Putyin is fogadta a CIA főnököt

0
1216
Facebook

Kétnapos találkozója során William Burns találkozott Putyin elnökkel is noha ez általában nem szokásos – erősítette meg az államfő szóvivője Moszkvában. Dmitrij Peszkov elmondta, hogy Putyin általában csak állam és kormányfőkkel tárgyal, a többi megbeszéléseket rábízza a beosztottjaira. Ezúttal azonban kivételt tett. Vajon miért?

A hivatalos tájékoztatás szerint megvitatták a jelenlegi krízist a két állam kapcsolataiban. Ezenkívül regionális konfliktusokról is eszmét cseréltek.

William Burns találkozott Putyinon kivül a védelmi tanács titkárával , Nyikolaj Patrusevvel, aki korábban a titkosszolgálat (FSZB) főnöke volt és Szergej Nariskinnel, aki a hírszerzés vezetője.

Putyin elnök júniusban találkozott Joe Bidennel Genfben. Ezt követően Moszkvában tárgyalt Victoria Nuland az amerikai külügy államtitkár-helyettese, aki az amerikai sajtó szerint nem sok eredményt ért el.

Hibrid hadviselés

Érdekes, hogy Lengyelország és Beloruszia határán épp a CIA főnök látogatása után alakult ki szinte háborús helyzet, mert több mint ezer menekült megpróbálta áttörni a határ kerítést. A többnyire afgán és közel-keleti menekülteket az orosz titkosszolgálat szállítja a lengyel – belorusz határra, hogy ily módon próbálja meg destabilizálni Lengyelországot, mely a NATO leginkább orosz ellenes tagja a balti államokkal együtt.

- Hirdetés -

Az amerikai diplomácia – washingtoni értesülés szerint- elvetette a lengyelek és a baltiak határozottan orosz ellenes irányvonalát, és ehelyett modus vivendit keres Moszkvával – éppúgy mint a nyugat európai nagyhatalmak: Németország, Franciaország és Olaszország.

Az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke, Geraszimov tábornok találta ki a hibrid hadviselést méghozzá az ukrán probléma megoldására. 2013-ban elüldözték Kijevből az oroszbarát elnököt, Janukovicsot, és nyugatbarát rendszer került hatalomra. Vele szemben folytat Moszkva hibrid hadviselést – változó sikerrel.

Belorusziában – Putyin segítségével – megakadályozták a nyugatbarát fordulatot, és most válaszképpen destabilizálni igyekeznek Lengyelországot. Ehhez a migránsok ezreit használják fel.

Maga Ursula von der Leyen asszony, a brüsszeli bizottság vezetője nevezte hibrid hadviselésnek a lengyel határ elleni migráns akciót. Lukasenka az orosz titkosszolgálat nélkül nemcsak hatalmát nem tudná megtartani, de hasonló akció indítására magától gondolni sem merne.

Putyinnal a háta mögött viszont igen vállalkozó szellemű.

A CIA figyelmét aligha kerülheti el mindez, de Putyin és Burns megbeszélésén minden bizonnyal kijelölték a határokat, melyek között „fékezett habzású” akcióra kerülhet sor a lengyel-belorusz határon. Az erőviszonyokat mindenesetre jól mutatja, hogy az Európa elleni gázháborúban megerősödött Putyin ilyen akciót támogathat nem sokkal azután, hogy Moszkvában fogadta a CIA főnökét.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .