Terror a csúcson : az OPEC vezérkar a Sakál fogságában

0
155
nouvelobs.com

Nevezetes napon – Sztálin születésnapján – december 21-én hat fegyveres terrorista túszul ejtette a Bécsben tárgyaló olajminisztereket 1975-ben. Vezetőjük az akkor 26 éves Carlos volt vagy más néven a Sakál.

Az olajválság kellős közepén az akció óriási figyelmet keltett hiszen csak nemrég ért véget a Jom Kippur háború 1973-ban, amely után Henry Kissinger amerikai külügyminiszter egy merész húzással átalakította a világ olajkereskedelmét: az ár az egekbe emelkedett, de az OPEC vállalta, hogy csakis dollárban kereskedik. Ez azért volt nagyon fontos az USA-nak, mert csak nemrég tért le az aranyalapról, így az olaj és a földgáz vált garanciává az amerikai fizetőeszköz számára.

A Szovjetunió – a világ egyik legnagyobb olaj és földgáz exportőre nem akart kimaradni a buliból: Carlos az ő emberük volt, aki Magyarországon pihente ki fáradalmait.

Latin amerikai terrorista a Nyírfácska vendéglőben a Diósárok úton Budapesten

Carlos tanulmányai egy részét Moszkvában végezte a Patrice Lumumba Egyetemen, ahol nem tanult igazán komolyan, de annál intenzívebben vett részt a KGB “forradalmár – terrorista” képző akadémiáján. Rátermettségét több terrorakcióval bizonyította Nyugaton mire kinevezték a KGB és az arab terrorista szervezetek összekötő tisztjének. A bécsi terrorakció volt a csúcsa Carlos pályafutásának, aki ezt követően a világ legjobban keresett terroristájává vált. Éppúgy az első helyen szerepelt az FBI körözési listáján mint később Oszama bin Laden, akivel azután amerikai kommandósok végeztek 2011-ben Pakisztánban. Obama elnök és Hillary Clinton külügyminiszter élő adásban nézte végig a Fehér Házban Washingtonban Oszama bin Laden meggyilkolását Pakisztánban.

Carlos sorsa másképp alakult: a Birjozka vendéglőben, melyet Ludmilla asszony irányított a KGB megbízásából azokban az időkben amikor a szovjet titkosszolgálat hazai földnek tekintette Magyarországot, Carlos nyugodtan élvezhette a magyar lányok társaságát, akikre futotta a pénzéből hiszen az OPEC miniszterek szabadon engedéséért a CIA szerint 50 millió dollárt kapott – igaz, hogy ennek egy részét be kellett fizetnie a KGB kasszájába hiszen a szovjet elvtársak már akkor is híján voltak a kemény valutának. Az amerikai nagykövetség – a brithez és a franciához hasonlóan – tudatta Kádár Jánossal, hogy nem nézi jó szemmel Carlos magyarországi “nyaralását”. Miután Magyarország a fizetésképtelenség határán mozgott, ezért is lépett be az IMF-be, és ezért is jelezte Kádár János titkosszolgálata Carlosnak, hogy kint tágasabb. Carlos azonban a KGB-hez fordult, és Kádár János is rádöbbent: nincsen hatalma a latin-amerikai terrorista fölött. Aki vígan készülődhetett újabb terrorakciókra Magyarországon.

- Hirdetés -

Gorbacsov – Reagan paktum

Nem sokkal hatalomra jutása után a Szovjetunió vezetője megállapodott az Egyesült Államokkal: kivonul Közép Európából! Amerikai részről Bush alelnök intézte az ügyet, aki korábban a CIA igazgatója volt. Carlos sorsa is megpecsételődött: mennie kellett Magyarországról, a Szovjetunió bukása után pedig Európából is. Arab országokban bolyongott míg végül a francia titkosszolgálat megvásárolta őt: szőnyegbe csomagolva tették fel a repülőgépre, amely Párizsba szállította. Ahol többszörös életfogytiglani börtönbüntetést kapott, a legsúlyosabb büntetést, mert Franciaországban – éppúgy mint az Európai Unió többi országában – nincs halálbüntetés. Több mint harminc éve ül börtönben az idén már 76 éves latin-amerikai terrorista, aki a világforradalom és a KGB szolgálatában állt, és aki nem vette észre, hogy “olyan világ fia, melynek napja letűnt”…

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .