Itteni idő szerint hajnalban találkozott Donald Trump amerikai, és Mun Dzse In dél-koreai elnök Washingtonban. A találkozó be volt tervezve hetek óta, de Kim Dzsong Un hirtelen negatív irányba változó viselkedése, és erős kritikája John Bolton ellen, továbbá a koreai-amerikai hadgyakorlatok folytatása ellen elbizonytalanította az amerikai elnököt, aki nem csupán saját felesége nevének leírásával van bajban, de az ázsiai diplomáciában is felettébb járatlan. Trump ezért nem várta meg, amíg Mun odaér, inkább felhívta telefonon.
A telefonhívásról kiszivárgott részletek alapján Trump elnök mérgesen vonta kérdőre Mun elnököt, hogy mitől változott meg Kim retorikája, és felelősségre vonta ezért. Később ezt a koreai elnöki szóvivő tagadta.
Mindazonáltal Mun elnök elutazott Amerikába, találkozott Trumppal, és arra kérte, szó szerint idézem a koreai fordítást, hogy „fogja be a száját John Boltonnak”, majd elmagyarázta, hogy legyen türelmes Észak-Koreával szemben, és az adminisztrációja se követeljen olyan lépéseket Észak részéről, amelyek technikailag nem kivitelezhetőek csak évek alatt, és értékelje a gesztusokat, amelyeket Észak tesz, retorikája ellenére, hiszen elengedett három amerikai kémet, felrobbantja az egyik, leginkább használt atomkísérleti telepét, továbbá felhívta a figyelmét arra, hogy semmiképp nem használ, ha líbiai modellt emlegetnek a munkatársai, amibe ugye Kadhafi belehalt.
A tárgyalás további részei nem kerültek napvilágra.
Ezzel párhuzamosan, a külföldi újságírók tegnap elutaztak Kínából Észak-Koreába repülővel, hogy a mai nap folyamán vonatra szálljanak, és mintegy húsz órás út után, még autózzanak vagy hatot, megnézni az atomfegyver fejlesztő telep felrobbantását.
Tegnapig, az észak-koreai nagykövetség nem hagyta jóvá a dél-koreai, korábban meghívott, újságírók vízumkérelmét, de el sem utasította azt, tipikus ázsiai diplomáciai lépés ez is.
Ennek ellenére, vagy épp ezért, az újságírók elutaztak Pekingbe a vízumukért, amit nem kaptak meg, de el sem utasították őket ismét. A többi újságírót azonban közben elutaztatták Észak-Koreába.
A déli újságírók hazajöttek, a kormányszóvivő sajnálkozását fejezte ki, hogy mi nem láthatjuk a komplexum felrobbantását, a JTBC televíziós csatorna pedig feltette a kérdést, hogy „Urinün námidá?” Ez tulajdonképpen egy szójáték, hiszen azt jelenti, hogy mi déliek vagyunk, de azt is jelenti, hogy mi idegenek vagyunk, a nám szónak két jelentése van, az uri szó azt jeleni, hogy „mi”, a nün pedig rag.
Ezzel arra utaltak, hogy fáj nekünk, hogy pont minket nem engednek be, hiába vagyunk egy nép velük.
Ma reggel, itteni idő szerint kilenc órakor üzenet érkezett a forró dróton, hogy akkor kéri Észak-Korea a déli újságírók adatait, mert mehetnek. Ráadásul egyenesen innen, azaz ez lesz az első repülő, ami személyszállító gép, és Dél-Koreából Észak-Koreába szállít utasokat. A többi ország küldötte bevárja a ma induló délieket, a vonatutat már együtt fogják megtenni.
Trump elnök, a Mun elnökkel történő találkozása előtt, és után, kicsit máshogy fogalmazta meg a véleményét. Előtte durcásan azt mondta, hogy ha nem lesznek meg a szingapúri találkozó feltételei, akkor nem lesz találkozó, ami nem jelenti azt, hogy soha sem lesz, egyszer még lehet. Majd a megbeszélést követően már azt mondta, hogy ő mégis úgy gondolja, hogy meglesz a szingapúri találkozó, de azért hozzá tette, hogy ha nem, akkor egy későbbi időpontban mégis. Majd Pompeo már azt mondta, hogy 99.9% az esélye, hogy megtartják a szingapúri találkozót. Bolton nem mondott semmit, vélhetőleg Trump megfogadta Mun elnök tanácsát, és ezért Bolton nem nyilatkozik.
Trump ezen kívül igen nagy tiszteletét fejezte ki Mun elnök felé, mint Észak és Amerika közti mediátor, mint elnök, és mint ember.
Kétségtelen, hogy két hirtelen haragú, több oldalról befolyásolt, diktátor hajlamú embert próbál Dél-Korea elnöke egy asztalhoz ültetni, ami semmiképp sem egyszerű feladat.
Túl ezen, Trump tett egy érdekes kijelentést, illetve kettőt.
Az egyik az, hogy Hajlandó csökkenteni a Dél-Koreában állomásozó katonai egységek számát egyoldalúan, az északi fél megnyugtatása érdekében, másik az, hogy Amerika a továbbiakban hajlandó a két Koreát egyként említeni, amennyiben ebbe Dél beleegyezik.
Ez utóbbi felajánlásra Mun elnök jelenleg nem reagált, ami természetes, hiszen még nem tartunk ott, messze nem.
Schmidt Mária szerint, ami konzervatív, az szexi, Münchenben migránsok matatnak a nők lábai között, a háborúra készülő svédek betáraznak vízből, takaróból és konzervből, Hollandiában szétvertek egy buszt a migránsok. Nyugaton rossz, minálunk jó.
A Ripost bevándorlói a német nők lábai között moziznak
„Óriási tudásszomjjal érkeztek azok a férfiak Németországba, akik arra voltak kíváncsiak, hogy vajon miben különbözhet a fehér német nő deréktől lefelé, az általuk ismertektől?
Ezért a müncheni metróban, a hétvégén este tizenegy óra előtt néhány perccel az egyikük odahajolt egy kiszemelt nő lábához, elkezdte azt simogatni, majd egy hirtelen mozdulattal felemelte a szoknyáját. Négy bevándorló társa pedig, a földhöz közelre kinyújtott kézzel elkezdte mobiljaival videózni a nő lába közét.
A szánalmas akciót akkor hagyták abba, amikor a szinte üres szerelvénybe belépett egy új utas és elindult feléjük.” (Ripost: Vajon mi lehet egy német nő lábai között?)
Mandiner: Schmidt Mária szerint ma már a konzervatív a szexi
„A Terror Háza igazgatója Európa-párti, mert itt a legjobb élni, de ettől még a mostani európai vezetők le vannak maradva és nincsen semmi víziójuk, Amerika jelenleg is a világ ura, és tetszik-nem tetszik, Trump az elnöke, a Pax Americana pedig még mindig jobb, mint bármely más opció, a nyugatiakkal ellentétben a magyarság mindig integrálni tudta az ide érkező idegeneket, Orbán a magyar nép felhatalmazásával a magyar érdekeket képviseli, miközben az ellenzék minden értelemben teljesen kiüresedett, a jobboldali értelmiségnek nem kell csöndben maradnia, de a valóságot igyekezzen megmérni, Soros már meg van fejtve és nemigen lehet róla újat mondani, és ma már a konzervativizmus a szexi.”(Mandiner: Ma már a konzervatív a szexi – Schmidt Mária)
A Lokál beszámol arról, hogyan vertek szét egy buszt a migránsok
„Öt bevándorló randalírozott egy holland buszon, amit szinte teljesen tönkretettek. Amikor a rendőrség megérkezett, a bevándorlók nem nyugodtak le és megtámadták a hatóságot is. A migránsok ezután egy vasútra menekültek, ahova követték őket a rendőrök. A rendőrség a vasútnál letartóztatta az öt személyt. A Tilburghoz és a Tilburgból érkező vasúti forgalom néhány órára teljesen megállt, miután a bevándorlók leállították az utat.” (Lokál: Így vertek szét egy buszt a migránsok)
A 888 vérfagyasztó tudósítása: Svédországban már a háborúra készülnek
„A svéd kormány egy többoldalas kiadványt juttat el az állampolgároknak, amelyben részletesen leírják, mit kell tenni egy esetleges terrortámadás során, illetve abban az esetben, ha kitör a háború a skandináv országban.
Igyekeztek megakadályozni az általános pánikot, hiszen a prospektusba beleírták, hogy Svédország sok más országnál jóval biztonságosabb, azonban folyamatosak a fenyegetések, amelyeket jobb komolyan venni.
Azt kérik mindenkitől, hogy tárazzon be az otthonában nagy mennyiségű konzervet, vizet és takarókat, majd leírják, mit is kell tenni, amennyiben beüt a krach és nem működik rendesen a kommunikációs hálózat, az élelmiszer- és vízellátás, valamint a fűtési hálózat. Figyelmeztették továbbá a lakosságot, hogy egy esetleges vészhelyzet esetén mindenkinek részt kell vennie a krízis elhárításában.” (888: Svédországban már háborúra készülnek)
A védelmi kiadás duplázását ígéri Orbán Viktor, aligha függetlenül az USA beintésétől. A Trumpra feltett tét nem nyert, a kiengesztelést katonai úton reméli. Ennek egyik módja a tartalékosok felfuttatása, de a minta, az amerikai nemzeti gárda pénz nélkül nem megy. Ami önmagában is kérdés.
Orbán Viktor az elmúlt hetekben újra felfedezte a honvédséget. Ne a NATO-tól várjuk a védelmet, és a védelmi kiadásokban hat év alatt elérjük a bruttó hazai termék (GDP) arányában a 2 százalékot, illetve egyenesen megduplázódik a ráfordítás.
Nos, ebben az évben 427 milliárd a Honvédelmi Minisztérium (HM) költségvetése, ami jó 60 milliárddal több a tavalyinál. Ez a GDP-re vetítve 1-ről 1,2-1,3 százalékra emelkedés. A NATO-ban hosszú ideje elvi elvárás a 2 százalékos részarány, megválasztása után Donald Trump elnök ezt elkezdte komolyan venni, ami a szövetség országai többségének okoz fejtörést: súlyos eurómilliárdokat kellene előteremteni évente.
Magyarország esetében külön tétje van ennek. A 2014-es kitiltási botránynak, az orosz befolyás onnan nézve (is) aggasztó növekedésének, legutóbb pedig a százszámra osztogatott útlevelek miatti skandalumnak betudhatóan bebizonyosodott: az Orbán által Trumpra feltett tét nem jött be, a bizalmatlanság a magyar kormánnyal szemben szinte teljes. Odáig menően, hogy a legérzékenyebb információktól a NATO-n belül évek óta elzárják a magyar kormányt. Most ugyan felsejlett egy külügyminiszteri találkozó lehetősége, de – meg nem erősített információnk szerint – Orbán azt reméli, hogy a katonai kiadások jelentős megtolása terítheti le előtte a vörös szőnyeget a Fehér Ház elé.
A hirtelenjében megtalált honvédelem akkor is feltűnő, ha végigtekintünk az ország e célú kiadásain. Amikor eltűnt a sorozott sereg (2004-ben), a HM 311 milliárddal a GDP 1,5 százalékát költhette el. Ez a következő években fokozatosan csökkent egy százalék közelébe, de még a válság sújtotta 2009-ben is 1,22 volt (321 milliárd).
Orbán ismételt hatalomra kerülése után aztán
ez az arány – a GDP trendszerű, noha átlagolva igen szerény, egy százalék körüli gyarapodása mellett – nagyot zuhant.
A 2011-es 0,88-as hányad mögött a 2003-ashoz (!) hasonló 249 milliárd kiadás állt. A mélypont 2015-ben volt, amikor 260 milliárd (ami a 2004-2010 közti legrosszabb értéket is alulmúlta), GDP-arányosan 0,76 százalék volt.
Ezek az összegek – talán mondani se kell – szinte semmire se elegendőek. Nemhogy fejlesztésre, a napi kiadásokban is egyre súlyosbodó fennakadásokat okoztak. Az évtizedes fogyókúrán lévő seregben az utolsó nagyobb fejlesztések is annyira régiek (Mistral légvédelmi rakéták, Gripenek, teherautó-program), hogy már ezek felújítása-cseréje lenne időszerű. Így érthető, hogy a honvédség koronaékszerének tekintett légierő elszenvedte azt a szégyent, hogy volt, amikor kerozin híján hetekig felszállni se tudtak a Gripenek.
A haderőfejlesztés egyik hangsúlyos része az önkéntes tartalékos rendszer felfuttatása,
ami egyébként régi adóssága a HM-nek. A tisztán hivatásos-önkéntes sereg bevezetésekor készült számítások azt hozták ki, hogy használható tartalékos állomány fenntartása óriási kiadást igényelne, aminek következményeképpen 2010-ben szinte értelmezhetetlen szám, 17 állt ebben a rovatban.
Az év elején Simicskó István akkori honvédelmi miniszter azt mondta, hogy hatezer fő felett járnak az önkéntes tartalékosokkal. Ekkor beszélt Simicskó arról, hogy a nagy létszámfejlesztésre meglesz a pénz, mert 2024-re a magyar GDP két százalékát is eléri a honvédségi büdzsé, ami 1000 milliárd forint feletti összeg.
A kormány egyenesen 20 ezer fős tartalékos sereget álmodott meg,
ami meglehetősen ambíciózus vállalás a 30 ezres honvédség figyelembe vételével. Ha ehhez hozzávesszük, hogy utóbbi, úgynevezett állománytábla szerinti létszámból eleve hiányzik 2-3 ezer ember, és a rendszerváltástól megöröklött „vízfejhatás” miatt a ténylegesen hadra fogható „sereg” jó esetben ötezret számlál, látható, hogy komoly problémákat görget maga előtt a honvédség és a kormányzat.
Ezért aztán érthető a kormány törekvése, hogy a tartalékosok terén érjenek el látványos fejlődést, mert ez lényegesen kevesebb, fejenként akár tizedannyi pénzből kihozható, mint ha hivatásosokkal töltenék fel a létszámot, ahogyan azt Kocsis Sándor István bemutatta nemzetvédelmi egyetemi doktori értekezésében az ohiói nemzeti gárda példájából levezetve.
Nekik sikerül az ugrás. Forrás: ohio.ong.gov
A húszezer fős tartalékos állományt járási alapú önkéntes területvédelmi hadként képzelik el.
Ki nem mondva az USA Nemzeti Gárdája a minta, de – ahogyan mondani szokás – az egy másik kávéház.
Erről később.
Egy biztos, jelenleg kezükben lepkehálóval szaladgálnak a toborzótisztek, de sehogyan se találnak épkézláb embert. Szinte bárki mehet, csak lépjen be, de a polgármesterek még könyörgésre se képesek hadfit felmutatni. Már egyetemeken is próbálkoznak, áprilisban megalakult a honvédség első önkéntes tartalékos egyetemi százada a Pécsi Tudományegyetem hatvan hallgatójából. A programba 1300 egyetemistát akarnak bevonni 13 egyetemről. A terv szerint az ország mind a 197 járásában létrehoznak egy-egy tartalékos századot, s az egyetemi századok adnák a testület tartalékos tisztképzésének bázisát.
A tartózkodás érthetővé válik, ha megnézzük a javadalmazást. A hivatalos oldalon kiderül, hogy az önkéntes tartalékos katonák tényleges szolgálati időtartama 3 éven belül összesen 6 hónap lehet. Amit kapnak: egyszeri szerződéskötési díj (idén bruttó 32 333 forint),
rendelkezésre állási díj, ami a mindenkori minimálbérrel megegyező összeg,
idén évente bruttó 138 ezer. Tényleges szolgálatteljesítés időtartamára alapilletmény jár (legénység – közkatonák és tisztesek –: 135 797-161 663, altiszt: 213 395-273 749 forint), laktanyai elhelyezés, térítésmentes élelmezés és ruházati ellátás, utazási költségtérítés.
Ezek a régi sorkatonai szolgálatnak leginkább megfelelő területvédő tartalékosok körét foglalják magukban, az ennél minőségibb műveleti tartalékosok lennének azok, akik a „szakmát adják”, s akik ezért 207 ezres rendelkezésre állási díjban részesülhetnek. Az elismert hadkiegészítő főtiszt, Kladek Andrásnak a Hadtudományban megjelent cikkéből azonban kiderül, hogy 2017 elején mindössze 665-en voltak a legénységi állományúak, s jelentős részüknek semmiféle katonai előképzettsége se volt.
A „sima” tartalékosok kiképzése évente összesen 20 nap. Könnyű belátni, hogy a költségkímélési okból hétvégékre korlátozódó (praktikusan a nyári szünet kivételével havonta egy szombat-vasárnapi) gyakorlat
szinte semmire se elegendő,
főleg ha olyan emberekről van szó, akik zöme nem aktív (szerződéses) szolgálat után lép át a tartalékhaderőbe, hanem lelkes huszonéves amatőr, netán szociális kényszerből belépett.
Nem úgy, mint a kimondatlanul példaképnek tekintett amerikai Nemzeti Gárda. A Magyar Honvédségnek éppen most 25. éve van szoros kapcsolata az Ohio állami Nemzeti Gárdával (ONG). Ohio nem csak a legnagyobb amerikai magyar közösség lakóhelye, hanem egyebekben is összehasonlításra alkalmas: 11 milliós népesség, 116 ezer négyzetkilométer terület.
Az ONG szárazföldi tartalékosainak száma mintegy 10 ezer fő. Több, mint 90 százalékuk
az úgynevezett „hétvégi harcos”, akik havonta egy hétvégére és nyaranta 15 nap gyakorlatra vonulnak be.
Ezek a 365 napon át készültségben álló „részmunkaidős” katonák már tíz éve is évente kábé ötezer dollár juttatásban részesültek. Úgy, hogy a havonkénti egy hétvéges elfoglaltságért dupla javadalmazást fizetnek, a nyári gyakorlat pedig aktív szolgálatnak számít (összesen tehát évente 2,1 havi pénzt fizetnek).
Olyan embereknek, akik korábban már bőségesen elsajátították a fegyverforgatást, jelentős részük megfordult valamely külföldi műveletben.
Ha tehát ezekből az arányokból indulunk ki, akkor kijelenthető, hogy a magyar önkéntes tartalékos rendszer érdemleges minőségre emeléséhez
a jelenlegi évi legfeljebb 200 ezres javadalmazás többszörösére lenne szükség.
És még ebben az esetben is a tartalékosok túlnyomó része lényegében csak amolyan rendkívüli helyzetekben bevethető katasztrófaelhárító lenne. Évi 20 nap „kiképzésből” másra aligha futja.
Kérdés, hogy van-e értelme ilyen „katonai tudás” mögé beállítani egy teljes infrastruktúrát,
s nem volna-e jobb és olcsóbb amolyan vészhelyzeti tartalékosokat fenntartani.
Mert eddig még szó se esett arról, hogy a tartalékos rendszer másik ága, a munkáltatók érdekeltté tétele nálunk jószerivel sehogy se áll. Elvileg (jogszabályilag) „az önkéntes tartalékos katonai szolgálatot támogató munkáltató a munkavállalójának tényleges katonai szolgálatteljesítési időtartamára, valamint az ezzel kapcsolatban kiadott pótszabadság időtartamára kompenzációra jogosult”.
Idézett cikkében Kladek András azonban rámutat arra, hogy ez
a munkaadóknak szóló támogatás eleve kevés, ráadásul egyáltalán nem ösztönző.
Az ágazati KSH-átlagbérekből képzett kompenzáció alkalmatlan a nagy számú eltérés miatt. És még ezt is méltánytalan kikötésekkel igyekszik a kincstár megtakarítani. Ehelyett brit mintára az igazolt munkaadói költség megtérítésére lenne szükség.
A minden szövetségi államban megtalálható Nemzeti Gárda teljes értékű „második hadsereg”, a szárazföldi mellett komplett légierővel. Komoly katonaélettel belépő „hétvégi harcosai” egyenértékűnek számítanak a hivatásos állományú hadsereg katonáival, akik nélkül háború már megvívhatatlan lenne: 2005-ben az Afganisztánban harcoló katonák 55, az Irakban szolgálók 43 százaléka nemzeti gárdista volt, összesen több, mint 180 ezer fő – írja a Háború Művészete. 2011-re valamennyi nemzeti gárdista dandárt be is vetették legalább egyszer a két hadszíntér valamelyikén, s így mára már közel félmillió tartalékos mondhatja el magáról, hogy a terrorizmus elleni háború veteránja. A kiképzést is alaposan át kellett alakítani. A sokáig bevált „havi egy hétvége és évi egyszer két hét” felkészítési időtartam ugyanis a jelenlegi intenzív igénybevételt jelentő időkben már nem lenne elég. 2012-ben már akár az évi 7 hetes kiképzési időszakot is elképzelhetőnek tartották, mint a gárda egészére vonatkozó általános eljárást.
És ha mindez nem volna elég, ez a védelmi kiadási növekmény sehol sincs benne a kormány gazdaságpolitikai terveiben. Ezek az évi minimum tízmilliárdok kétségesek annak fényében, hogy Orbánék gazdasági fellendülésről szőtt álmai amúgy is sok kérdőjellel övezettek.
A Koreai-félsziget lakosai hagyományosan, túlnyomó többségükben buddhista vallásúak. Ez a buddhizmus a máhájána (széles út) ághoz tartozik többnyire, de Vietnam felől érkezett a hinajána (keskeny út) buddhizmus is. Az eredetileg India területén kialakult hitrendszer, Kínán keresztül jött a félszigetre, itt keveredett az ősi sámánizmussal, a szintén kínai taoizmussal, majd Konfuciusz is hozzá tette a magáét, következésképp, ma vannak hagyományőrző, szigorú rendekben élő hinajána buddhista közösségek, és többségében a keverék koreai buddhizmus, mely valamelyest hasonlít a Zenhez, amit sokan már nem is említenek buddhizmusként, annyira más.
Korea népe azonban mindig is igényt tartott a szertartásokra, a misztikumra, a lélekemelő kiegészítőkre, ezért itt nem hódít a zen, a buddhizmus színes, szép, alapvetéseiben a máhájána vonalat követi.
A csan buddhizmus koreai találmány, ez az a szigorított máhájána, amit a szerzetesi közösségek jelentős része gyakorol.
A hétköznapi buddhista, aki világi életet él, eljár meghajolni a kolostorokba, esetleg még részt vesz tanításokon is, de cseszát (cseszá – áldozati ceremónia) tart a család halottainak minden évben, ott elhelyez a szellemük számára ételt, italt, kimegy a sírhoz, azt meglocsolja rizspálinkával, és ott hagy az elhunyt szellemének ételt. Sámáncetliket tart az ajtó felett, melyek a jó szerencsét, egészséget, jómódot és minden egyéb emberi kívánságot hivatott teljesíteni. Házasodás előtt kikéri a jós vagy a sámán, esetleg a szádzsus ember (szádzsu – egy fajta asztrológia alapú tudomány) tanácsát, vajon összeillik-e a választottjával, vagy sem.
Ez természetesen nem színtiszta buddhizmus, ez annak az itteni, keveredett változata.
A katolicizmus a késő csoszan korban tette be a lábát az akkor még egy országba, Kínai közvetítéssel, Jezsuita szerzetesek által. 1866-ban azonban lemészároltak 8ooo katolikus vallású koreait, nem feltétlenül a vallási tolerancia jegyében. Vallási nyitottság a japán megszállás, azaz a II. Világháború után következett, a protestáns kereszténység is ekkor érkezett, amerikai hittérítők képében.
A katolikus, és a protestáns egyház, Dél-Koreában ma két teljesen különböző vallásként él, nincs átjárás köztük, ám a katolikusok magukba olvasztották a nép kultúráját, szokásait, elfogadták azt, míg a rideg, merev protestáns vallás ezeket tiltja, egy az egyben az amerikai modellt imitálja.
A sok babonával meghintett buddhizmus, és az ezt elfogadó katolicizmus lenézetté vált a városi értelmiség körében, egyre többen vették fel a protestáns kereszténység valamelyik ágát. Sok a metodista, az evangélikus, reformátusok is vannak, és más egyéb protestáns egyház is képviselteti magát az országban.
Mondhatni, divattá vált protestáns kereszténynek lenni, különösen a diplomás, városi középosztály köreiben.
Dél-Koreában abszolút vallásszabadság van, az állam a műemlék értékű buddhista kolostorokat és a szintén műemlék taoista komplexumokat támogatja, azon kívül, hihet bárki bármiben, létrehozhat bármilyen vallást, szektát, az állam nem tiltja meg, de nem is támogatja. A szekták esetében csak abban az esetben kerül sor rendőrségi vizsgálatra, és a szekta bezárására, amennyiben ott bűncselekményt követnek el.
Ez a nagy szabadság aztán persze meghozta a maga visszásságait, mint amilyen a Mun szekta, amely végül Amerikába menekült, és amelynek egyenes ágú leszármazottja Magyarországon a Hit gyülekezet, bár ők ezt valótlannak mondják, furcsa is lenne, ha elismernék, lévén hivatalos egyházi státuszt kaptak Orbán Viktortól, cserébe a tulajdonukban lévő ATV kissé kevésbé lett ellenzéki, mint azt megelőzően, mondhatni semennyire.
A másik hírhedt szekta Dél történelmében az, amelynek oszlopos tagja Pák Kün E, bukott elnök asszony. Úgy hírlik, hogy édesanyja tragikus halála után, akit egy merényletben véletlenül öltek meg, a valódi célpont Pák Dzsong Hi elnök volt, csatlakozott a fiatal lány a Cse Te Min által irányított keresztény eredetű szektához, mely aztán annyira elvadult, hogy sámánista szertartásokat tartottak, fohászkodtak még az ördöghöz is, és mint minden szekta, a befolyásuk alá vonták a tagjaikat. Pák Kün E beszervezője Cse Szun Sil lett, Cse Te Min lánya. Nem sokkal később megölték Pák Dzsong Hi elnököt, Pák Kün E család nélkül maradt, Cse Szun Sil befolyása felette teljesen elhatalmasodott. Évtizedekre eltűnt a politikából, holott édesanyja halála után ő játszotta el apja mellett a First Lady szerepét, és igen jól végezte ezt.
No Mu Jan elnök után I Mjang Bák került a hatalomba, aki szintén protestáns keresztény volt, és erősen konzervatív, régi vágású politikus, mint utóbb kiderült, egy egész jól fejlett maffiát üzemeltetett, igen korrupt volt, most előzetes letartóztatásban van, folyik ellene az ügyészségi vizsgálat, és már egy bírósági per is.
Rebesgetik, hogy Pák Kün E a háttérből anyagilag erősen támogatta a kampány során I Mjang Bák elnököt, aki ezt az öt hatalmon töltött év után honorálta, az elnöki székbe segítette Pák Kün E-t.
Akkor még senki sem tudta, hogy Pák szekta tag, azt végképp nem, hogy teljesen a szektavezér Cse Szun Sil hatása alatt áll, aki apja Cse Te Min halála után átvette a szekta irányítását.
Pák Kün E elnöklése alatt történt a Szevalhó komp tragédiája. Ez egy Incsan és Csedzsu között közlekedő komp volt, ami aznap épp egy egész évfolyamnyi gimnazistával a fedélzetén indult útnak Csedzsu felé. A gyerekek kirándulni mentek. Dzsindó szigetnél baleset érte a hajót, elsüllyedt, több, mint háromszáz, 16 éves gyermek életét követelve. Nemzeti tragédia volt ez, négy éve történt, azóta sem gyógyultak be a sebek, és konzervatív hatalom ide vagy oda, nem lehetett megállítani az újságírókat és a hétköznapi embereket, hogy kiderítsék az igazságot.
Hamarosan napvilágot látott a tény, hogy a komp valódi tulajdonosa egy keresztény szekta, név szerint Kuvanpá, melynek több tíz hektáros telepei voltak, a szektatagok azon belül éltek, nem találkoztak a külvilággal, bio termékeket gyártottak, abból finanszírozták az életüket, és vezetőjük földön túli gazdagságát is, ámbár ezt vélhetőleg tudtukon kívül.
A kompot szabálytalanul átépítették, de megkapták rá a hatósági pecsétet, A teherbírásához képest sokszorosan túlterhelték rakománnyal és utasokkal is, ezt is jóváhagyta az illetékes szerv. Induláskor a komp elromlott, a tanárok, és az iskola igazgatója gondolkodott is, hogy elnapolják a kirándulást, de mire döntöttek, megjavították a hajót, így kétségekkel ugyan, de maradtak.
A baleset után előkerült a szekta, és annak vezetője, a felelősségük, a kenőpénzek, amivel megszerezték a különböző engedélyeket. Letartóztatási parancsot adtak ki a vezető ellen, aki egy szektatagnál bujkálva azt üzente az egyik legnézettebb televíziós csatornán keresztül, hogy ha ő egyszer kinyitja a száját, nem marad szabad ember Jaidón. Jaidó egy kis sziget a Hán folyón Szöulban, ott áll a parlament, a Trump tornyok, ott a pénzügyi központja Dél-Koreának, és néhány csebal is ott lakik, továbbá ott található Korea leggazdagabb, és legnagyobb protestáns gyülekezetének fő temploma is.
Pár napra rá, az ország másik végében egy paraszt ember talált rá a kuvanpá szekta vezérének holttestére a rizsföldjén. Úgy tűnik, nem volt alkalma „kinyitni a száját”, ámbár a hivatalos vizsgálat szívrohamot állapított meg a halál okaként.
Ezt követően, egy névtelen feljelentés kapcsán kiderült Pák Kün E elnöknő szektás kötődése, és az a borzasztó tény, hogy 4 éven át, helyette, gyakorlatilag Cse szun Sil irányította Dél-Koreát.
S. Lee
Ez a rémálom épp egy éve tért véget.
Előtte persze a nép egy teljes évig, minden szombaton mécsesekkel vonult fel a szöuli hősök terén, követelve Pák hatalomból való távozását.
Meleg volt vagy hideg, esett a hó vagy tűzött a nap, ott voltak minden alkalommal másfél, két milliónyian, rendületlenül. Nem volt szervezés, összeadták a mécsesek, és a táblácskák árát, hol itt, hol ott állítottak fel hevenyészett színpadokat, zenéltek, beszélt aki akart, elszórakoztatták egymást különösebb szervezettség nélkül is.
Eszébe sem jutott senkinek, hogy ki ne menjen tüntetni, meg mit vihet magával és mit nem, milyen pártállású, vagy vallású a szomszéd tüntető.
Semmi más cél nem volt mint, hogy visszaállítsák a demokráciát, elkergessék a hatalomból a korrupt embereket, és leszámoljanak a szekták politikai befolyásával.
Azóta nagyot változott a világ, az emberek nem csupán a szektáktól fordultak el, de úgy általában igen nagy mértékben a protestáns egyházaktól is, amelyek politikai befolyása nyílt titok volt évtizedekig. Egyre másra zárnak be a templomok, egyre másra találkozni a buddhista hagyományok felelevenítésével, úgy tűnik a koreaiak kiábrándultak a protestáns kereszténységből, mivel az a hatalmat akarta felettük, ők pedig igen sok vért áldoztak a szabadságuk oltárán, nem lehet azt olyan egyszerűen elvenni tőlük.
A protestáns egyházak, és a hatalom korrupt egymásra találása olyan mértékű ellenérzést váltott ki a koreai társadalomból, ami azt eredményezte, hogy tömegesen hagyják ott azt a vallást, amely földi helytartóit látván csak undort érez az ember.
Eörsi Mátyás azt írja, hogy amiért szerinte nem fog létrejönni az a bizonyos találka Kim Dzsong Un és Trump között, az az, hogy Kim nem hajlandó lemondani az atomfegyvereiről.
Idézem.
„Vajon miért mondana le Kim Dzsong Un a nukleáris fegyverekről? Talán azért, mert akkor megszűnik az embargó, kapnak némi segélyt is, ettől növekedik az életszínvonal, és …. És? Vajon hihet-e Kim Dzsong Un abban, hogy az elnyomás csökken, az életszínvonal nő, és cserébe az észak-koreaiak nagyvonalúan elfeledkeznek az elmúlt évtizedek horrorjáról?
Próbálja meg, – tudom, nem könnyű –, nyájas olvasó Kim Dzsong Un helyébe képzelni magát: Ön vajon elhinné, hogy az életszínvonal javulásával megvásárolhatja az észak-koreaiak és a nemzetközi közösség jóindulatát? Dehogy. Ön is, nyájas olvasó, arra a következtetésre jutna, hogy Ön csak úgy tudja megérni a nyugdíjas kort, ha fenntartja a terrort, aminek pedig feltétele, hogy Ön az egész világgal szemben álló hősként tetszeleghessen. Az egész világ azonban csak és kizárólag akkor fog Önnel foglalkozni, ha Ön atomfegyverrel fenyegeti az Önt körülvevő világot, ahogy ez pompásan működött már nagypapa (Kim Ir Szen), a kedves édesapa (Kim Dzsongil) és már az Ön uralkodása alatt is.”
Ezzel szemben én azt gondolom, hogy amennyiben Kim lemond az atomfegyverkezésről, megszűnik az embargó valóban, azonban nem némi segélyt kap, hanem
három ország áll sorba egymást lökdösve,
hogy infrastruktúrát, pénzt, hatalmon maradási garanciákat, befektetéseket, munkahelyek százezreit, hatalmas életszínvonal-emelést hajtson végre a Koreai-félsziget északi részén. Ezek egyike természetesen Dél-Korea, amely már komoly közgazdasági számításokat végez befektetés és haszon terén, a másik Kína, aki a megszelídült Kimmel már ezer örömmel működik együtt, a harmadik az USA, amelyiket az első kettő nem látja szívesen, így valószínűleg kénytelenek lesznek megelégedni a pénzosztás nemes feladatával, beruházásokat Dél-Korea és Kína fog végrehajtani, nem beszélve Putyin Oroszországáról, amely alig várja, hogy némi vezetékes gázzal és olajjal szolgálhassa ki Dél-Korea hatalmas nehéziparát és egyéb igényeit a fekete aranyra.
Az észak-koreaiak nagyvonalúan el fognak felejtkezni az elmúlt évtizedek terrorjáról.
Hogy miért? Mert ez itt Ázsia, az emberek másképp gondolkoznak, mint mondjuk Európában, bár én úgy látom, hogy például Magyarországon nem csupán elfelejtkeztek a szocializmusnak becézett rendszer terrorjáról, de nem kevesen vannak, akik a mait bármikor szó nélkül felcserélnék arra, pláne ha ez alatt a Kádár-rendszer féle soft verziót értjük.
Észak-Korea első kommunista vezetője, a nagypapa Kim Ir Szen volt. Ő a japán megszállás alatt hős volt, nevét ma is tisztelet övezi mindkét Koreában. Akkoriban nem ő volt az egyetlen, aki hitt a kommunizmus megvalósíthatóságában. Tekintsünk el attól, hogy valójában Kína, Oroszország és Amerika osztotta ketté a félszigetet érdekeiknek megfelelően, beszéljünk csupán a koreaiakról. Kim nagypapa megpróbálta, bele is futott hamarosan az emberi természetbe, csak erőszakkal sikerült a rendszerét fenn tartani.
Messze a legkárosabb figura azonban az apuka, Kim Dzsong Il volt, aki egy szadista, hedonista agresszorként élt és halt meg, az ő idejében történtek valóban súlyos kegyetlenkedések Észak-Koreában.
Halála után
senki sem számított arra, hogy örököse Kim Dzsong Un lesz,
legkevésbé a Svájcban nevelkedett fiatalember. De a parancs az parancs, elmentek érte, hazahozták, és várták, vajon hány napot él meg. A fiú okosabbnak bizonyult, mint azt bárki remélte volna, bár kezdetben csak a közvetlen rokonai tudták megmenteni az ellene elkövetett belső merényletektől, de hamar kiismerte magát, ölt, hogy ő életben maradjon, a belső ellenségeit egytől egyig megölette. Tudatosan hízlalták a nagypapa képére, tudatos a ruha és a hajviselet is, felidézendő a tisztelt nagyapát, és elfelejtendő a romlott apukát.
Koreában nem szükséges fenntartani a terrort ahhoz, hogy valaki tisztelt vezető maradhasson, sőt, a déli példa azt mutatja, hogy minél erősebb a terror, annál erősebb az ellenállás is. Amennyiben Kim képes úgy előadni az atomfegyverek megsemmisítését, mint nemes cselekedetet a népért, annak gazdagságáért, még az unokája nevét is arannyal vésik majd a szokásos fekete gránitba, ez itt így működik.
Dél-Korea hosszú évtizedekig boldogan élt valódi demokrácia hiányában, egyre gazdagodva.
Ellenállást mindig az agresszió, a katonai erőszak váltott ki, de az nagyon. Épp tegnap emlékeztünk a kvángdzsui diáklázadás 660 áldozatára, de említhetnék sokakat, akik éhen haltak az éhségsztrájkban, felgyújtották magukat a parlament előtt vagy valamilyen köztéren, reagáltak a terrorra. Mellékszál, hogy közben kivívták a demokráciát, de pusztán ezért nem tett volna senki kárt magában.
A nyugati típusú demokrácia nem olyas valami itt, amiért az ember megöli magát. Tessék körülnézni Kínában. Ott demokrácia van? Nincs. Ám az emberek gazdagodnak, szabadon utazhatnak, szabadon költhetnek, az ideológia elveszett menet közben, Hszi Csin-ping örökös párttitkár lett, de ez nem hat meg senkit, ott mindig is császárok uralkodtak, Kína, köszöni szépen jól van, védik az állatokat, az emberek jogait, harcolnak a környezetszennyezés és a korrupció ellen, mindezt az általunk oly nagyra értékelt demokrácia hiányában.
Véleményem szerint hosszú távon
Kim Dzsong Unnak nem célja, hogy az egész világ vele foglalkozzon, épp elég neki, ha otthon tisztelik és külföldön is elismerik.
Márpedig Trump ezt ígérte, a roppant dühös John Boltonra. Természetesen jön majd másik elnök Trump után. És? Ha addigra Észak-Korea egy állam lesz a többiből, ahol nincs kőolaj, tehát érdekszférán kívül esik, nincs atomfegyvere, tehát érdektelen ilyen szempontból is, fejlődik Dél és Kína szárnyai alatt, ugyan ki támadná vagy ölné meg, és miért? Pontosan olyan figura lehet belőle, mint Pák Dzsong Hi elnök volt délen, de neki még a fejlövéstől sem kell tartania.
Sem Iránnal, sem Ukrajnával nem hasonlítható össze Kim és Észak-Korea helyzete. Dél- Korea alig valamivel nagyobb, mint Magyarország. Gazdag kis ország, jól működő demokráciával, közel ötvenmillió lakossal, egyike a sok ázsiai kis tigrisnek. Ha visszakapja a másik felét, akkor sem lesz komoly ellenfele senkinek, legfeljebb Japánnak, de Japánt valójában senki sem kedveli, így a nemzetközi érdekképviseletük is kissé hiányos mostanság.
Kína mindig is a nagy testvér volt ezen a vidéken,
Amerika itt idegen,
nem tud, és úgy tűnik már nem is érdeke, hogy beilleszkedjen. Ha leszereli a háborús gócot és valódi béke alakul ki a Koreai-félszigeten, az bőven elegendő Trump Nobel-díjához, alig hiszem, hogy Kimnek ilyen vágyai lennének, lévén diktátor, és megölette a fél vezérkarát, függetlenül attól, hogy miért. Mun dél-koreai elnök is nagyvonalúan lemondott az elismerésről, pedig ha összejön a béke, az majdhogynem teljes egészében az ő érdeme lesz.
Az Amerikai Egyesült Államok későbbi elnöke pedig egy teljesen atomfegyver-mentes, prosperáló félsziget egyik vezetőjét, vagy annak országát ugyan miért támadná meg? Mert Kína mellett fekszik? Ilyen a világ, majd Kína cserébe visszafogja magát a külkereskedelemben egy kicsit, vagy még azt sem.
A dicsőség mindenképp Trump elnöké és Amerikáé lesz, itt valóban béke lesz, az északiak lassan betagozódnak közénk, Kína visszakapja a nagy testvér szerepet, ami ellen Délnek sincs kifogása, velük jobban boldogulnak, mint Amerikával, és happy end.
A V4 országait vizsgálta egy felmérés. Magyarországon is ő a legkedveltebb, Emmanuel Macronról meg sokan azt sem tudják, hogy kicsoda.
A pozsonyi Globsec biztonságpolitikai intézet készítette a felmérést. Összesen négy külföldi politikus: Vlagyimir Putyin, Angela Merkel, Donald Trump és Emmanuel Macron népszerűségét mérték a visegrádi országokban.
Szlovákiában és Magyarországon Vlagyimir Putyin a legnépszerűbb külföldi vezető,
előbbinél 41, nálunk 33 százalékos a népszerűségi indexe, míg Csehországban 32, Lengyelországban pedig, a történelmi oroszellenesség miatt mindössze 13 százalékos.
Donald Trump népszerűsége viszont Lengyelországban a legmagasabb, 46 százalékos, Szlovákiában viszont mindössze 13 százalékos. Emmanuel Macron Csehországban a legnépszerűbb, 49 százalékot mértek neki, Magyarországon pedig a legnépszerűtlenebb, 25 százalékkal. Igaz, a felmérésből az is kiderült, hogy
a magyarok 28 százaléka azt sem tudja, hogy ő a francia elnök.
Angela Merkel Szlovákiában és Magyarországon a legnépszerűtlenebb, 27-27 százalékot mértek neki, Lengyelországban viszont ő lett a legnépszerűbb külföldi politikus a vizsgált négyből 50 százalékos indexszel.
A felmérésben azt is megnézték, hogy a V4-országokban mennyire ismerik egymás vezetőit. Orbán Viktorról a szlovákoknak csak 9 százaléka nem tudta, kicsoda, a lengyeleknél 30, a cseheknél 38 százalékos volt ez az arány.
Hosszú hétvége van ezen a héten, mert 22.-én ünnepeljük Sákjamuni Buddha születését, ami nem pontos fordítás egy folyamatosan reinkarnálódó megvilágosodott esetében, itt úgy mondják, hogy „ amikor Buddha itt járt”.
