Putyin 70

0
1158
Facebook

A nagy cárokkal méri magát minden oroszok elnöke, aki azért nem ment el Gorbacsov temetésére, mert a Szovjetunió kommunista pártjának utolsó vezetője hagyta szétesni a birodalmat.

“Ez volt a huszadik század legnagyobb tragédiája” – mondta erről Vlagyimir Putyin, aki megpróbál annyit visszaszerezni a szétesett birodalomból amennyit csak lehet. Minden valószínűség szerint ezért indította meg a hadműveleteket Ukrajna ellen február 24-én. Több mint hét hónap után a hadjárat kudarc. Erős koalíció jött létre vele szemben külföldön, de otthon egyelőre megdönthetetlennek látszik. Dehát Pál cárt is meggyilkolták a brit nagykövet buzdítására és saját fiának tudtával. De Gaulle tábornok nem véletlenül hangsúlyozta: a sikernek sok apja van, de a kudarc mindíg árvagyerek.

Putyin útja a hatalomhoz

Szentpétervár-Leningrád szörnyű árat fizetett azért, hogy ellenállt Hitler csapatainak: több mint hatszázezer ember halt meg az ostrom idején. Putyin ebben a városban nőtt fel, ahol a túlélés volt az egyetlen cél. Az ifjú Putyin már gimnazista korában fekete öves dzsudó bajnok lett, és jelentkezett a KGB-hez, amely a Szovjetunió egyik legfontosabb szervezete volt. A titkosszolgálat akkoriban már diplomás tisztikart akart. Putyin a jogi egyetemet végezte el, és hamarosan az egykori NDK-ba került. Drezdában ő irányította az orosz titkosszolgálatot akkor amikor leomlott a berlini fal, és véget ért a szovjet rendszer Németországban.

Hazatérve szülővárosában a polgármester gazdasági ügyekkel foglalkozó helyettese lett. Ebben a minőségben lepaktált a maffiával és hatalmas pénzeket szerzett Szentpétervárnak és saját magának. Putyin vagyonát ma már 40 milliárd dollárra becsülik.

Jelcin elnök megbízta a KGB átszervezésével majd kinevezte miniszterelnöknek.

A KGB utódszervezete, az FSZB őt javasolta elnöknek, és Jelcin rábólintott. Majd meghalt. Oroszország új ura, akit alig ismertek honfitársai, azzal szerzett népszerűséget, hogy brutálisan leszámolt a csecsen lázadással. Ehhez az ürügyet olyan merényletek teremtették meg, melyeket valószínűleg maga Putyin szervezett.

Egyedül a piramis csúcsán

Putyin gyorsan eltette láb alól vetélytársait. Ki Szibériába került mint Hodorkovszkij, kit pedig lelőttek a Vörös téren mint Nyemcovot. Egykori KGB-s barátai fontos posztokra kerültek az állami és az üzleti életben. Ma minden döntést ez a csoport hoz meg. Amikor az Ukrajna elleni háborúról döntöttek, akkor Putyin csakis őket kérdezte meg. Sem a külügy sem pedig a hadsereg véleményére nem volt kiváncsi. Hadügyminiszternek KGB-s tiszt társát, Sojgut nevezte ki. Aki az ukrajnai háború első szakaszában bizonyította tökéletes alkalmatlanságát erre a posztra. Azóta Putyin maga vette át a hadműveletek irányítását Ukrajnában, de hiába: még rosszabbul mennek a dolgok – legalábbis Oroszország szempontjából. Nemrég Putyin négy kormányzóságot orosz területnek nyilvánított Ukrajnában, de ezt senki sem ismerte el. Az orosz elnök atomfegyverrel fenyegetőzik. Ez az utolsó aduja, amely még megmaradt.

A CIA szorgosan keresi azt a hatalmi csoportot, amely megbuktathatná Putyint Moszkvában. 1953-ban Sztálin halála után a titkosszolgálat hatalomra törő vezetőjét, Lavrentyij Beriját Zsukov marsall és Moszkalenko tábornok tartóztatta le. “További sorsa ismeretlen”. Putyin is végezheti úgy mint ellenfelei, mert az orosz elit sem szeretne vele együtt eltűnni egy sötét lyukban, ahol Észak Koreával osztozhatnak a pária sorsban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .