Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter nyíltan kimondta az Euronewsnak: abban bízik, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lesz az, aki végre rábírja Orbán Viktort, hogy ne fojtsa meg Ukrajnát az utolsó pillanatban.
Ukrajna márciusban kifogyhat a pénzből, ha nem érkezik meg az az uniós 90 milliárd eurós támogatás, amelyet kizárólag a magyar miniszterelnök torpedózott meg – arra hivatkozva, hogy
„a Barátság kőolajvezetéken nem jön orosz olaj”.
Miközben Ukrajna védekezni próbál Putyin agressziója ellen, Orbán a saját belpolitikai játszmáit tolja: a magyar kampány első számú bűnbakja Zelenszkij, a második pedig Ursula von der Leyen, aki éppen Kijevben erősítette meg az EU támogatását a háború negyedik évfordulóján.
Sikorski – aki kitűnő kapcsolatban áll az amerikai demokrata és republikánus körökkel is – Münchenben, a biztonságpolitikai konferencián kérte Rubiót: tegye helyre Orbánt. Rubio Münchenből Pozsonyba, majd Budapest felé vette az irányt, és a Karmelitában tárgyalt a magyar miniszterelnökkel. A beszélgetés tartalma – szokás szerint – titok maradt.
Rubio korábban még bírálta Orbánt, de mióta Trump külügyminisztere, hirtelen azt harsogja: az amerikai és a magyar vezető „kiváló kapcsolatot ápol”.
A kérdés csak az: ki kivel van valójában?
Az orosz energia kiszorítása Európából nem brüsszeli ötlet volt – hanem washingtoni parancs
Orbán Viktor rendre előadja, hogy Brüsszel „szívatja” Magyarországot az orosz energiáról való leválással. Csakhogy ez egyszerűen nem igaz.
Az Egyesült Államok akarta megszüntetni az európai–orosz energetikai együttműködést, mert ezzel Európa rákényszerült az amerikai LNG megvásárlására. Ezért fordulhatott elő, hogy 2024-ben az USA újra Németország első számú kereskedelmi partnere lett – miután 2016-ban elvesztette ezt a pozíciót Kínával szemben.
2025-ben Kína visszavette az első helyet, mert Trump büntetővámjai letarolták a német export egy részét. Ám az amerikai energiaminiszter korábban világossá tette:
„Európában nem akarunk látni egyetlen csepp orosz gázt sem.”
Orbán Viktor mégis tovább vásárolja az orosz energiahordozókat, mintha Moszkva továbbra is világhatalom lenne. Csakhogy ez illúzió: Oroszország GDP-je kisebb, mint Olaszországé vagy Dél-Koreáé, és a Szovjetunió összeomlása óta nem tudja visszaszerezni a nagyhatalmi státuszt.
A magyar miniszterelnök pontosan tudja:
Putyin az energiapénzeken keresztül finanszírozza az ő politikai rendszerét is. Ezért a ragaszkodás.
Ukrajna gyorsított EU-tagsága: nem brüsszeli ötlet, hanem washingtoni kényszermegoldás
Trump tűzszünetet erőltetne Ukrajna és Oroszország között, de a tárgyalások rendre elakadnak. Miért? Mert a Nyugat nem akar biztonsági garanciát adni Ukrajnának egy újabb orosz támadás esetére.
Mivel az USA húzódozik, Washingtonban egy új terv született: gyorsított uniós csatlakozás 2027-ben, még akkor is, ha Ukrajna a kritériumok többségét nem teljesíti.
Ez lényegében a NATO-tagság helyettesítője lenne. Zelenszkij állítólag – jobb híján – belement.
Orbán ezzel, hogy vétózza Ukrajna csatlakozását:
- Brüsszellel megy szembe,
- Trump akaratával is szembemegy,
- és valójában egyik oldalon sem áll, csak a saját hatalmi túlélését szolgálja.
A valóság: senki sem akar valódi békét – a háború mindenkinek nyereség, kivéve Ukrajnának
A diplomáciai „tárgyalások” inkább színjáték:
- Putyinnak legalább a látszatgyőzelem kell, különben összeomlik a rendszer.
- Ukrajna biztonsági garanciákat akar – és kénytelen lenne területi engedményekbe beletörődni.
- Az USA-nak és Európának a hadiipari konjunktúra az érdeke: ez rántaná ki őket a stagnálásból.
Trump egy év alatt 50%-kal akarja megemelni a katonai költségvetést, miközben az USA-ra senki nem jelent katonai fenyegetést. Az európaiak fizetik az amerikai fegyvereket Ukrajnának, miközben saját hadiiparukat is fejlesztik – rohamtempóban.
Mi indokolja ezt, ha nincs háború? Az, hogy a háború gazdasági motor lett.
És ha motor kell, akkor kell hozzá egy ellenség is. Ezért van szükség Putyinra mint „ügyeletes mumusra”.
A következmény pedig kíméletlen: a négy éve tartó, értelmetlen vérontás folytatódhat,
Ukrajna pedig tovább fizeti a háború árát – életekben, városokban, jövőben –, miközben csak remélheti, hogy ezért a Nyugat egyszer valódi kompenzációt is ad.