Roppant érdekes jelenség, hogy a négy évvel ezelőtt történt hírhedt komp baleset, és a nép által elzavart, bukott elnöknő, Pák Kün E keresztény szektákhoz kötődése okán, ez a vallás rendkívül hirtelen, és nagy mértékben szorult vissza Koreában. Sorra zárnak be a protestáns templomok, és térnek vissza az emberek a hagyományaikhoz, így a buddhizmushoz is.
Ma reggel csodás napsütésre, és enyhe szellőre ébredtünk, minden port és kínai légszennyezést elmosott az eső. Dugig vannak az autópályák, a fix munkaidőben dolgozók ilyenkor mennek kirándulni.
Ezen a hétvégén van az a különleges jelenség is, amikor többé, kevésbé száraz lábbal át lehet gyalogolni a félszigetről Dzsindo szigetére, ahonnan a híres kutyafajta, a dzsindo ke (ke-kutya) származik. Idén azért piros gumicsizmákat kap minden résztvevő, mert úgy lábszárközépig ér a víz. Egészen úgy néznek ki, mintha sokszor hét törpe vonulna a bányába dolgozni, egyes sorban.
Ma hajnalban 73 éves korában elhunyt az LG cégcsoport alapítója és tulajdonosa. Az elmúlt egy évben több agyműtétet is végrehajtottak rajta, sikertelenül. Az LG szintén csebal, de a kulturáltabbak közül való, és a termékeik is szeretni valóak, magam nagy LG fan vagyok, nálunk nincs Samsung termék, csak LG. Igaz ugyan, hogy a vízálló telefonom elmosása után rizsben kellett kiszárítani, hogy életre keljen, de kicsire nem adunk, a korrupt Samsungot meg nem támogatjuk, ez is a polgári öntudat egy megnyilvánulása.
Észak-Korea kilátót és fedezéket épít a 23-25. közé meghirdetett robbantássorozatra, amikor is a leginkább használt föld alatti atomfegyver kísérleti telepüket fogják megsemmisíteni. Az oda vezető alagutakat több helyen, magát a kísérleti telepet szintén. Műhold képek alapján Amerika és Dél is tisztában van a telep elhelyezkedésével, Észak pedig ismertette a robbantások helyét, ennek fényében korrektnek minősítik a dolgot a szakértők is, ámbár mindenki tisztában van azzal, hogy ez egy gesztus, ahogy az amerikai kémek elengedése is az volt, a tényleges leszerelés Szingapúr sikere esetén valósulhat meg.
Dél abba akarta hagyni a hadgyakorlatot tegnap, de Amerikánál csak annyit sikerült elérni, hogy elvitték a B52-eseket, illetve az egész gyakorlat mértékét erősen visszafogták.
Érdekes az északiak bejelentése, ugyanis azt mondták, hogy az eredeti időpontban, és az eredetileg meghívott 5 ország újságíróinak részvételével tartják meg a robbantást, ugyanakkor még mindig nem reagáltak a déli újságírók vízumkérelmére, mondhatni szórakoznak velünk, a hadgyakorlat miatt.
Mun Dzse In elnöknek randija van 22-én Trumppal Washingtonban, Buddha legyen vele, és úgy döntött, hogy az eddigi elképzelésekkel szemben mégsem hívja fel a hotline-on Kim Dzsong Unt előtte, majd utána, ha már lesz mit mondania.
Az ellenzéki pártok között van egy, a csájanhángugdáng, (dáng-párt) amelyik erősen konzervatív, ők továbbra is megpróbálják a békefolyamatot aláásni, hálistennek kevesen vannak, bár kétségtelenül hangosak.
Cannes-ban a kritikusok díját kapta a Burning című koreai Thriller, melynek rendezője Í Csang Dong. Még egy díjat kapott a film, azaz a művészeti rendező Sin Dzsam Hi, a Vulkán díjat, melyet a képi és hangi megjelenítésért adnak.
Egy igen kellemes vasárnap van ma, nem túl sok, és szerencsére nem is rossz hírrel, sok kirándulóval, lampionokkal felvonuló buddhistákkal, bárányfelhős éggel, kellemes 25 fokkal. Az egyetlen probléma, hogy kifogyott a tejeskávé a bögrémből, de ezt mielőbb orvosolni fogom.
Amikor legutóbb – március elején beszélgettünk– akkor azt mondta, hogy „Ha minden igaz, szeptemberig megszülethet a döntés arról, hogy felkerül-e a Magnitsky listára Orbán Viktor és nyolc társa, akik ellen minden bizonnyal vizsgálat indul a Frontiers of Freedom bejelentése alapján”. Igaz, most még csak május van, de valami híre csak van az ügy állásáról. Hol tart most a beadványuk?
Hivatalosan is tudjuk, hogy a beadványt befogadták, sőt, a beadvány vizsgálata is elkezdődött. Némileg azért lassult a folyamat, mert menetközben volt egy külügyminiszter váltás, Donald Trump elnök Rex Tillersont Mike Pompeóval, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) eddigi vezetőjével váltotta fel. Ez a beadványunk szempontjából azért lényeges fejlemény, mert egy minisztercsere óhatatlanul a nem napi ügyek kezelésének halasztódásával jár. És mint ismert, a Magnitsky-ügyek kezelésében két minisztérium a felelős, a Pénzügy- és a Külügy. De azért
úgy tudom, megy előre a dolog,
hiszen bár Pompeo mondja ki a végső szót, a minisztériumi szakemberek azok, akik a napi munkát végzik ezzel kapcsolatban is.
Mennyire befolyásolhatja a beadvány sorsát a külügyminiszterváltás? Korábban ugyanis Ön azt mondta, hogy „biztos abban, hogy a vizsgálatot el fogják indítani, nem csak amiatt, mert alapos munkát végeztek és több oldalnyi linkgyűjteményben tálalták a bizonyítható ügyeket, hanem amiatt is, mert az emberi jogi szervezetek által eddig a törvény keretében benyújtott egyik bejelentés sem volt ennyire célzott”.
Ismerve a két ember – Tillerson és Pompeo – habitusát, azt mondanám, hogy ez utóbbi aktívabb, hogy úgy ne mondjam, agresszívabb külpolitikát fog folytatni, mint tette azt az elődje.
Ez azt is jelentheti felgyorsul beadvány elbírálásának a folyamata?
Azt nem tudom megmondani, elsősorban azért ez azoktól függ, akik ezzel konkrétan, napi szintem foglalkoznak.
És befolyásolhatja-e a magyar-amerikai viszony alakulását a külügyminisztercsere? Szakértők szerint – de a jelek is erre utalnak – Orbán reményei nem váltak valóra, pedig ő volt az elsők egyike, aki látványosan Trump mellé állt, s tette ezt azelőtt, hogy megnyerte az elnökválasztásokat?
Nem, mert Magyarország az amerikai külügyek térképén nem jelent sokat.
És mennyiben változtat – változtathat- egyáltalán – ezen a viszonyon az, hogy Magyarország, szembe menve az Európai Unióval, Trump mellé állt az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe helyezésének az ügyében?
Nagy tévedés, ha Orbánék azt hiszik, hogy ez befolyásolja Magyarország megítélését a Fehér Házban.
Hiába szálltak szembe az EU-val ebben a kérdésben, ezzel nem lesznek népszerűbbek Washingtonban.
Egyébként sem voltak egyedül, hiszen az EU tagok közül ugyanígy lépett Csehország és Románia sem volt hajlandó aláírni a Macron francia elnök által kezdeményezett közös nyilatkozatot, mely ellenezte volna, hogy az Egyesült Államok átteszi a nagykövetségét Jeruzsálembe.
Visszatérve a Magnitsky-ügyre. Az Önök beadványának benyújtása óta eltelt valamivel több mint két hónap alatt voltak történések a kétoldalú kapcsolatokban – hogy mást ne mondjak, a közelmúltban a Direkt 36 portál és a The Washington Post közös oknyomozással kiderítette, hogy a csalással kiállított magyarországi útlevelek miatt veszélybe került a magyarok vízummentessége. Van-e valami összefüggés e között és az Orbánt, családtagjai közül párat és szűk körének néhány tagját érintő Magnitsky-beadvány ügyben folyó vizsgálat között?
Közvetlenül nincs, de közvetve nagyon is van. Hiszen a mi beadványunk tartalmát támasztja alá az, hogy kiderült, közel 700 külföldi jutott csalás útján magyar útlevélhez, s ők lehetőséget kaptak amerikai beutazásra,
vízum nélkül, s hogy közülük többen éltek is ezzel a lehetőséggel, sőt, többen itt is maradtak és eltűntek a hatóságok szeme elől. Ugyanis ez is azt bizonyítja, hogy Magyarország veszélyezteti az USA és egyébként az egész NATO biztonságát. Ilyen értelemben egyértelműen van összefüggés a két ügy között.
