Putyin pénzelte a Brexitet?

0
3487
Victoria

A brit kémelhárítás egyik ásza, aki jelentést állított össze a kormány számára, Oroszország angliai és amerikai akcióiról, kínos igazságokról számolt be – közli exkluzív anyagában a londoni Guardian.

Christopher Steele az MI 6 egykori tisztje elmondta a parlament egyik bizottságában, hogy az általa összeállított Oroszország jelentést a konzervatív kormányzatok tudatosan figyelmen kívül hagyták. Sem Theresa May sem pedig Boris Johnson nem vette figyelembe a jelentés kínos állításait és nem tájékoztatta arról sem a parlamenti képviselőket sem pedig a közvéleményt pedig két nagyon súlyos állítás is szerepelt az Oroszország nyugati akcióinak dossziéban.

Trumpot fogják az oroszok

Christopher Steele erre már felhívta elöljárói figyelmét 2016-ban vagyis röviddel Trump megválasztása után. A brit titkosszolgálat vezetői komolyan is vették a Trumppal kapcsolatos vádakat, de magasabb szinten egyáltalán nem fordítottak erre figyelmet! 2018-ban Christopher Steele jelentést készített Oroszország nyugati titkos akcióiról, és erről tájékoztatta a parlament hírszerzési bizottságát. „Theresa May kormánya szerintem súlyos hibát követett el azzal, hogy nem indított vizsgálatot az ügyben!” – mondja most a nyugdíjas kém. Miért nem indult vizsgálat? A Brexit miatt.

Putyin pénzelte a Brexitet

A konzervatív kormányzatok azért nem kívántak tudomást venni az Oroszország jelentésről, mert abból nemcsak az derült ki, hogy Boris Johnson legfőbb szövetségesét fogják az oroszok hanem az is, hogy Putyinnak része volt a Brexit kampányban! Márpedig ez alapozta meg Boris Johnson politikai karrierjét! Így lett Nagy Britannia miniszterelnöke!

Kicsoda Christopher Steele?

22 évig dolgozott az MI 6-nek. 2006-ban ő vezette azt a vizsgálatot, mely megállapította: az oroszok mérgezték meg az Angliában élő Alekszandr Litvinyenkot, akit polonium ölt meg, melyet Oroszországból juttattak el Londonba. Később Christopher Steele, a kormányzatok tehetetlenségét látva, kilépett a titkosszolgálattól és magándetektívvé vált. Most azonban egy könyv főszereplője lesz: a Guardian egyik újságírója részletesen vizsgálja ebben az orosz titkosszolgálat ténykedését Nagy Britanniában és az USA-ban. A nyugdíjas brit kém meg van győződve róla, hogy „Oroszország nagyobb fenyegetést jelent Nagy Britannia számára mint a közel-keleti terrorizmus!”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .