Ruhafestők

0
369

Szóval, szemben a csirkelevessel, számomra azért volt nagy attrakció a kovászos uborka készítésének puszta lehetősége is ma, mert Koreában eddig nem ismerték a kaprot, márpedig kapor nélkül nemigen lehet koviubit eltenni. A csirkeleveshez valók itt hétköznapi dolognak számítanak, bármelyik kis élelmiszer boltban kapni ilyesmit, a piacon meg aztán a teljesen hagyományos verzióhoz valókat is, amit ma már kevesen főznek.

Tegnap délelőtt, a kolostorlátogatás után vidékre mentünk, a férjem akupunktúra tanárának házába, mert felajánlotta, hogy egyrészt ad a térdemre kezelést, másrészt pontosan megmutatja az én testemen a férjemnek, hogy hová is kell szúrni, és mennyire mélyen. Ők már picit vastagabb tűvel dolgoznak, ami veszélyes is lehet elméletileg, így nem mindegy, hogy hová szúr. Kezdetben, a gyakorló tűkkel lehetett bohóckodni, azokkal ártani nem lehet, pont olyanokat használnak Európában, de ezek már vastagabbak, és hosszabbak is, amikor megszúrnak vele, az nem igazán fáj, de ha a megfelelő pontot találják el, az olyan érzés, mint amikor enyhén megráz az áram. Kaptam kezelést tehát, a férjem pedig a megfelelő instrukciókat velem kapcsolatban, utána egész nap nem fájt, sőt, még ma sem fáj. De azért ma reggel is kaptam, ma már a férjemtől, és valóban ugyanolyan áramütés szerű érzés volt, tehát ügyes tanítvány kell, hogy legyen.

Kezelés után egy csoporttárs háza felé vettük az irányt, aki szintén akupunktúrát tanul, vacsorára voltunk hozzájuk hivatalosak. Korábban csak annyit tudtam a hölgyről, hogy képzőművész volt, aztán ruhafestő lett, és abból jól él, semmi egyebet. Megérkeztünk, végtelennek tűnő szerpentineken át egy kis völgybe, magas hegyek ölelte apró mélyedés volt csupán, abban egy igen méretes családi ház, külső épületek, vendégház, pázsit, millió virág, és fűszernövény, cicák, rizsföld, és indigó mezők, ez utóbbiak a szűk bekötőút előtt, egy tágasabb tisztáson.

A férjjel találkoztunk elsőként, szegényről ömlött a víz, épp akkor hoztak egy hatalmas hűtőkamrát a termesztett festékanyagoknak, azt ásta, gereblyézte ebben a rettenet hőségben. Beinvitált bennünket a ház emeletére, a földszint műterem és műhely is volt egyben, meg raktár. A lépcső alatt borsmenta bújt elő, a fordulóban kapor nőtt egy nagy festékes edényben, és én megbűvölve, feledve minden illemet, kérdeztem, hogy ezt honnan szerezték? A férfi cseppet zavarba jött, szerintem nem tudta mi izgatott fel ennyire, de gyorsan elmagyaráztam, hogy ez nálunk egy fontos fűszernövény, és én eddig még soha nem láttam ilyet Koreában, tényleg szeretném tudni, honnan van. Nosza kihívta az asszonyt, akit ismertem az iskolából, ő pedig készségesen válaszolt, hogy úgynevezett „herb” vetőmagokat már árulnak Koreában, de például ők ugyan nevelik a kaprot, csak fogalmuk sincs, mit kell vele tenni, ezért nyersen megették salátával, amikor húst sütöttek. Ráadásul nem a zsengét, hanem akkurátusan megvárták, míg kivirágzik. Sikerült elfojtanom a feltörni készülő nevetésem, de azért megérdeklődtem, hogy nem volt-e túl aromás az íze. Erre azt a választ kaptam, hogy tulajdonképpen a nyers bazsalikom és a koriander fényében ehetőnek tűnt. Na ekkor már tényleg nem bírtam, de a férjem sem, nagyon jót nevettünk, és ott helyben megígértem, hogy megmutatom, mit, hogyan szokás fogyasztani. Felmentünk, akkor láttam, hogy az tulajdonképpen egy exkluzív bolt ahová érkeztünk, a feleség által varrt, tervezett, festett ruhákat lehetett ott kapni, nagyon sok pénzért. Leültettek, kaptunk inni, vártunk egy fél órát, míg bezártak, elmentek az alkalmazottak is. Addigra a férj feljött, már le is zuhanyozott, rajta is festett ruha volt, meg a nőn is, egész érdekesen néztek ki.

