Sokszor csalódnak az ukrán menekültek az Európai Unióban

0
873
Facebook

Néha éhbérért dolgoztatják őket, olykor prostitúcióra kényszerülnek. A hamburgi Der Spiegel összeállításából kiderül, hogy a menekültek – döntő többségükben nők és gyerekek – gyakran kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe az Európai Unióban.

Több mint 4 millióan menekültek a háború elől az Európai Unióba Ukrajnából. Hivatalosan hibátlan a szolidaritás: Ursula von der Leyen, a brüsszeli bizottság elnök asszonya Ukrajna nemzeti színeibe öltözve mondta el beszédét az unió helyzetéről, majd utána Kijevbe repült, ahol Zelenszkij elnököt biztosította a maximális támogatásról. A valóság a menekültek számára gyakran másképp alakul.

El innen! – ez volt az első gondolata Angelika Larionovának, aki Ukrajnából érkezve Szlovákiában próbálta meg újrakezdeni az életét kislányával együtt. Otthon zongora tanárnő volt, Szlovákiában egy autógyárban talált munkát.

A lepukkadt munkásszálláson három ágy volt öt ember számára.

“Nem mertem kiengedni a kislányomat a közös fürdőszobába, mert néhányan ott szexeltek”

– meséli az anya. A szervező – maga is ukrán – fűt fát ígért, de azután csak 37 eurós heti bért kaptak. Két másik ukrán nő, akik kérték, hogy a nevüket ne közöljék, paradicsomot szedett látástól vakulásig  Szlovákia déli részén – nevetségesen alacsony bérért. Alsó Szászországban két ukrán nő egy hotel renoválásán dolgozott, de a vállalkozó végül egy centet sem adott nekik.

- Hirdetés -

Többnyire ukrán “vállalkozók” verik át menekült honfitársaikat, akiknek a többsége nem tud idegen nyelvet és életében először jár külföldön. Ezek a “vállalkozók” lenyúlják azokat a pénzeket, melyeket az unió,  a helyi kormány vagy az önkormányzat ad az ukrán menekültek támogatására.

Brüsszel is felfigyelt a problémára

Az ukránok kizsákmányolása nem a háborúval kezdődött az Európai Unióban, ahol több mint 18 ezer esetet jegyeztek fel 2002 és 2021 között, melyet “ember kereskedelemnek” minősítettek a nemzetközi szervezetek. Az Europol a napokban kilenc embert tartóztatott le ember kereskedelem miatt. Az ukránok könnyű célpontnak számítanak hiszen a férfiak otthonmaradtak a háború miatt. Ezért a nőknek és a gyerekeknek kell boldogulniuk gyakran minden anyagi támasz nélkül.

Az európai hatóságok nincsenek könnyű helyzetben, mert az Európai Unió épp a menekültek sorsának enyhítésére megkíméli őket a szokásos hosszú procedúrától. Így viszont nincs lista arról, hogy hányan érkeztek és mi lett velük. Az ukrán menekültek maguk dönthetnek arról, hogy melyik uniós államba kívánnak menni. Általában a befogadó országokban jószándékú emberek segítik őket, de hogyha nem, akkor nagy baj van, mert a nyugati világban tájékozatlan ukránok nemigen tudják, hogy kihez fordulhatnának segítségért. Sok uniós tagállamban a rendőrség külön telefonos rendszert üzemeltet, melyet az ukrán menekültek akkor hívhatnak, ha bajba kerültek.

Lengyelországban sok férfi visszaélt a helyzettel: a krakkói pályaudvaron például a férfiak kiválasztották a fiatal és csinos nőket, és szállást kínáltak számukra. Ezt sokan el is fogadták, mert nemigen volt más választásuk.

Németországban is gyakran kihasználják a nők kiszolgáltatott helyzetét. Két ukrán tinédzser egy szállodában kapott munkát, ahol a főnökasszony minősíthetetlenül bánt velük.

“Megöllek titeket!” – üvöltött rájuk amikor pénzt kértek a munkájukért. Az ukrán lányok okos telefonnal felvették a kínos jelenetet, mely azután a bíróság előtt ért véget. A német főnökasszony tagadta, hogy valaha is pénzt ígért az ukrán lányoknak azért, mert dolgoztak a szálloda felújításán. Ma már a két ukrán lány másutt él Németországban, ahol tanulják a nyelvet és az állam fizeti az ellátásukat egy német család otthonában. A hatóság ügyel arra, hogy ne magányos férfiakhoz kerüljenek az ukrán nők – írja a Der Spiegel.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .