezer forint hiánya nem jelentős annyira, ez akár szét lenne osztható öt kisnyugdíjas között, akik így plusz kétezer helyett plusz négyezret kapnának, ami nekik a nagy nyugdíjassal ellentétben nagyon sokat számítana. Az államnak ez nem kerülne semmibe, a kiadás ugyanakkora, de az állam kegyetlen. Inkább hulljon a férgese. Minél hamarabb, annál jobb, úgyis csak a gond van vele, meg a kiadás.

A nagy probléma a trükkökkel az, hogy ezeket a FIDESZ féle átveréseket nehéz a népnek megmagyarázni. Mármint, hogy hol a trükk. Sokan értik ugyan, de még többen nem, és most nem is a hívőkről beszélek. Ennek ellenére nagyon bízom benne, hogy a magyarázatok révén a nép egyszerű gyermekei is rájönnek, miféle banda ez az Orbán csapat, persze nagyon sok nagy olvasottságú lapban nagyon sokszor kellene elmagyarázni, hogy mindenkinek érthető legyen ám ez sajnos sokszor elmarad (az hogy magyarázat nélkül csak ismertetik, a FIDESZ alternatívának kedvez). Többször marad el, mint ahányszor nem, így aztán a fideszpropaganda szárnyalása immár 15 éve tart.

- Hirdetés -

A nagy trükközést illetően azt mondja például Lázár (aki nem emlékezne rá: ő a batidai vadászkastély valódi ura, és ő mondta azt is, hogy akinek semmije sincs, az annyit is ér – ezért kell neki bőven, hogy még véletlenül se pocskondiázhassák a népek):

„Mi azoknak az embereknek a pártja vagyunk, akik az egész életüket ledolgozták, a munkásoké, a melósoké, és olyan fiataloké, akik munkával akarnak egyről a kettőre jutni.”

Nagyon ütős kijelentés. Nem szólhat senki egy szót se, magát a munkát tekintve valóban így van, a FIDESZ nem a tudás társadalmát, hanem a munka társadalmát építi. Ehhez tudást, gyártmányt és gyárat leginkább Kínából csábít ide, mert helyben nincs nekünk. Azért Kínából, mert az itteni életszínvonal miatt a magyar munkás még a kínaiaknak is elég olcsó, ugyanakkor Kína így jut be az EU belső piacára vámok és problémák nélkül, ami a kínai vállalkozóknak főnyeremény.

Egymillió új munkahely és mégis stagnál a gazdaság.

A tudás alapú társadalom sokkal bonyolultabban működik. Ahhoz először is jó oktatás kell (elnézve a magyart, az ember csak kínosan heherészik, se pénz, se PISA eredményjavulás, sőt csökkenés, ami egymásból következően logikus is).

A kiváló oktatáson túlmenően megfelelő bérek, meg innovatív cégek szükségesek, amelyeknek jól eladható termékeik vannak a világpiacon, mint például Zuckerberg Facebookja. Igaz, hogy a mi Zuckerbergünk, alias M. Lőrinc saját állítása szerint okosabb, mint az amerikai, de ő külföldön inkább focicsapatokat szponzorál, mintsem saját innovatív terméket (hehe) jó áron adna el. Következmény: nem pénz beáramlás, hanem kiáramlás. Neki mindegy, nekünk rossz. Ez az ügymenet.

The successful Hungarian businessman a bevételeit száz százalékban állami megrendelésekből szerzi, általában jócskán túlárazott ajánlatok révén, melyet aztán mi, „munkások, melósok” fizetünk, akik „az egész életüket ledolgozták”, vagy „munkával akarnak egyről a kettőre jutni”. Lásd például a belgrád-budapesti vasútvonalat.

A munka társadalmának építése tehát magát a munkát tekintve igaz. A megfelelő hitéletet ugyan nem követelik meg annyira, de nem árt, ha az ember azt is gyakorolja, ha előbbre akar jutni. Ahogy a bencések mondják, ora et labora, és akkor megnyílik a delikvens előtt, na nem a Mennyország, hanem a földi érvényesülés kapuja, mint azt láthattuk Gáspár Evelin úti beszámolójából. Ebből tudjuk mindannyian, hogy Törökországban külügyi vezetőnk, Szijjártó úr minden reggel szentmisére ment, lévén ádvent ideje. Van is eredmény, jóideje miniszter a lelkem, nem ám „akárhanyadik” futsalos!

A kellemetlen ebben a munkaizés dologban az, hogy az anyagi elismerést tekintve mintha mégse a munkásokat preferálná a rendszer. Hanem a gazdagokat. Mint már sokszor írtam, de elégszer soha nem lehet, ezért ismétlem meg itt is, a fideszes támogatások abszolút döntő része a bevételhez vagy a fogyasztáshoz kötődik, mégpedig arányosan, azaz mindig azok kapják a támogatásból a legtöbbet, akiknek a bevételük a legtöbb, név szerint a gazdagok, vagy például a rezsicsökkentés esetén azok, akik a legtöbbet fogyasztják, azaz ebben az esetben is a gazdagok.

Ha valaki megnézi a jelenlegi családi pótlék összegét (lásd itt), akár betegre is röhögheti magát, ha gazdag, vagy nincsen gyermeke.

Ez a pimf, egy gyermek eltartásához képest ma már szinte semmit sem érő összeg, amelyet mindenki egyenlően kap, sohasem változik. Bezzeg a gyermekeseknek biztosított adócsökkentések, adójóváírások, melyek a bevételétől függenek, annál nagyobbak, minél több a bevétele valakinek, azaz a gazdagok megint sokkal jobban járnak, mint a szegények. Mivel pedig az értelmiségiek döntő többségükben többet keresnek, mint a munkások, sőt sokan közülük lényegesen többet, egyértelmű, hogy a gyermeküket nevelők közül a kisebb bevételűek, azaz a munkások járnak rosszul. Hogy Orbán Ráhel viszont nagyon jól, azt ugye mondanom se kell.

Ezek után csak az a kérdés, hogy Lázár az ilyen nyilvános mondatok után hogyan tud esténként a tükörbe nézni… bár, szerintem megszokta már, hiszen ő is a mai Rodolfók közé tartozik, csak nem a kezét kell nézni, hanem a száját. Ő azzal csal. Ahogy a teljes banda a főnökükkel együtt. Miután pedig Orbán Viktor, a magyarok által kétharmaddal megválasztott miniszterelnök az orosz-ukrán háborúról azt találta mondani, hogy

Meg nem is világos, hogy ki támadott meg kit”,

úgy gondolom, nincs tovább.

Teljesen hülyékkel vagy erkölcsi hullákkal nem lehet vitatkozni. Hogy rá melyik vonatkozik, mindenki döntse el maga.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .