Putyin búcsúzna az internettől

0
1461
secu.net

Digitális detoxikálási kampány indult Oroszországban, ahol a háború elhúzódásával mind gyorsabban távolodnak a világtól mindenekelőtt Európától. A digitális detoxikálás a gyakorlatban azt jelenti, hogy lekapcsolják az internetet hosszabb – rövidebb időre minden előzetes bejelentés nélkül. Miért?

A hivatalos indoklás az, hogy így akadályozzák az ukrán drónok tájékozódását orosz földön – számolt be Nemes Gábor, a Kossuth  Rádió egykori moszkvai tudósítója, aki rámutat arra, hogy ez inkább csak ürügy arra, hogy Oroszország elzárkózzon a külvilág számára egyre kínosabb információi elől. Ennek már régi hagyománya van Oroszországban, ahol Nagy Péter cár épp azért építette az új fővárost a birodalom északnyugati csücskébe, hogy nyisson a világ felé. Az orosz cár egy évig dolgozott hajóácsként Hollandiában, mert létre akarta hozni a világ legerősebb flottáját, de észre kellett vennie, hogy kis állam azért tudta korábban létrehozni a világ leghatalmasabb hajóhadát, mert szakképzett munkaerővel rendelkezett. Nagy Péter cár rájött arra is, hogy a brit világbirodalom erejét a flotta adja, melyet úgy szerzett meg Hollandiától, hogy annak uralkodóját, Orániai Vilmost meghívta az angol trónra.

Putyin, aki Szentpéterváron született, éveken keresztül a legfejlettebb szocialista országban, az NDK-ban szolgált a KGB tisztjeként, számára a németek jelentették Hollandiát. Az NDK rendőrállam volt vagyis a vezetés mindent és mindenkit igyekezett szigorúan ellenőrizni. Az NDK megbukott az NSZK-val folytatott versenyben mint ahogy a Szovjetunió is veszített az Egyesült Államokkal szemben. Ám feltűnt Kína, amely éppúgy rendőrállam mint az NDK vagy a Szovjetunió, de ennek ellenére sikeres piacgazdaságot épített ki, amelytől már az Egyesült Államok is tart.

Putyinnak is a kínai modellt ajánlotta a Goldman Sachs 2008-ban amikor Oroszország válaszút elé érkezett: megmarad továbbra is nyersanyag exportőrnek vagy versenyképes modern gazdaságot épít ki.

Putyin a reformok ellen döntött, és meg is mondta a Goldman Sachs szakértőinek, hogy miért: ”azok, akik engem támogatnak, a szilovikok – a fegyveres erők vezetői – most irányítják Oroszországot. Ha a piaci reform sikeres lesz, akkor a gazdaság lesz a meghatározó, és a katonák és titkosrendőrök meggyengülnek és elveszíthetik a hatalmukat.”

Putyin megindult a zsákutcában előre: katonai akciókkal visszaszerezni a Szovjetunióból amennyit csak lehet. Putyin tudja: Oroszországnak ehhez nincsen meg az ereje, de az orosz népet ennek az illúziónak a fogságában kívánja tartani. Ezért a legszívesebben lekapcsolná az internetet, ha tehetné. Minthogy a modern világban ez lehetetlen, ezért saját, orosz internetet akar – kínai támogatással. A kínaiak a Nagy Tűzfallal tartják távol a Nyugatot saját népüktől.

- Hirdetés -

Putyin csak csicskás a csúcson

A csúcstalálkozón Hszi Csin-ping elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök viszi a prímet, hozzájuk képest Putyin Oroszországa papír tigris, amely csak fenyegetőzni tud, de igazán harapni nem. Ezt Narendra Modi miniszterelnök meg is mondta Putyinnak mindjárt az ukrajnai háború kezdetén:

“a háborúk kimentek a divatból a huszonegyedik században.”

Oroszország mindjobban eltörpül nemcsak az Egyesült Államok, de Kína és India mellett is. Ráadásul Oroszország gazdaság recesszió elé néz miközben már ma is csak a hadiipar fejlődik, ami viszi és nem hozza a pénzt. Régebben a Szovjetunió és aztán Oroszország jelentős fegyver exportőr volt, de a digitális technológiában az oroszok annyira lemaradtak, hogy ez a pénz szerzési lehetőség megszűnt. A 12 napos iráni háborúban kiderült: az orosz légvédelmi rendszer semmit sem ér az amerikai – izraeli technológiával szemben. Teheránban le is vonták a tanulságot, és Kínából rendeltek új légvédelmi rendszert.

Putyin azért fordul Keletre, mert nem akar a Nyugat csicskása lenni, de az elmaradott Oroszország Keleten sem lehet igazi nagyhatalom csak fontoskodó csicskás, aki mind nehezebben leplezi azt a kínos tényt, hogy Putyin cár meztelen!

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .