Pesty László karácsonyi ajándéka: nagy korrupciós leleplezések a hatalom házatáján

0
1411
youtube.com

Tusnádfürdőn kezdte meg leleplező kampányát a Fidesz egyik ősrégi tagja, akit nem fogadott Orbán Viktor amikor egy kizsebelt vállalkozó ügyében akart a miniszterelnöknél interveniálni.

Pesty most bizonyítékok sokaságát ígérte, melyek leleplezik a nemzeti együttműködés rendszerének oligarcháit:

“Kilenc az egyhez fogadom, hogy a következő négy hónapban nagyon sok bizonyíték nyilvánosságra fog kerülni. Ha engem leüt a hajókötél, ami nem valószínű, mert ez nem egy veszélyes város, úgy vigyáznak rám mint a hímes tojásra, akkor napvilágot látnak majd a bizonyítékok. Lesz akinek a karácsonyfa alá fogjuk odatenni. Szép karácsony lesz”

– mondta a dokumentum filmes a Telexnek.

Mit szól ehhez a Fidesz?

“Miért merülne fel, hogy megtagadjanak amikor a napnál világosabb, hogy jót teszek a pártnak? Nem hosszútávon hanem már középtávon is, sőt ad abszurdum rövid távon is!

Ha jót teszek a Fidesznek, elősegítek egy tisztulási folyamatot: tessék már megnézni, hogy kinek tesz jót a Lölő jelenség ?” tette fel a költői kérdést Pesty László, aki a Lölő jelenséget úgy határozta meg Tusnádfürdőn, hogy “a nyilvánosság előtt lopunk, csalunk, hazudunk és zsarolunk.”

Pesty az elszabadult hajóágyú vagy Orbán Viktor titkos fegyvere?

Hét szűk esztendőt ígért a magyar miniszterelnök a megnyert választás után, és ebből az első már javában tart: az életszínvonal csökken, és senki sem tudja, hogy mikor éri el megint azt a szintet, melyet Orbán Viktor 1500 milliárd forinttal emelt meg, hogy megnyerje a választásokat 2022-ben.

- Hirdetés -

Az uniós eurómilliárdok nem jönnek, a gazdaság stagnál, a kassza üres.

A lakosság elégedetlen, de az agyhalott ellenzék ezt képtelen kihasználni. Orbán mégiscsak tart a proteszt szavazatoktól a jövő évi önkormányzati és európai választásokon. Pénze nincs, hogy megvegye a választók jóindulatát. Nagyot bukni nem szeretne. Rátekint titkos mesterére, Vlagyimir Putyinra, és feldereng: hány orosz oligarchát vetkőztettek le a nyilvánosság előtt! A nép ujjongott, a kassza megtelt, Putyin népszerűsége felszökött. Az akció arra is jó volt a nagy Oroszország majd mindenható elnökének, hogy megfegyelmezze az oligarchákat, akiknek a fejükbe szállt a dicsőség. A zsebükbe juttatott milliárdok miatt azt képzelték, hogy bele is szólhatnak a hatalom ügyeibe. Hodorkovszkij, Oroszország egykor leggazdagabb embere Szibériában tűnődhetett el a szerencse forgandóságán. Berezovszkijt meggyilkolták Nagy Britanniában az orosz titkosszolgálat emberei.

Kérdés persze, hogy Magyarországon elő lehet-e adni ezt a szánalmas mutatványt?

Elhiszi-e valaki, hogy a Lölő jelenség nem Orbán Viktor műve?

Pesty László úgy tesz mintha elhinné de, hát ezt meg neki nagyon kevesen hiszik el! Ettől függetlenül Orbán Viktornak bűnbakra szüksége van, mert Brüsszel és Washington meg a szárnyaszegett ellenzék nem elég.

Tizenhárom évi kormányzás után mindenki előtt napnál világosabb Orbán Viktor felelőssége a nemzeti együttműködés rendszerének kudarcáért és a mindent átható korrupcióért.

Ha nem lenne kudarc a nemzeti együttműködés rendszere, akkor a korrupciót nyugodtan lehetne folytatni, de tartós életszínvonal csökkenés mellett erre kisebb az esély. Orbán utolsó mentsvára az ellenzék: jellemző, hogy a leleplező dokumentumokkal nem az ellenzéki pártok vagy a sajtó állnak elő hanem Pesty László, aki magát ősfideszesnek vallja. Karácsony még messze van, Pesty abban bízik, hogy Orbán Viktor vigyáz rá, de mi van akkor, ha mégsem? Fenyő János sokkal kevesebbért halt meg 1998-ban…

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .