Százéves lenne

0
1234
FH

Január 20-a van, 2021-ben. Számomra fontos nap: ma lenne százéves apám, dr. Bauer Miklós, jogász, akiről a magyar közéletben azt szokás tudni, hogy az ÁVH alezredese volt. Úgy szokták emlegetni, és ezt időnként nekem is odasziszegik ma is az utcán, hogy „a körmös Bauer”. Ez a bélyeg őt is elkísérte élete végéig, és engem is elkísér.

Mint annyi minden, ez is féligazság. Az igaz belőle, hogy az ÁVH alezredese volt, az intézmény egyik vezetője 1953 január 3-ig, amikor – ugyanakkor, mint Péter Gábort, az ÁVH vezetőjét – őt is letartóztatták, novemberig letartóztatásban volt, és ha nem hal meg márciusban Sztálin, és nem váltják le Rákosit, talán ki sem jött volna élve.

De Sztálin meghalt, a Szovjetunióban kezdetét vette az a folyamat, amit akkoriban olvadásnak hívtak, és ahogy akkoriban mindenkinek a szovjet példát kellett követnie, a Szovjetunióban megállt a zsidó orvosok elleni eljárás, Magyarországon pedig az, amit az ÁVH zsidó vezetői ellen készítettek elő.

Amikor letartóztatták, még koncepciós kémper készült ellenük is,

azután azt kezdték vizsgálni, hogy másokkal együtt ő mennyiben felelős a korábbi koncepciós eljárásokért,

ahogy akkoriban a hivatalos pártzsargonban mondták, a „törvénytelenségekért”.

Őt büntetőjogi értelemben nem találták felelősnek,

és míg másokat, mint Péter Gábort, Farkas Vladimirt és többeket börtönbüntetésre ítéltek, vele szemben ejtették a vádakat. Nem tartozott azok közé a vezetők közé, akik utasításokat adtak a törvénysértésekre, kínzásokra, és nem tartozott azok közé a vizsgálótisztek és verőemberek közé sem, akik azokat végrehajtották.

Senkinek A körmét nem tépte le,

és Ries István egykori igazságügy-miniszter haláláért sem volt felelős, akinek kihallgatását csak elkezdte (nyelvismerete miatt bízták rá, aki nem volt vizsgálótiszt, mert Ries idegennyelvű levelezése is a „bűnjelek” között volt), de át kellett adnia másnak, és amikor Ries belehalt súlyos betegségébe, nem is volt Magyarországon.

Kettős balszerencse kellett hozzá, hogy 1945-ben a Politikai Rendőrségre kerüljön, amiből később az ÁVÓ majd ÁVH lett.

Jogi egyetemet végzett, és négy nyugati nyelven beszélt. Diákkorában még csak a felvilágosult, baloldali liberális gondolkodás érintette meg, ezt kapta az ifjan a Galilei-körbe járó nagyanyámtól, iskolai és magántanáraitól. Anyám viszont, aki szintén most, decemberben lett volna százéves, gyerekkorát nagyrészt Berlinben töltötte, szociáldemokrata ügyvéd apával és kommunista anyával, maga is fiatal lányként a Német Kommunista Párt tagja lett. Németországból kiutasítva és Magyarországra visszatérve nyomban bekapcsolódott az MSZDP kommunisták dominálta ifjúsági mozgalmába a „hetes ifiknél”.

A háború alatt együtt vettek részt az illegális kommunista párt tevékenységében, Bem apó és Bem anyó volt a fedőnevük, a német megszálláskor illegalitásba vonultak, hamis papírokkal élték át 1944-45-öt, és sokakat láttak el hamis igazolványokkal, apám ebben volt mester.

Egy sokszorosított illegális újságot is kiadtak és terjesztettek Ellenállás címmel. A jogász végzettség mellett a másik balszerencséjük az volt, hogy az illegális mozgalomban Péter Gábor volt a „felső kapcsolatuk”, és amikor 1945-ben a kommunista pártvezetés felügyeletével jött létre az új magyar állam politikai rendőrsége, Péterre bízták ennek vezetését, aki odahívta a jogász végzettségű, nyelveket tudó Bauer Miklóst és feleségét, a németül anyanyelvi szinten beszélő Jutkát. Magától értetődő lehetett számukra, hogy ezt közvetlenül a felszabadulás után elvállalják.

A nyugatra menekült, háborús bűnökkel vádolható személyek hazahozatalától, amivel

apám munkája a politikai rendőrségen elkezdődött, a „reakció” elleni harcon át egyenes út vezetett a koholt vádakkal folytatott konstrukciós perekig, a Rákosi-féle rémuralom szolgálatáig.

Ha nem jogász, és különösen, ha nem Péter Gábor a felső kapcsolatuk az illegalitásban, sok minden más lehetett volna belőle az új rendszerben: újságíró, tanár, gazdasági vezető, pártmunkás vagy bármi más. Akik olyan helyekre kerültek, azok is többnyire csak 1953 után kerültek ki a rémuralom szolgálatából, de az ő szolgálatuk nem volt olyan szörnyűséges, mint akik az ÁVH-ban szolgálták azt. Onnan, ha valaki egyszer bekerült, csak az emeletről a pincébe lehetett kikerülni, és a balszerencsék után az volt a szerencse, hogy anyámat más munkahelyre helyezték, amikor Rákosi úgy döntött, hogy házastársak nem dolgozhatnak egy munkahelyen, apám pedig csak két hónappal Sztálin halála előtt került az emeletről a pincébe.

A politikai felelőssége az ÁVH egyik vezetőjeként vitathatatlan volt, részese volt a terror mechanizmusának.

Ezért is zárták ki 1962-ben, az MSZMP VIII. kongresszusa idején másodszor is a kommunista pártból. De, ismétlem, büntetőjogi felelősséget nem találtak az esetében, holott kerestek, amikor a párt élén olyanok álltak, akiket az ötvenes években meghurcolt az ÁVH.

„Második életében” a magyar külkereskedelemben dolgozott jogászként, jogtanácsosként, majd ügyvédként, nemzetközi választott bíróként, itthon, valamint német és francia nyelvterületen szerzett széles körben szakmai megbecsülést. Múltja miatt akkor támadták a legtöbbet, amikor én SZDSZ-es országgyűlési képviselő voltam: rajta keresztül rajtam és az SZDSZ-en akartak ütni. Miután kikerültem a parlamentből, haláláig nem támadták tovább. Húszadik századi magyar sors volt az ő sorsa is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .