Tiltakozik a MÚOSZ az újságírók megfélemlítése ellen

0
878

Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői bejelentése után immár a Fidesz több vezetője is megerősítette: a kormány és a kormánypártok úgy fordulnak rá az ősszel kezdődő választási kampányra, hogy ellenségként fogják kezelni a kormánytól függetlenül működő magyar sajtót.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége elítéli a magyar törvényeket sértő kormányzati megnyilvánulást, és minden olyan kezdeményezés ellen föl fog lépni – a jogi eszközökre és a nemzetközi újságíró-szervezetek közötti együttműködésre támaszkodva –, amely az újságírók megfélemlítésére, munkájuk ellehetetlenítésére, a sokszínű és a politikától független tájékoztatás jogának csorbítására irányul.

A MÚOSZ a szabad sajtó ellenségnek nyilvánítása kapcsán szeretné felhívni a figyelmet: a magyar alkotmány és a médiajog kiemelt védelmet biztosít a sajtónak (a hatalommal szemben is).

A hatályos törvények alapján a kormánypártoknak nem a sajtóval kell háborúskodniuk, hanem egy tisztességes választási kampányt kell lefolytatniuk, megmérkőzve a politikai vetélytársaikkal.

Sokadszor vagyunk kénytelenek ráirányítani a kormány figyelmét, hogy szabad választás nem képzelhető el szabadon működő sajtó nélkül: aki a sajtót fenyegeti, az a választások tisztaságát sodorja veszélybe. A magyar alkotmány szerint „Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit”. A médiatörvény sarkalatos rendelkezései pedig a fentieket azzal egészítik ki:

„A Magyarország területén élőknek, illetve a magyar nemzet tagjainak tájékozódáshoz és tájékoztatáshoz fűződő joga, illetve ezzel összefüggésben a demokratikus társadalmi nyilvánosság kialakulása és megerősödése kiemelkedő alkotmányos érdek. E törvényben foglaltakat a demokratikus közvélemény érdekének figyelembevételével kell értelmezni.

„A médiatartalom-szolgáltató munkavállalója, vagy a médiatartalom-szolgáltatóval munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy jogosult a médiatartalom-szolgáltató tulajdonosától, valamint a médiatartalom-szolgáltatót támogató, illetve a médiatartalomban kereskedelmi közleményt elhelyező természetes vagy jogi személytől való szakmai függetlenségre és a médiatartalmak befolyásolására irányuló tulajdonosi vagy támogatói nyomásgyakorlással szembeni védelemre. Nem alkalmazható a munkajogi jogszabályokban meghatározott, illetve a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyból eredő joghátrány a médiatartalom-szolgáltató munkavállalójával, illetve vele munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személlyel szemben amiatt, mert megtagadta a szerkesztői és újságírói szabadságát csorbító utasítás végrehajtását.”

Szeretnénk továbbá jelezni: Magyarországon az újságírók nem számítanak közszereplőnek, nem gyakorolnak közhatalmat, így semmilyen társadalmi érdek nem fűződik ahhoz, hogy a magánéletük cikkek vagy tudósítások témájává váljon a kormánypárti sajtóban – minden ilyen esetnek súlyos jogkövetkezményei lesznek.

A MÚOSZ kész rá, hogy az újságírók és a közönség alkotmányos jogainak minden rendelkezésére álló eszközzel érvényt szerezzen, ide értve a jogi utat és a nemzetközi sajtószervezetek bevonását is. Ha szabad magyar médiát vagy személy szerint az újságírókat a kormány, a kormánypártok illetve a kormányzati befolyás alatt álló sajtó részéről bármilyen, a személyiségi jogokat vagy az alkotmányban és a médiatörvényben biztosított garanciákat sértő támadás éri, a MÚOSZ a leghatározottabban fel fog lépni a jogsérelem orvoslása érdekében, az érintett újságíróknak pedig jogi védelmet fogunk nyújtani.

Végezetül ezúton is szeretnénk felhívni a kiadók, illetve a kormánypárti sajtóban dolgozó kollégák figyelmét: ne vegyenek részt a szabad újságírás elleni törvénytelen megfélemlítő és lejárató akciókban, éljenek a médiatörvényben biztosított függetlenséggel, ne váljanak eszközzé alantas politikai játszmákban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .