Szerb lőszer az ukrán hadseregnek

0
996
twitter.com

A nyugati szövetségesek nem tudnak elég lőszert szállítani Ukrajnának, de rávették Szerbiát, hogy álljon be a szállítók közé. Igaz, hogy titokban, mert Szerbia közvéleménye oroszbarát, és Vucsics elnök Putyin barátjaként szerepel a nyilvánosság előtt.

Szerbia szeretne bejutni az Európai Unióba miközben Vucsics elnök nagy magyar barátja, Orbán Viktor  épp a kijáratot keresi. Mind Orbán mind Vucsics egyensúlyozni próbál a Kelet és Nyugat között, de könnyen két szék közt a pad alatt találhatják magukat. Szerbia – Magyarországhoz hasonlóan – azt állítja, hogy nem szállít fegyvereket és lőszert Ukrajnának, ezért a szerb lőszerek jelzését meghamisítják, hogy ne derüljön ki róluk azonnal, hogy Made in Serbia.

Belgrád és az USA katonai kapcsolatai évtizedekre nyúlnak vissza hiszen Tito marsall idején a jugoszláv tisztikar elitjét nem Oroszországban képezték ki mint a többi kelet-európai szocialista országban hanem az Egyesült Államokban.

Amikor Milosevics titkosszolgálatának vezetőjét Hágában bíróság elé állították, akkor előkapta CIA igazolványát, és közölte: ő mindenről tájékoztatta Washingtont a délszláv háborúk idején.

Orbán – Vucsics – Fico: oroszbarát trió?

Ez Putyin reménye a hétvégi szlovákiai választásokon, ahol a nacionalista szociáldemokrata Robert Fico oroszbarát húrokat penget. Az USA és az Európai Unió emiatt mindent meg is tesz annak érdekében, hogy ne Robert Ficonak hívják Szlovákia új miniszterelnökét. Azt a forgatókönyvet szeretnék megismételni, amely Csehországban bevált: az oroszbarát Babis megnyerte ugyan a választásokat, de nem talált koalíciós partnert, ezért ellenzékbe szorult. A nyugati világ a liberálisokat támogatja, de ők sem képesek egyedül kormányt alakítani. Pellegrini, Fico egykori helyettese és utóda, aki új pártot alakított, lehet a királycsináló. Ezért fogadta őt Olaf Scholz német kancellár is.

Pellegrini letette a nagyesküt: nem paktál Robert Ficóval.

Csakhogy Fico az életéért küzd: ha nem ő lesz a miniszterelnök, akkor könnyen börtönbe kerülhet hatalommal való visszaélés vádjával. Szlovákiában az elmúlt években 40 magasrangú politikust és államhivatalnokot csuktak börtönbe emiatt. Eljárás indult Fico ellen is, de ezt a főügyész leállította arra hivatkozva, hogy nincs elég bizonyíték. Ha Fico nem lesz miniszterelnök, akkor a főügyész könnyen változtathat álláspontján illetve új főügyész kerülhet az ügyészség élére, aki majd úgy látja: bőségesen van bizonyíték arra, hogy hatalommal való visszaéléssel megvádolják Robert Ficot, aki azért bukott meg, mert kormányzása idején meggyilkoltak egy oknyomozó újságírót, aki épp a miniszterelnök gyanús ügyeiről tudott meg túl sokat.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .