Nem csökkent a lakásszegénységben élő 2-3 millió ember száma az elmúlt időben, a kormány alig tesz ennek csökkentésére. Sőt, jövőre 11-szer annyit költ a jómódúak lakhatására, mint a szegényekére.
Bár 2018-ban és 2019 első felében számos lakáspolitikát érintő kérdésben jelentős változásokat és fordulatokat láthattunk, a lakásszegénység szempontjából az alapvető tendenciák inkább a helyzet romlásának irányába mutatnak továbbra is – olvasható a Habitat for Humanity idei lakhatási jelentésében. A Habitat azokat tekinti lakhatási szegénységgel érintett háztartásoknak, amelyek megfizethetőségi, lakásminőségi és energiahatékonysági, területi, illetve jogi szempontból az átlagosnál rosszabb, kiszolgáltatottabb helyzetben élnek.
Rengeteg a pocsék minőségű lakás
Érdemben nem csökkent annak a 2-3 millió embernek a száma, akiket valamilyen formában érint a lakásszegénység. Bár a 4,4 millió magyarországi lakóingatlanból nagyjából 3,5 millió nem felel meg a korszerű műszaki és energetikai szempontoknak. Ebben nem csak önmagában borzasztó a helyzet, hanem régiós összehasonlításban is azt láthatjuk, hogy messze a többi ország mögött kullogunk a rossz minőségű lakásban élők arányát összehasonlítva.
Továbbra sem láthatunk olyan jelentős kormányzati programot, amely kifejezetten ezt a problémát célozná fogalmaz a jelentés. (Olyannyira igaz ez, hogy pár éve a középületekre irányította át a kormány az eredetileg lakások energetikai korszerűsítésére szánt tetemes uniós pénzt.)
Az Eurostat adatai szerint 2018-ban nagyjából minden nyolcadik magyar háztartásnak volt valamilyen adóssága, ezen belül pedig
minden harmadik szegénységi küszöb alatt élő háztartásnak valamilyen közműhátraléka.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 2018-as adatai szerint nagyjából egymillió ember áll közel ahhoz, hogy tartozásai miatt kikapcsolják az áramszolgáltatást otthonában. Többek között ennek is betudható, hogy a téli kilakoltatási moratórium ellenére 2018-ban átlagosan naponta 8,8 ingatlankiürítés történt.
Elszállt lakásárak
Mindeközben a kiadó és eladó lakások kínálati árai folyamatosan emelkednek, sőt, 2018-ban nemzetközi összehasonlítás alapján az egész világon Budapesten emelkedtek leggyorsabban a lakossági ingatlanárak.
Így bár ingatlanpiaci szempontból Budapest és Magyarország egyre vonzóbb befektetési célpont, a lakhatás területén
alig találni olyan mutatót, amely ne a társadalmi egyenlőtlenségek növekedését jelezné.
A kormány a gazdagokat támogatja
Ezen a helyzeten az állami lakáspolitika nem javít, hanem a legtöbb esetben tovább mélyíti az egyenlőtlenségeket. Továbbra is alapvető probléma, hogy a lakáspolitikai beavatkozások közül egyre kevesebb olyat találunk, amely a lakhatási szegénységben élők helyzetén próbálna javítani. Sőt, a lakáspolitika mind inkább alárendelődik a tágabb gazdaságpolitikai céloknak, illetve a családpolitikának.
Olyannyira, hogy bár 2020-ig a kormányzati tervek szerint egyre inkább nőni fognak a lakhatással kapcsolatos költségvetési kiadások, ezek egyre kevésbé fogják elérni azokat a lakásszegénységben élő háztartásokat, akiknek pont a legnagyobb szükségük lenne rá. 2020-ra a tervek szerint
tizenegyszer annyi pénzt fog költeni a kormány az elsősorban a (felső-) középosztályt támogató konstrukciókra,
mint a kifejezetten a lakásszegénységben élőkre.
Sőt, hogy még egyértelműbb legyen a kormány szelektív gyakorlata, azt szemlélteti a következő ábra.
A Habitat szerint mind az albérletárak növekedése, mind a közműhátralékkal rendelkezők tartósan magas száma és aránya, mind a lakossági hitelek terjedése, mind pedig a kilakoltatások magas száma azt jelzi, hogy
a lakhatás megfizethetőségével kapcsolatban egyre több háztartásnak lesznek problémái.
Már hosszú évek óta nem csak egy szűk, mélyszegénységben élő réteget érint a lakásszegénység, hanem számos (alsó-) középosztálybeli családot is. Ha ők is belekerülnek a lakásszegénységet gyakran jellemző szegénységi csapdába, úgy a magyar társadalom kettészakadása a közeljövőben rohamos mértékben növekedhet. Bármennyire is úgy tűnhet, hogy a mostani ingatlanboom össztársadalmilag vagy gazdaságilag kedvező folyamat, a szegényebb társadalmi rétegeket inkább negatívan érinti az ingatlanszektor felfutása.
Fiatalok csapdában
Különösen súlyos megállapítás az, hogy a pályakezdő, családalapításra készülő korosztály jelentős része lakhatási problémákkal küzd, amely valószínűsíthetően kihat a tartósan alacsony szinten lévő termékenységi rátára is. A szülői házból való elköltözés, vagy a felsőoktatási tanulmányok alatti lakhatási kérdések kevésbé érintik a tehetősebb családokat, ahol az idősebb generációk korábban felhalmozott vagyonukból ki tudják segíteni a fiatalokat. De egyre szélesebb az a kevésbé tehetős réteg, ahol az ilyen intergenerációs transzferek helyett eladósodásra, vagy egyéb informális megoldásokra szorulnak a fiatalok.
Az össztársadalmilag is kimutatható társadalmi polarizáció talán még élesebben jelentkezik a fiatalabb generációk esetében, ami rendkívül aggasztó a magyar társadalom jövője szempontjából. Az egyik legszembeötlőbb adat, hogy
a 18 év alatti gyermekek majdnem kétharmada túlzsúfolt lakásban él,
ami az EU-átlag háromszorosa, és messze kiemelkedik a V4-ek hasonló mutatói közül is.
A sor végén kullogunk
A Habitat a lakásszegénységgel és a megfizethetőséggel kapcsolatos főbb hazai tendenciákat is összehasonlította a környező országok és az EU hasonló folyamataival. Legfőbb megállapítása az, hogy
alig található olyan statisztikai mutató, amelyben ne sereghajtók lennénk a V4-ek között.
Magyarországon például a térség országai közül sokkal nagyobb arányban kitettek a szegénység veszélyeinek a vidéken élők, a gyermeküket egyedül nevelő szülők, a 18 év alattiak, vagy a többgyermekes családok.
Különösen rossz a lakásszegénység szempontjából a 18 év alattiak helyzete. A súlyos lakhatási deprivációban élők között az országban sokkal nagyobb a hitelllel rendelkező lakástulajdonosok és a szociális alapon bérlők aránya, mint a többi V4-es országban. Azaz a szociális bérlakásszektor és a hitelválságban érintettek helyzete egyaránt jelentősen rosszabb, mint a hozzánk leghasonlóbb kelet-európai országokban.
Megfizethetetlen lakbérek
A bérlakásban élők helyzete szintén kiemelkedően nehezebb: a megfizethetőségi problémák sokkal nagyobb arányban érintik őket, mint a visegrádi országok magánbérletekben élő lakóit.
Látható, hogy míg kilenc éve is a jövedelmi létra második felében lévők számára volt megfizethető egy garzon, addig mostanra már csak a nyolcadik tizedben lévők képesek kigazdálkodni ezt.