Február közepén a “Viharfelhők gyülekeznek Magyarország felett” című írásában apokaliptikus jóslatokat fogalmazott meg: „a Fidesz által meghekkelt választási rendszer és a gyenge és szétaprózódott ellenzék miatt nem létező erős ellenfél miatt az emberek számára nem marad más megoldás, mint az utcára vonulni, ahogy azt tették 1956 október 23.án, hogy erővel döntsék meg Orbán hatalmát”. Azóta lezajlott egy választás és kétharmadot szerzett a Fidesz. Ennek ellenére is számít robbanásra?
Még most is tartom az akkori véleményemet – Magyarországon pár éven belül robbanni fog a társadalom. Orbán nem fog békésen négy évet kitölteni, az meg végkép biztos, hogy még egyszer nem fog választást nyerni. Merthogy az utópiának – és ez örökérvényű –, amit Orbán ígér a szavazóinak van egy elkerülhetetlenül bekövetkező negatív végkifejlete: katasztrófába torkoll.
Orbán Houdini, a nagy mágus szeretne lenni, de bármit csinál, az ország adottságai, a gazdaság helyzete, a világban végbe menő gazdasági folyamatok eredményeként nem lesz képes olyan hátteret teremteni, amely biztosítaná, hogy ne jöjjön el az a pont, amikor a rá szavazók rájönnek, becsapták őket.
Mert hiába csinál Orbán bármit, az ígéretei – hogy ő majd felemeli a leginkább rászorulókat – nem teljesíthetők és nem is lesznek teljesítve. A realitások talaján maradva, csak vázlatszerűen: Magyarország tőkeszegény ország, s néhány szellemi terméket leszámítva nem rendelkezik semmivel, ami előre vinné a gazdaságot, tőke nélkül pedig nem lehet előre jutni. Egyre kevesebb a beáramló tőke, s előre modellezhető az uniós források komolyabb csökkenése. Mert ne tévesszen meg senkit az, amit mondanak:
ők nem az ország javára dolgoznak, ők már lemondtak arról, hogy Magyarországot előbbre vigyék.
Saját zsebüket tömendő folyamodnak illegális dolgokhoz, árulnak útleveleket, lopnak, csalnak, hazudnak, kétes hírnevű alakokkal állnak össze, kétes üzleteket kötnek.
Ennek ellentmond, hogy eddig sem csorbították ezek az ügyek a népszerűségüket. Pedig számos, az Ön által emlegetett ilyen kétes, saját zsebes ügyre fény derült…
Egy ideig persze beválik – s ezt az elmúlt évek is mutatják – az ígérgetés, hogy ők lesznek azok, akik a kirekesztetteket, a szegényeket, stb. felemelik – ez magának a populizmusnak a lényege. De eljön az a pont, amikor minden populista vezetőt utolér a sorsa, amikor az emberek tömegei rájönnek arra, hogy becsapták őket, ilyenkor az erős hatalmat felváltja az erős nép – ekkor vannak véres forradalmak. Ha végignézzük Magyarország történelmét, mindig ez történt, amikor a vezető réteg nem tudta kielégíteni a többség minimális igényeit sem.
De az már külön tragédia, hogy Orbánnak jelen pillanatban egyszerűen nincs ellenzéke, a másik oldalon nincs egyetlen egy olyan politikus sem, akiről az emberek azt gondolnák, hogy képes lenne átvenni a hatalmat.
Emiatt nyert Ön szerint Orbán, ráadásul kétharmaddal? És a feltételezett – és egy kis részben már bizonyított – csalások nem játszottak ebben szerepet?
Persze, hogy történtek csalások, ez várható is volt. De egyébként még a legdemokratikusabb választásokon is történnek ilyenek. Orbán persze nem is tartja magát az európai értékekhez. De másutt, például Oroszországban vagy Törökországban még komolyabb csalások voltak, igaz, a mérték nem mindegy. Amúgy ez is olyan, mint a statisztika: ha én hamisítom, akkor az jó statisztika, ha más, akkor hamisított. De Orbán nem emiatt nyert, hanem, mert nem volt vele szemben egyenrangú ellenzéki erő.
Ezek szerint semmi értelme például egy olyan akcióknak, mint a nacionalizmus előretörése elleni küzdelem jegyében május közepén felállított új nemzetközi szervezet, az Unhack Democracy in Europe első projektje, a True Votes Hungary # Tiszta Voks, amelynek célja az április 8-i magyarországi választásokon elkövetett csalások teljes felderítése?
Azt nem mondaná, hogy semmi értelme.
Változtatni persze olyan értelemben nem fog, hogy visszamenőlegesen megmásítja a magyarországi választási eredményeket vagy hogy kikényszeríti a választások megismétlését
– ne legyenek ilyen illúziók senkiben, erre még az Európai Uniónak sincs lehetősége! Annyiban ugyanakkor nagyon jó, hogy ilyen vizsgálat indul nemzetközi szinten is, mivel egy elemét jelentheti az orbáni mozaik összerakásának. Fel kell persze arra is készülnie mindenkinek, aki fellép – Magyarországon vagy külföldön – az orbáni rendszer ellen, hogy megpróbálják majd lejáratni, befeketíteni, megkérdőjelezni személyében is. Arra fognak hivatkozni, hogy mindenki, aki kétségbe vonja a kétharmados többséget, az Magyarországot akarja befeketíteni a világ előtt.
Csak visszautalnék az előbb mondottakra: még az Európai Uniónak sincs olyan mechanizmusa, amellyel kikényszeríthetné bármely kormánytól visszamenőlegesen egy választási eredmény megváltoztatását, ne adj isten új választások kiírását.
Ami pedig az Unhack Democracy Europe célját illeti – látható, hogy világszerte, így Európában is csődöt mondott a globalizáció és a multietnikai társadalmak iránti vágy, azok, akik továbbra is kiállnak ezek mellett az eszmények mellett – hogy úgy mondjam – széllel szemben pisilnek.
Tipikus példa erre Macron: a globalista elveket valló francia elnök megpróbálja egységes politikai, katonai, gazdasági és pénzügyi erővé kovácsolni Európát – eközben azonban Franciaországban a népszerűsége hatvanvalahány százalékról huszonvalahányra zuhant. A globalizáció és multietnikai társadalmi igény csődjére a természetes reakció a populizmus és a nacionalizmus ígérete.
Orbán erre kiválóan ráérzett…
A Frontiers of Freedom által március legelején a Magnitsky- törvény keretében kilenc magyar személy ellen tett bejelentést, azok ellen „akik az elmúlt nyolc évben megsértették az emberi jogokat azáltal, hogy kulcsszerepet játszottak a magyarok és nem-magyarok szabadságnak a korlátozását maga után vonó törvények és szabályok megalkotásában, továbbá korrupciós ügyekben vettek részt/részesültek azok hasznából”:
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke
Lázár János, (a bejelentés idején még) miniszterelnökséget vezető miniszter
Rogán Antal, (a bejelentés idején) a miniszterelnök miniszteri rangú kabinetfőnöke
Polt Péter, Magyarország legfőbb ügyésze
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke
Orbán Győző, Orbán Viktor édesapja
Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége
Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere
Tiborcz István, Orbán Viktor veje
A kormányzó megerősítette, hogy tízen haltak meg a texasi Santa Fében, miután lövöldözés volt egy középiskolában péntek reggel. Egy Georgia állambeli középiskola parkolójában pedig egy diák lelőtte egyik társát.
Texas államban a tíz halálos áldozat mellett tíz másik embert is megsebesített a 17 éves támadó. A lövöldözés úgy ért véget, hogy a fegyveres, az iskola diákja, megadta magát a hatóságoknak. A lövöldözés helyi idő szerint reggel 8 óra előtt volt a Houstontól körülbelül egy órányira található Santa Fé középiskolájának egyik tantermében. A diákok a sportpályákon és a közeli erdőben kerestek menedéket, miután elhangzottak ez első lövések.
Az áldozatok és a sebesültek között diákok és oktatók is vannak, és megsebesült az ámokfutót megfékező egyik rendőr is.
Greg Abbot, Texas kormányzója péntek délután azt nyilatkozta, hogy a mostani az egyik legszörnyűbb támadás az állam történetében. Hivatalosan nem hozták nyilvánosságra a fegyveres személyazonosságát, de a médiában a 17 éves Dimitrios Pagourtzis-ként azonosították. Abbot elmondta, hogy a támadó két fegyvert is használt a lövöldözésben, amelyeket az apjától szerzett, aki törvényesen tartotta azokat otthon.
Számos házilag gyártott bombát, és Molotov-koktélokat is találtak az iskola környékén, illetve a lövöldözés helyszínén. A támadó, aki előzetes letartóztatásban van, a rendőröknek elmondta, hogy magával is végezni akart társai után, de megijedt, és inkább megadta magát.
Rendõrségi és katonai jármûvek zárják le az utat a texasi Santa Fé város középiskolájánál, ahol egy lövöldözés során legkevesebb nyolc embert életét vesztette és többen megsérültek 2018. május 18-án. (MTI/EPA/Matt Peterson)
A kormányzó szerint voltak arra utaló jelek, hogy Pagourtzis veszélyes lehet, amelyekre felfigyelhettek volna még a támadás előtt a hatóságok.
Donald Trump amerikai elnök a lövöldözés miatt megszakított egy találkozót, és a Twitteren fejezte ki együttérzését az áldozatok felé. Sajtótájékoztatón pedig arról beszélt, hogy kormánya mindent megtesz a megállításukra. Trump még a 17 áldozatot követelő februári floridai iskolai lövöldözés után ígérte meg, hogy fellép a fegyveres erőszak ellen, ennek azonban nem sok látszatja van azóta.
We grieve for the terrible loss of life, and send our support and love to everyone affected by this horrible attack in Texas. To the students, families, teachers and personnel at Santa Fe High School – we are with you in this tragic hour, and we will be with you forever… pic.twitter.com/LtJ0D29Hsv
Pénteken még egy diákhoz köthető lövöldözés volt a georgiai Clayton megyében, ebben egy ember meghalt és egy megsérült. A rendőrség tájékoztatása szerint az eset a Mount Zion nevű gimnázium parkolójában történt, de sem az elkövető, sem az áldozatok nem oda jártak. A három diák valószínűleg összeveszett a lövöldözés előtt.
Csak idén már több mint húsz iskolai lövöldözés volt az Egyesült Államokban, az esetek majd felében halálos áldozat vagy áldozatok is voltak. A mostani texasi a második legtöbb halottat követelő a februári floridai támadás után.
Tegnap és ma, sok érdekes dolog történt a Koreai-félsziget békefolyamatának történetében.
Először is, Trump elnök, egy roppant sárga fotelban, körbevéve újságírókkal, tájékoztatta a nagyérdeműt, hogy semmiféle John Bolton által emlegetett líbiai modellről nincs szó, ez Trump-féle egyezség lesz, illetve ígéretet tett arra, hogy az Amerikai Egyesült Államok megvédi és hatalmon tartja Kim Dzsong Unt, nem úgy, mint annak idején Kadhafit, akinek senki sem tett ilyen ígéretet szerinte.
Ez idő alatt az elnök társaságában, ám a sarokban igencsak duzzogva állt John Bolton, aki legalább akkora ellensége a Koreai-félszigeten kötendő teljes békének, mint amennyire a főnöke Béke Nobel díjának. A jogvédő szervezetek azonnal megtámadták Trumpot, hogy ígéretet tett egy diktátor hatalomban tartására, ámbár nem tudom, nekik vajon jobban megfelelne e egy háború a térségben, megspékelve némi atomfegyverrel, ami ha jól tudjuk, bizony képes elérni mainland Amerikát is akár.
Tegnap Dél-Korea jelezte, hogy akkor küldenék azt az öt újságírót Északra az atomfegyver kísérleti telep robbantására akiket Észak meghívott. Ehhez a hivatalos út az, hogy az újságíróknak vízumot kell kérniük a Kína területén található Észak-Koreai nagykövetségen, nem lévén ilyen intézmény Délen. A vízumkérelmüket beadták, de arra nem kaptak választ, se igent, se nemet. A többi ország képviselőinek kérelmét, akik hivatalosak az eseményre, már elbírálták, pozitívan.
Ennek okán Dél-Korea kezdeményezte, hogy függesszék fel a folyamatban lévő amerikai-dél-koreai hadgyakorlatot, csökkentendő a Félszigeten lévő feszültséget. Kétségtelen ugyanis, hogy Mun elnök valóban aláírt egy béke szerződést Kim Dzsong Unnal a nagy találkozás napján Pánmundzsamban, amiben szerepel, hogy mindkét fél tartózkodik a jövőben a másik katonai provokációjától, azonban az is igaz, hogy Kim Dzsong Un akkor azt mondta, bizonyos mértékben megérti és elfogadja a hadgyakorlatok szükséges voltát. Csakhogy a folyamatban lévő attrakcióra az amerikaiak 8 darab Raptort és 2 darab B52-es bombázót hoztak, amivel durván két óra alatt porig lehetne bombázni Északot. A legfeszültebb helyzetben sem volt Délen több, mint 6 darab raptor, ez valóban nem egy visszafogott és védelmi jellegű hadgyakorlat, mint amilyen volt az előző, és amire Kim áldását adta. Tehát éjjel elrepültek a bombázók Japánba, a raptorokkal nem tudni mi lesz, de a hadgyakorlat erősen mérsékelt jelleget ölt, így a vége felé.
Kim Dzsong Un elsõszámú észak-koreai vezetõ, a Koreai Munkapárt elsõ titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság elsõ elnöke a Koreai Munkapárt központi katonai bizottságának kibõvített ülését vezeti Phenjanban 2018. május 18-án. (MTI/EPA/KCNA)
Eközben, koreai idő szerint ma hajnalban, egy északi hadihajóról levált egy kisebb hajó a Nyugat-tengeren, abban egy katonatiszt és egy civil tartózkodott, akik átlépték a két ország közti tengeri határt, és menedékjogot kértek Dél-Koreában. Katonatiszt ilyet utoljára 2008-ban tett, azóta ez az első eset. Erről az esetről semmi egyebet nem tudni, a két embert vizsgálati fogságba helyezték, ahogy azt ilyenkor szokásos. A katonatiszt máris jelezte, hogy Dél-Koreában szeretne élni. Nem tudni, vajon ez az eset milyen hatással lesz Észak és Dél viszonyára, de Dél-Korea az eddigi protokoll szerint jár el az északi menekültekkel, azaz ha a vizsgálat azt támasztja alá, hogy ők valóban azok, akkor déli állampolgárságot és letelepedési segítséget kapnak.
A marionett figurákat mozgató másik kéz, Si Dzsin Pin pedig ajánlatot tett Trump elnöknek a köztük folyó külkereskedelmi háborúban, miszerint elősegítené az amerikai befektetéseket az országában, ha Amerika cserébe eltekint a kínai befektetések bizonyos területeken történő megtiltásától. Trump szeret alkudozni, nem volt elutasító Sivel szemben, mi több, még az is lehet, hogy megegyeznek, pláne, hogy Trump is tisztában van azzal, hogy a Nobel díja azért mégiscsak Kína örökös párttitkárának kezében van.
Észak-Korea még nem békül velünk, de ma már olyasmit mondtak, hogy figyelemmel kísérik erőfeszítéseinket a hibáink helyrehozására.
Megkérdeztem ismerős koreait, aki tájékozott, művelt, középkorú férfi, vajon mi a véleménye a történtekről. Ő reprezentálja az átlag középosztálybéli férfiakat itt. Azt mondta, hogy Észak-Korea külpolitikája sok tekintetben sokkal sikeresebb és okosabb, mint Dél-Koreáé. Nem engedik senkinek, hogy alábecsüljék őket, lám kivívták azt a tárgyalási pozíciót, amit szerettek volna, déllel szemben pedig belföldnek mutatják, hogy erős a hatalmunk, velünk nem szórakozik senki.
Magát a békefolyamatot az illető nem érzi veszélyben, hiszen ez Észak-Korea és Kim Dzsong Un érdeke is, de egyértelműnek véli, hogy Észak-Korea függ Kínától, Kína semmilyen Marshall-tervben nem érdekelt, majd ad ő beruházást, Amerika csak pénzt adjon, de ne tegye be Északra a lábát, továbbá véleménye szerint abban a tempóban, amelyben közeledik Észak, Kína felé, ugyanúgy fog Dél is közeledni, ha valóban nyitott határokat és gazdasági beruházásokat szeretne véghezvinni Észak-Koreában.
A dél-koreai elemzők meglepően hasonló véleményen vannak, így most már egészen pontos értelmet nyert Mun Dzse In elnök korábbi kijelentése, miszerint úgy érzi, hogy tojásokon egyensúlyoz, egy törékeny kristály tállal a kezében.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
