Soros 95

0
1141
x.com

Orbán és Soros – az elmúlt 40 év magyar történelmének talán két legfontosabb figurája. Karl Popper tanítványa bevallotta, hogy édesapja tanácsára választotta a Nyugatot miután 1917-ben az idősebb Soros épp Oroszországban volt, hogy saját szemével lássa a nagy októberi szocialista forradalmat. Sztálin csapatai már elfoglalták Magyarországot, ahol a holokausztot megúszó zsidók jelentős része lelkesen fogadta őket, de Soros György inkább Nyugatra távozott, ahol Londonban a jeles bécsi filozófust, Karl Poppert hallgatta a nyílt társadalomról és annak ellenfeleiről.

A liberális demokráciának el kell utasítania mind a nácizmust mind pedig a kommunizmust – hirdette Karl Popper és nyomában Soros György, aki a New York-i tőzsdén megszerzett vagyonát arra használta fel, hogy megpróbálta felszabadítani Kelet Európát a szovjet rendszer alól. 1989-90-ben úgy tűnt -, hogy a siker teljes: a Soros György által támogatott Orbán Viktor adta ki a jelszót: ruszkik haza! A szovjet csapatok persze nem emiatt vonultak ki hanem, mert a Szovjetunió gazdaságilag összeroppant, előbb feladta európai gyarmatbirodalmát, majd 1991-ben végképp szétesett. Aztán a döntő pillanatban kiderült:

senki sem tudja, hogy miképp lehet a gyengén működő szocialista rendszerből sikeres piacgazdaságot és liberális demokráciát csinálni.

A globális kapitalizmus működését Soros György éppúgy nem ismerte mint a kelet-európai elitek – köztük a magyar. Ráadásul az Egyesült Államok leírta Európát, és Ázsiára koncentrált, ahol Kínában és másutt az amerikai cégek hatalmas profitokat csináltak míg erre – Európa egykori szocialista országaiban – nem nagyon nyílt lehetőség. Washingtonban megállapították, hogy az USA számára a közép-kelet-európai térség csakis stratégiai szempontból érdekes, gazdaságilag nem. Stratégia szempontból pedig csakis Lengyelország és Románia érdekli az Egyesült Államokat – Magyarország nem.

Orbán unortodox politikája

Elsőként Orbán Viktor ismerte fel Magyarországon, hogy az ortodox liberális politika a demokrácia és a piacgazdaság megvalósítására nem működik ebben a régióban. A globális kapitalizmus ugyanis lúzerré változtatja a lakosság többségét, amely a várt életszínvonal emelkedés helyett megélhetési válságot kap, mely évtizedekig elhúzódik. Orbán unortodox politikája épp ennek a csendes lúzer többségnek a megértésére épül. A liberális recept csak a szűk középosztályt érdekli, amely boldogulni tud a globális piacon. A csendes többség viszont az államtól várja a megoldást, mert a saját erejéből nem tud boldogulni. Észrevette ezt Soros György is, aki így nyilatkozott a Beszélőben 1999-ben amikor először volt hatalmon Orbán Viktor:

”Nem szabad isteníteni a piacot! Attól még, hogy a szocializmus megbukott, a kapitalizmus még nem lett tökéletesebb. A szabadság és a társadalmi igazságosság nem összeegyeztethető egymással, meg kell alkudni. Épp ezért nem célszerű előre elfogadni semmiféle ideológiát vagy dogmát!”

Orbán Viktor ebben tökéletesen követte Soros Györgyöt: teljes cinizmussal búcsút vett minden ideológiától.

- Hirdetés -

Orbán propaganda háborúja Soros ellen

A magyar miniszterelnök meghívta Budapestre az USA egyik leghíresebb társadalom pszichológusát, Zimbardot, és azt kérdezte tőle: hogy tudok ennyi frusztrált embert rávenni arra, hogy rám szavazzanak annak ellenére, hogy én vagyok kormányon vagyis sokan engem tarthatnak felelősnek a balsorsukért? A jeles amerikai pszichológus így válaszolt: találjon közös ellenséget! Orbán megfogadta a jó tanácsot, és Soros György a propaganda háború középpontjába került. A magyar társadalom jelentős részének antiszemita hagyományai remek hátteret biztosítottak ehhez, nem is beszélve a kollektív irigységről, mely egy dollár milliárdost mindenütt körülvesz. A kampány sikeres volt, és győzelemhez segítette Orbán Viktort, akit meghívott a Professzorok Batthyány köre, hogy nagyon óvatos formában kifejezze nemtetszését az antiszemita kampány miatt. Orbán végighallgatta a konzervatív értelmiségiek óvatos bírálatát, majd ennyit mondott:

”meghallgattam Önöket, egyet is értenék Önökkel, ha Önöknek csinálnám a politikát, de nem Önöknek csinálom!”

Ez volt a profi politikus üzenete a moralizáló értelmiségnek. Orbán módszere bevált: minden problémáért mást okolt miközben tudott valamit adni a választóinak: rezsicsökkentést, tizenharmadik havi nyugdíj stb. Ám most egy kis baj történt, mert leállt a rendszer: harmadik éve nincs növekedés, az Európai Unió pedig leállította az uniós milliárdok egy részét.

És feltűnt a színen az ifjú Orbánt utánzó Magyar Péter, aki éppúgy a lúzer többségnek játszik mint Orbán Viktor, de nem bűnbaknak, hanem szövetségesnek tartja az Európai Uniót.

Orbán pedig immár bűnbak hiánnyal küzd: Soros György még remekül betöltötte ezt a szerepet, amire Zelenszkij ukrán elnök vagy Ursula von der Leyen nem alkalmas. Belőlük nem lehet patás ördögöt fabrikálni: egy zsidó színész, aki hazáját védelmezi az orosz agresszióval szemben vagy egy hétgyermekes kereszténydemokrata családanya nem vált ki olyan zsigeri gyűlöletet mint Soros György. 15 éves Orbán uralom után nehéz azt állítani, hogy Zelenszkij és Ursula von der Leyen a felelős azért, hogy Magyarország az Európai Unió egyik legszegényebb és legkorruptabb országává vált. Márpedig Magyar Péter ezzel kampányol. Tovarisi konyec! – üzente a Fidesz a Szovjetuniónak és a magyar kommunistáknak. Magyar Péter ugyanezt üzeni Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Kínos párhuzam …

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .