Rajtunk áll bosszút Orbán?

Bosszút forral a Fidesz, egyelőre csak az Európai Parlament ellen; túl azon, hogy válogatott sértésekkel reagált a szerdai szavazásra, mindenféle jogi és politikai lépést is bevet, hogy bizonyítsa: az Unió döntése alaptalan és törvénytelen is volt. A magyar kormánypárt képviselői Soros György ügynökeinek, a milliárdos aknamunkájának tulajdonítja, hogy elfogadták a Sargentini-jelentést, de azt sem átallották kijelenteni, hogy egyenesen kommunisták, akik megszavazták a szöveget. Először azt akartam írni, hogy megszavazták Magyarország elítélését, de aztán rájöttem, hogy ezzel pont a Fidesz argumentációját erősítem, hogy tudniillik az európai parlament hazánkat bélyegezte meg, a magyar népet bűntette, miközben az összeállítás, és a kritika a magyar kormány nyolc éve folytatott jogállamot lebontó működését kívánja szankcionálni.

Mondanám: kissé fékeveszettnek tűnik Orbán- és csapata, mit sem törődik azzal, hogy a saját pártcsaládjának, a Néppártnak a tagjai közül is sokan igennel voksoltak. Mellesleg Orbán pontosan tisztában volt a várható végeredménnyel; az előzetes vitában már úgy szólalt meg, mint aki tudja: ezúttal a vesztes oldalra kerül, és az esti sajtótájékoztatón is egyértelműsítette: a fogadóirodák már nem fogadnának be tétet, arra, hogy mi is lesz a szavazás végkimenetele. Amiből lehet arra a következtetésre is jutni, hogy  a Fidesz elnöke eleve elhatározta, hogy erre az útra lép; nem hajlandó semmilyen kompromisszumra. Az azóta elhangzott Fideszes nyilatkozatok eléggé egyértelműnek tűnnek: Soros György bosszújáról beszélnek, valamint arról, hogy a magyar kormány nem hagyja magát zsarolni. Schiffer András, aki nagy valószínűséggel továbbra is jelentős befolyással bír az LMP-re , azt nyilatkozta, hogy Orbán számára win-win helyzet teremtődött, azaz minden megoldás számára győzelmet, sikert hoz. A megállapítás csak akkor lehet igaz, ha a magyarokat egyáltalán nem érdekli, mit határoz az Unió, hatása kizárólag Orbánnak van; ha ő azt mondja, hogy az Unió a magyar népet bünteti, mert kiállt a migránsok megállítása mellett, akkor az emberek ezt fogják elfogadni. Vagyis, maradva Schiffernél:  a nemzetközi erőtérben nem különösebben érdekes mi történik, a Fidesz úgyis hazafelé politizál.

Schiffer feltehetően téved, és tévedése, meglátszik az LMP hozzáállásán is; a magát ökopártnak tartó formáció össze-vissza beszéddel indokolta, hogy nem vesz részt a strasbourgi szavazáson. De hagyjuk is magár Schiffert, mint ahogy magát az LMP-t is; egyre inkább visszaszoruló szerepével saját magának kell megküzdenie. Sokkal fontosabb ennél, hogy mit kezd a helyzettel maga az érintett, a kormánypárt, illetve vajon miért nem volt hajlandó Orbán semmilyen kompromisszumra. Egyes értesülések szerint kedden este a néppárti frakcióülésen arról győzködték a magyar miniszterelnököt, hogy engedjen a civileket megregulázó törvényen, illetve a CEU-törvényen, ám Orbán makacsul ellenállt. Ebből azonban lehet olyan következtetésre jutni, hogy Orbán éppen ezt akarta, legyen csak kétharmados szankció, amivel tovább tudja építeni a saját terveit. Ezek a tervek pedig arról szólnak, hogy – túl az itthoni stabil helyzetén –  a jövő tavaszi Európa-parlamenti választás előtt olyan helyzetet teremtsen, hogy a bevándorlás elleni erők megerősödjenek, miáltal magabiztos fölényre tehetnek szert az új parlamentben. Lássuk be: létezhet az a forgatókönyv, amellyel általános kampány-témává emeli, nem csak itthon, hanem az összes EU-s országban a bevándorlást; a szolidaritás, látjuk itthon, könnyen kiölhető az emberekből. Márpedig, ha a terv valóra válik és a „migráns-ellenes” erők kerülnek a fölénybe a választások után, alapvetően megváltozhat a Fidesz helyzete. Ezért is beszélt arról Orbán, hogy mindenképpen tagjai maradnak a Néppártnak, miközben azt is megelőlegezte, hogy lehetséges, hogy onnan kiteszik a Fideszt.

Úgy indult ez az írás, hogy bosszút forral a Fidesz, egyelőre az Unió ellen. A mondatban hangsúlyosan szerepelt az időhatározó. Vagyis egyelőre. A kérdés ugyanis az, hogy – túl a Fidesz nemzetközi offenzíváján – mire készülnek itthon Orbánék. Milyen összefüggésben van a kormányfő által megjósolt őszi változásoknak az uniós döntéssel, illetve azzal, hogy semmiben nem volt hajlandó Strasbourgban hátrább lépni? Jelenthet-e ez egyfajta bosszút a magyar politikai életben? A kultúrharc, a kulturális intézmények tervezett átalakítása, a CEU-val kapcsolatos álláspont változatlansága, illetve a civilekkel szemben folyamatos sorosozás milyen további lépéseket hoz majd? Ne legyen kétségünk afelől, hogy a bosszú meg fog érkezni, hiszen Orbán nem viseli a vereséget, ezért aztán a strasbourgi végeredményt is egyfajta győzelemmé fogja stilizálni. Nem pusztán azzal, hogy csalásnak tünteti fel a szavazás számolását, hanem azzal, hogy neki a magyar néptől van felhatalmazása, hogy eljárjon mindenkivel szemben, aki az útjában áll. Sargentinit nem tudja lesöpörni a pályáról, ezért aztán,  – miközben, ismétlem, nem mond le a nemzetközi kampány beindításáról – itthon kell bizonyítania igazát, amit az áprilisi kétharmadával könnyedén megtehet. Könnyedén, mondom mert az ellenzék ugyan egységes abban, hogy bírálja a kormány politikáját, valójában nem tudja kihasználni az Unió kínálta esélyt. A szocialisták és a Párbeszéd ugyan – vasárnapra – tüntetésre hívja az embereket, a most történtek azonban nem váltottak ki indulatokat  az emberekből, önmaguktól senkinek nem jutott eszébe kimenni az utcára, hogy demonstráljon a bennünket ért szégyenfolt miatt – a Fidesz ellen. Igaz a Fideszesek sem vonultak még föl, és egyelőre a CÖF-től sem halljuk, hogy Békemenetre készülne. A magyar emberek – ha többséget egyáltalán érdekli az Unió szankciója – egyelőre tudni akarják mi is történhet most, kevesebb pénzt kapunk emiatt, vagy marad minden a régiben.  Nagyjából, számukra, ennyire egyszerűsödik le a kérdés, a Fidesz által követett jogkorlátozással eddig sem törődtek. Sokáig így volt ezzel az Unió is, most azonban, nyilván összefüggésben a közelgő választásokkal,  úgy döntöttek többen is, hogy nem nézik tovább tétlenül Orbán működését. Merthogy ez a közösség még is alapvetően arra jött létre, hogy védje a jogállami érdekeket. Ez a védelem azonban, sajnos, nem jár automatikusan azzal, hogy Magyarország a jövőben jogkövető állammá válik. Sőt, mint az előbbiekben jeleztük, könnyen rosszabbá válhat a helyzet. Orbán jelleméből legalább is ez következik.