Aztán elmentünk kacsát enni, és ott elkezdték mesélni a történetüket. Festőművészek mindketten, amennyire meg tudtam ítélni, igazán kiválóak, csakhogy, ahogy ők fogalmaztak, abból csak éhen halni lehet, tehát a második lányuk születése után a nő kitalálta, hogy valami mást is kell csinálni csodás képek készítésén kívül, ha enni akar adni a gyerekeknek. Valahol látott egy dokumentum filmet a természetes anyagokkal történő ruhafestésről, azt gondolta hátha, és megpróbálta. Persze csak piciben, készen vásárolt színezékekkel. Aztán vett egy varrógépet, és maga megtanult varrni, mutatta, az első dolgai téglalap alakú táska szerű dolgok voltak, mert azt nagyon nem lehetett elrontani, a színekhez pedig remek érzéke van, hiszen festő. Készített tíz, tizenöt ilyen kis táskát, majd javasolta a férjének, hogy menjenek fel a fővárosba, és adják el. Addig, mint ismert művészek jártak oda kiállítani, akkor viszont arról volt szó, hogy a földre terített plédről kéne eladni a táskákat. A férj persze tiltakozott, a nő válással fenyegetőzött, végül egymaga ment fel, félretette a büszkeségét, és három óra alatt eladott mindent az utcán, valóban egy földre terített rongyról. Ezt aztán hetente megismételte, hamarosan a vevők egymás kezéből tépték ki a holmit, és lett pénz ételre, meg lassan épült a ház is, aminek a garázsában húzták meg magukat addig. Aztán tanultak. Megtanulták, hogy lehet a festékanyagokat előállítani, kifejlesztettek olyan módszert, amivel bőrön át felszívódó gyógynövényeket is tehetnek a főzetbe, szereztek organikus pamutot, pár éve nyitottak egy kis üzletet Szaul központjában, ahol alkalmazott dolgozik, de ma már a legpénzesebb vevők elautóznak a házukba, ami tényleg a világ végén van, vagy inkább még azon is túl. Feladták a festészetet, a férfi felel a mezőgazdasági munkákért, a festékek előállításáért, a nő tervez, varr, fest, ma már néhány alkalmazott segítségével.

Aztán hatalmas autóbalesetet szenvedett a feleség, másfél évig feküdt kórházban, darabokra tört a gerince, ma sem tud rendesen járni, de ezt csak azután vettük észre, miután felhívta rá a figyelmünket. Akkor fekve tervezett, a férje szerkesztett neki egy állványt, amit talpig gipszben is elért. A rehabilitáció alatt pedig vett egy padot, rá egy matracot, hasra feküdt, és úgy varrt, hogy a gép előtte volt a földön. Rengeteget dolgoznak most is, de sokat is keresnek, kész a ház, a vendégház is, most már a hűtőben tárolni is tudják az indigót és a többit, gazdagék pedig eljönnek egy-egy gyógyító ruháért hozzájuk, a szauli bolt is jól megy.

A lányokat nem járatták középiskolába, a fűnyíró elven működő oktatási rendszerrel nincsenek kibékülve, így államvizsgát tettek a gyerekek, és majd akkor mennek egyetemre, amikor úgy érzik, hogy szeretnének menni. Aki ezt, ebben a társadalomban meg meri tenni, az tényleg nem átlagember, itt a társadalmi nyomás igen erős, de ők azt mesélték, hogy amikor ők jártak egyetemre, akkor is inkább akadályozta őket a professzoruk az egyéniségük kibontakoztatásában, mint segítette volna, így elvégezték ugyan, de nincs róla jó emlékük, a gyerekeiknek nem szeretnék ugyanezt.

Nem sokkal ezelőtt a feleség gerince megint megadta magát, elvitte a mentő, egyenesen a műtőbe, két csigolyája összeroppant. Újabb műtét, újabb hónapok kimerevítve, ismét hanyatt fekve rajzolt, később hason fekve, a padon varrt, már rutinos. Úgy öltözködik, hogy alig látni a gondot amikor megy, szép arca van, harmonikus vonásokkal, nem sminkel, a gyerekek udvariasak, a férje nyolc évvel idősebb, és kimenne a világból a feleségéért azt hiszem. Híres művészből segéderő és földműves lett, de mintha nem igazán bánta volna úgy tűnt, és nem is a pénz miatt, hanem mert szereti a családját, és így legalább a nő sikeres, illetve nem is igaz, együtt sikeresek. Télen, mikor a házuk szinte megközelíthetetlen, egy, másfél hónapra elutaznak külföldre, az a nyaralásuk.

Éjfél elmúlt, mire összeállt a kép nekünk róluk, és viszont, nagyon jól megértettük egymást, francia sajtot ettünk capri bogyóval és rozé pezsgővel, közben megvitattuk az élet nagy dolgait, kisétáltunk a harmat lepte pázsiton át az autóhoz, majd azzal az ígérettel mentünk el, hogy hozzuk a kapros uborka ételt, amint megérik. No, ezért volt ma a férjem délelőtt boltban üvegért, uborkáért, kenyérért, miután meglátogatta az édesanyja sírját, és ezért kellett ismét boltba menni a lányomnak, mert kevés lett az uborka, meg ezért hívtam fel anyut, hogy pontosan hogy készítsem a kovászos uborkát. Legközelebb majd a bazsalikom jön, megmutatom a pestot nekik, biztos vagyok benne, hogy szeretni fogják.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..