Ma se tudjuk, mi volt az oka nyugdíjak példátlan késedelmének. A kormány sunnyogása sokat mondó a szavazóbázis ismeretében, miközben komoly harc zajlik a tényekkel. A rendszerváltás óta a legnehezebb időkben se fordult elő, hogy késtek a nyugdíjak. A 90-es években a szocik, mostanában a fiatalokat látványosan eltaszító Fidesz bázisszavazói a nyugdíjasok.
Akik most azzal szembesültek – a jogosultak mintegy hatvan százaléka -, hogy pénteken hiába várták reggel a szokásos telefoni sms-t bankjuktól: megérkezett a havi utalás. Ami ezután történt, az maga a fennálló viszonyok jellemrajza: nyomozás-találgatás a sajtóban, elhárító-magyarázó közlemények az állami intézményektől.
A kormány részéről a mai napig senki se érezte úgy senki, hogy magyarázatra szorulna ez a skandalum.
Noha éppen felmelegíteni tervezik a Magyarország jobban teljesít-kampányt, december elején pedig diadalittasan közölték, hogy idő előtt kifizetik a havi járandóságot, mert
„a kormány mindent megtesz, hogy a nyugdíjasok is biztonságban érezhessék magukat”.
A sokak számára három nap késés (a késői utalás miatt hétfőre csúszó hozzáférés) rámutat arra, hogy mennyire nyomorúságos körülmények között tengődik a nyugdíjasok igen nagy része. Nullára futott számlákkal szembesültek az ATM-ek előtt és bankfiókokban kétségbeesett idősek ezrei.
Hihetetlen, hogy három napja tart ez a gyáva sunnyogás a kormány részéről, mintha semmi közük nem lenne a történtekhez, a magát omnipotensnek mutató berendezkedés
úgy rázza le magáról 1,2 millió idős honfitársunk java részének kálváriáját, mint kutya a vizet.
Először úgy látszott, hogy pofonegyszerű – ahogyan a Portfólió írta pénteken, banális – ok áll a háttérben: elírták az utalás dátumát. A szokásos 12-i határidővel utalták a pénztömeget, amelynek kézbesítését a pénzintézetek „forgalomirányítója”, a Giro Zrt. szünnap lévén visszautasított. Ez a magyarázat azonban – bár erre sem érkezett megerősítés – magyarázkodássá rongyolódni tűnik, mert a közigazgatás számára van éjszakai és nappali utalási időszak. Előbbi elbénázása után – az államkincstár tűzoltásnak szánt ígérete alapján – a megígért rapid napközbeni utalás lehetővé tette volna a pénz eljuttatását a címzettekhez.
A Giro rendszere már a banki nyitvatartás előtt és még utána is fogadja az utalásokat, tíz órán át óránkénti szakaszokban. Ez – alighanem az államkincstár kérésére – este legalább hétig, de egyes információk szerint kilencig nyitva tartotta a kasszát, hogy teljesítsék a nem tudni, hol elrontott pénzküldési utasítást, és sok bankban is munkatársak tucatjai güriztek péntek este – nyilván örömujjongások közepette – annak érdekében, hogy idősek százezrei ne maradjanak pénz nélkül a hétvégére.
A két állami intézmény azonnal elhárította magától a felelősséget (mi elküldtük a pénzt, mi pedig továbbítottuk a bankokhoz), a pénzintézetek azonban rögvest közölték: hozzájuk bizony nem érkezett meg az utalás.
Több szereplője nincs a történetnek. Hacsak nem Soros.
A kormány beszédes hallgatása juttatja eszébe az embernek a címben felhozott népi fordulatot. Pedig mi, ha nem sok százezer honfitársunk kifeszített költségvetésének veszélybe sodrása az, aminek kellene, hogy legyen gazdája a hivatalosságoknál? A nap folyamán úgy tűnt, hogy legalább a pénzügyminiszter igyekszik utólag tisztába tenni a történteket, és elrendelt vizsgálatot. De a neki feltett képviselői kérdésre dicséretes gyorsasággal küldött válaszában mindjárt felmondta az idézett állításokat és hárításokat: az utalásokban technikai hiba lépett fel, amelyet azonban napközben sikerült elhárítani, és az érintettek a nyugdíjat 11-én megkapták. Vajon mit akar megvizsgálni Varga ezután?
Pedig a magunk mögött hagyott három napban – a kormányzati kampányokkal amúgy is az agyakba beégetett –
konteók egész sora terjed a népi kommunikációban.
Hogy kiürült a kassza, nem maradt pénz az egy újnépstadionnyi összegű ellátásra (maradt, a kormány térdig gázol a pénzben, még ha ebből az alsó négymillió ember nem nagyon lát semmit); pénz van, de egy kicsit azért fialtatták (hülyeség, ennyit nem ér az egész); voltaképpen azt próbálták ki, hogy a december eleje óta eltelt negyven nap után ezt is lenyelik-e a népek – tesztelendő a szűkösebb idők cselekvési lehetőségeit.
Lenne tehát mit elmagyarázni. Különösen hogy éppen azt a réteget csapta arcul a kormány, amelynek támogatására mindinkább rászorul a Fidesz. A rohamosan koravénné aszalódott párt, amely láthatóan beletörődött abba, hogy fiatal (és demokrata) arcélét végleg elhajítva elveszítette korábbi bázisának java részét. A fennálló elleni tiltakozásképpen kitántorgott félmillió magyar a családtagokkal együtt vagy hárommillió ember hitét, elkötelezettségét teszi próbára. Akik családjaiban jócskán találunk olyan időseket, akik eddig legalább abban biztosak lehettek, hogy az ő javadalmazásuk időben megérkezik, bármi történjék is.
De legalább az érintettek úgy tesznek, mintha érdekelné őket a dolog, és megkövetik az áldozatokat.
