Szijjártó: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

0
1899

Magyarország mostantól semmilyen ukrán hivatalos kezdeményezést nem támogat – ezt az ukázt adta ki a budapesti külügyminisztérium az ukrán oktatási törvény elfogadása miatt – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Tart a feszültség Romániával is a katolikus középiskola miatt.

Ungvár. Simon-Árpa Zsuzsanna magyar nyelvórát tart a 9.a osztály tanulóinak az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvû Középiskolában.
MTI Fotó: Nemes János

A miniszter rendkívüli budapesti tájékoztatóján hazugságnak nevezte azokat a vádakat, hogy a magyar diplomácia nem tartotta napirenden a fejleményeket. Leszögezte, az elmúlt időszakban minden lehetséges kétoldalú tárgyaláson szóba hozták a törvényt, amely gyakorlatilag ellehetetleníti az ötödik osztálytól felfelé az anyanyelven történő iskolai oktatást.

Bejelentette hogy több nemzetközi fórumhoz fordul Budapest a „gyalázatos törvény miatt”. Egyebek között az EBESZ főtitkárához, nemzetiségi főbiztosához és soros elnökéhez fordul.

„Ukrajna hátba szúrta Magyarországot”-

szögezte le, emlékeztetve arra, hogy Magyarország elsőként ratifikálta Ukrajna társulási megállapodását az Európai Unióval, s elsőként állt ki vízummentességükért. Hozzáttette:

„Cinikus, hogy az új oktatási törvényt azután szavazta meg a kijevi parlament, hogy lezárult a társulási megállapodás és a vízummentesség ratifikációs folyamata”.

A marosvásárhelyi katolikus gimnázium gyakorlatilag megszűnt, annyit sikerült elérni, hogy más magyar iskolában tanulhatnak a diákok, de a probléma megnyugtató rendezése nem történt meg – mondta egy másik feszültségforrásról Szíjjártó. A katolikus iskola – amelynek működési engedélyét a román hatóságok visszavonták – újraindulása kizárólag a román hatóságokon múlik – tette hozzá.

- Hirdetés -

A történtek miatt a magyar diplomácia nem támogatja Románia OECD-tagságát, amíg ez a helyzet fennáll. Nem engedhetjük meg, hogy a magyar közösséget ilyen sérelem érje – indokolta meg a külügyminiszter.

Szíjjártó megismételte, hogy a kormány továbbra sem változtat álláspontján, rossznak és veszélyesnek tartja a kvótaperben hozott európai bírósági ítéletet, amely megítélésük szerint semmire se kötelezi Magyarországot.

Azt is bejelentette a külügyminiszter, hogy a karibi térségben érintett kilenc magyar állampolgárt megpróbálják kimenekíteni a tomboló hurrikán és időjárás elől. Ennek érdekében megállapodást kötöttek egy dominikai légitársasággal, amelytől a külügyminisztérium repülőgépet bérel.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .