Mostanában egyre gyakrabban olvasni, hallani az Orbán család különös, gyakran talányos svájci ügyeleteiről, különösen a „család bankáráról”. Azonban ez az ügy jóval túlnyúlik az alpesi országon, sőt, magán Európán: a szálak egészen Libanonig vezetnek, amely iránt eddig is kiemelt érdeklődést tanúsítottak a miniszterelnök környezetében.
A mára már saját – és a férje révén alighanem az uniós pénzek – „lábán álló” Orbán Ráhel nem is olyan régen még egy drága svájci vendéglátó-ipari főiskolán készült fel a nagybetűs életre. Akkoriban gyakran lehetett hallani arról, hogy a szülők időnként megjelentek az alpesi kis országban, azon belül is egy Zug nevű kis településen, amely megannyi szállal kötődik a csak „NER-lovagokként” emlegetett kormány-kegyencek tartózkodási helyéhez.
Bár aligha pusztán csak a szülői szeretet inspirálta ezeket az utazásokat. A szóbeszéd egy titkos bizalmast emleget, akiről a Független Hírügynökség jól értesült, de név nélkül nyilatkozó informátora csak a „család bankáraként” tett említést.
Ez a személy pedig Nagy István, Magyarország jelenlegi berni nagykövete.
Az Orbán-családhoz fűződő kapcsolatait valamikor 2000-2001 tájára datálják, amikor az akkor még első kormányzati ciklusát építgető miniszterelnök őt kívánta kinevezni hazánk tiszteletbeli konzuljának. Nagy, aki akkoriban pénzes befektetők privátbankáraként is ismert volt, Bernben találkozott Kékessy Dezsővel, Orbánék családi üzlettársával. Kékessy feltehetően privátbankári „pozíciójában” ajánlhatta Nagyot a miniszterelnök figyelmébe.
2001-ben őt, a svájci-amerikai-magyar állampolgárt szemelte ki Orbán Viktor tiszteletbeli konzulnak, majd később a berni nagykövetség vezetőjének. A 2010-es Fidesz győzelem után Nagy István hamar feltűnt Orbán környezetében. Egyes hírek szerint a kormányfő már akkoriban megkínálta őt a washingtoni nagykövetség vezetésével, de a bankár még nem akart lemondani jól jövedelmező állásáról az Audi Banknál (nem összekeverendő az autógyártó céggel). Mégis megkapta a nagyköveti kinevezését, ám ehhez nem állomáshely, hanem személyes megbízás társult:
ő felelt a magyar-arab üzleti kapcsolatokért.
Az akkoriban a libanoni Audi Saradar-család bankjánál vezérigazgatóként és az Igazgató Tanács tagjaként is dolgozó pénzügyi szakembernek kifogástalan pedigréje van. A bejrúti The Middle East College-ben közép-keleti történelmet és vallástörténetet tanult, a New- York-i Columbiai Egyetemen politikai tudományokat és közgazdaságtanból diplomázott, de megfordult a Harvard egy nyári szemeszterén is. Kékessy is ennek ismeretében hozta össze Orbánékkal.
Nagy István 2012-ben ment nyugdíjba az Audi Banktól, és röviddel ezután kinevezték berni nagykövetnek. Bernből továbbra is felhasználta kapcsolatait az arab világban, segítve ezzel a „magyar kormányt”. A nagyköveti kinevezése azonban nem volt zökkenőmentes. A fogadó állam, amennyiben egyetért a kinevezéssel „agrément” [fogadó nyilatkozat] állít ki. Az „agrémen” megtagadása lehetőséget ad a fogadó országnak, hogy egyet nem értését kifejezze, s ha ezt teszi, az illető nem mehet oda nagykövetnek. Nagy István esetében meglehetősen sokáig tartott a fogadó nyilatkozat kiadása, mert a svájci hatóságok az országuk szuverenitásának megsértését látták abban, hogy a magyarok egy svájci állampolgárt akartak delegálni Bernbe. A magyar külügy sokáig nem értette ezt az akadékoskodást, az ügy csak akkor simult el, amikor Nagy lemondott a svájci állampolgárságáról.
2012-ig, ameddig a libanoni banknál is megtartotta igazgató tanácsi státuszát, gyakran látták Svájcban Orbán és Lázár társaságában. Még egy különös dolog érdemel említést:
Nagy lemondott a nagyköveti fizetéséről, és helyette költségelszámolást kért.
Nehezen magyarázható módon ezt meg is kapta, de nem Bern és Budapest, hanem Bern és Bejrút viszonylatában. Diplomáciai státuszával összeférhetetlennek tartják, hogy Magyarország rendkívüli és meghatalmazott berni nagyköveteként, az Orbán-család bizalmasaként a Thyssen-Bornemiszák vagyonát is kezelte, már akkor is, amikor tiszteletbeli konzulként képviselte Magyarországot Svájcban. A világ leggazdagabbjai között számon tartott Thyssen-Bornemiszák vagyonát kezelni nem mindenkinek adatik meg, de Nagy különösen jó kapcsolatot ápol a főnemesi család sarjával, Habsburg Károly főherceg különváltan élő feleségével, Francesca von Habsburg Thysen-Bornemiszával. Egyebek mellett ez azokból a cikkekből derült ki, amelyek a Panama-papírokhoz hasonló újabb offshore-szivárogtatás feldolgozásán alapulnak.
Nagy Istvánt azonban a libanoni kapcsolatai is
rendkívül értékessé tették a magyar kormány számára, mivel otthonosan mozgott a legfelső politikai-gazdasági körökben és nagyon jó baráti kapcsolatokat ápolt a vezető személyiséggel.
A magyar kormánytagok pedig különösen szeretik ezt a közel-keleti országot. Amikor 2015 januárjában merényletet követtek el Charlie Hebdo vicclap ellen, néhány nappal később Európa vezető politikusaival az élén nagy tüntetést tartottak Párizsban. Erre Orbán Viktor is elutazott. Az OTP magángépével repült a francia fővárosba, amellyel egy nappal később Svájcba, a FIFA székhelyére utazott egy rendezvényre.
A rendezvényt követő este ismét felszállt a gép, de a pilóta útvonal módosítást kért: Budapest helyett Bejrútba repültek. Informátorunk értesülése szerint egy rövid tartózkodást követően szálltak fel ismét. A fedélzeten volt Mészáros Lőrinc is. Ezt a kis „kitérőt” a Flightradar, a legnépszerűbb nyilvános repülőgép-követő alkalmazás is rögzítette. Mindez csak azért érdekes, mert tudomásunk szerint akkoriban egy pilóta egy újságíró kollégánknak telefonon beszélt erről, s néhány óra múlva a TEK megjelent a pilóta lakásán és felelősségre akarta vonni. Talán nem jár messze az igazságtól, ha ennek a kis „afférnak”, és a nehezen magyarázható éjszakai kitérőnek köze lehet az Orbán-család és Mészáros Lőrinc kimenekített pénzeihez, amelynek egy része feltehetően Libanonban „pihen”.
Jogosan merülhet fel viszont a kérdés:
miért pont Libanonba menekítenék a pénzüket?
Egy alig 10 ezer négyzetkilométer nagyságú, hat millió főt számláló közel-keleti országról van szó, amely gyakran ki van szolgáltatva a regionális hatalmak (Irán és Szaúd-Arábia) kénye-kedvének. Csakhogy Bejrút minden gyengesége ellenére nagyon fontos szerepet tölt be a magyar külpolitikában, különösen, miután Orbán Viktor 2010-ben miniszterelnök lett. A találkozók magas száma és gyakorisága önmagáért beszél: Orbán volt az első rendszerváltás utáni kormányfő, aki 2012 februárjában az arab országban járt és Nadzsíb Mikati libanoni miniszterelnökkel, illetve Michel Szulejmán köztársasági elnökkel is találkozott. Szokatlan módon egy évvel később a magyar kormányfő ismételten felkereste a „cédrusok országát”, de akkor már egy népes – 36 üzletembert számláló – delegáció kíséretében. Viszont újra személyes megbeszélést folytathatott a köztársasági elnökkel, amelynek a részleteiről semmit nem tudni.
2013 óta nem telt el úgy év, hogy a magyar kormány valamelyik prominens tagja ne utazott volna Libanonba.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2015-ben, Trócsányi László igazságügyi miniszter 2014-ben és 2017-ben tárgyalt libanoni kormányok fontos tagjaival. Ezzel párhuzamosan pedig Magyarország gyakran fogadott libanoni delegációkat: tavaly Gibran Bászil külügyminiszter járt Magyarországon, amely során a magyar diplomácia vezetője nem győzte hangsúlyozni, hogy
„Libanon fontos szerepet tölt be a magyar külpolitikában, mivel ez az ország a közel-keleti stabilitás egyik fontos láncszeme”
Sőt, ma már egyenesen már úgy tűnik, mintha az Európai Unióban Magyarország lenne az egyik fő szószólója az arab országnak. Szijjártó a 2015-ös útja során 30 millió eurót ajánlott fel az arab országnak a menekültválság kezelésére. Később a magyar diplomácia volt a fő kezdeményezője annak, hogy a Libanonnak jóváhagyott 400 millió eurós segítséget 800 millió euróra növeljék, és ezért erőteljesen lobbizott az uniós intézményekben. Ugyanúgy tavaly a magyar kormány bejelentette, hogy másfél millió eurós összeget szán arra, hogy ottani megrongálódott keresztény templomokat újítsanak fel. A helyi sajtó szerint ezek közül 30 keresztény templom felújítása már tavaly novemberben elkezdődött.
Azonban ennek a jó libanoni-magyar viszonynak az oka elsősorban nem a migráció vagy a kereskedelmi kapcsolatok, hanem sokkal inkább azok a pénzügyi összefonódások, amelyek a korábban említett Audi Bank esetében szintén láthatóak. Ráadásul nem ez az egyetlen bank, amellyel a magyar kormány szoros kapcsolatot ápol. A Fransabank, amelynek nemcsak az arab világban, hanem Franciaországban, Fehéroroszország vagy Kubában is vannak kirendeltségei, neve korántsem cseng ismeretlenül Magyarországon. A bankot irányító Kassar-fivérek közül Abdel Magyarország tiszteletbeli konzulja, és korábban ő vezette a Malév libanoni képviseletét, Adnan az arab országok kereskedelmi kamaráinak elnöke.
Igazán ismertté akkor váltak Magyarországon, amikor Orbán 2013-ban mindkettőjüket Magyar Érdemrenddel tüntette ki a magyar–libanoni kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett tevékenységükért és a budapesti Magyar-Arab Gazdasági Fórum megszervezésében játszott szerepükért. Az ünnepi beszédben a magyar kormányfő hangsúlyozta a „Kassar-fivérekkel fenntartott barátságot”,
akik jóban-rosszban kitartottak mellette, illetve „Magyarország sokat köszönhet nekik”.
Az érdemrenden kívül a magyar kormány úgy „hálálta meg” a segítséget, hogy a 2014-ben Növekedési Hitel Bankban Zrt. (NHB) tulajdonosi körében a Kassar-fivérek által Fransa Holding – egyetlen külföldiként – 1,53 százalékos részesdéssel bír a mai napig. Ugyanakkor a mai napig nem tudni – és ezen a téren a Magyar Nemzeti Bank is eléggé szűkszavúan nyilatkozik -, hogy a Fransabank valójában miben is volt Magyarország (vagy Orbán-család) segítségére.
Vajon az Orbán-család és Mészáros Lőrinc kimenekített pénzei még mindig ott pihennek a libanoni bankok- akár a Fransabank, akár az Audi – számláin? Vagy már beszélhetünk erről múlt időben is, ugyanis a miniszterelnök kétszer is megijedhetett, jó helyen vannak-e a „megtakarításai” az arab világban, nem volnának inkább biztonságban idehaza? Az első vészcsengő az emlékezetes kitiltási botrány idején szólalhatott meg nála, hiszen akkor köztudottan rálépett az amerikaiak „lábára”, és alighanem az USA az egyetlen hatalom, amelytől joggal tart.
A másik alkalom akkor lehetett, amikor kiderült, hogy találkozott az Interpol körözési listáján 25 éve szereplő Ghaith Pharaonnal, és ezt is rossz néven vehették volna a pénzmosásra nagyon kényes amerikaiak. Forrásunk szerint Nagy lehetett az egyik olyan közvetítő, aki miatt Pharaon nálunk fektetett be, és nem máshol. Az elhunyt szaúdi milliárdosnak – akárcsak Nagynak – Libanonban szintén voltak komoly érdekeltségei. Például Pharaon utolsó Magyarországon bejegyzett vállalkozását, a mezőgazdasági gépekkel foglalkozó Robinsons Kft. egy libanoni üzletember kapta meg: Wissam Baroudi, aki az egykori libanoni elnök Michel Szulejmán veje. Arról a Szulejmánról van szó, akivel Orbán 2012-es és 2013-as libanoni látogatása során magánjellegű beszélgetést folytatott.
Ebben az időszakban „indultak vissza” a külföldön befektetett, tisztázatlan keletkezésű vagyonok Magyarországra. Hogy igaz-e mindaz, ami a napokban kiderült a „gyémánt-akcióról”, a futárokról, a sok-sok áttéttel tisztára mosott, alkotmányos költségként elvett uniós pénzekről, kinek-kinek bízzuk a fantáziájára. Az azonban tény: akkoriban kapott kedvet a kormány a bankvásárlásokra, amelyekbe befizetve a visszacsorgatott milliárdok követhetetlenné váltak. Azokra már senkinek nem lehet rálátása.
Ha visszatérünk napjaink „különös” történéseire, mindezek ismeretében talán magyarázatot lehet találni arra is, honnan pottyant Kósa Lajos ölébe az a hatalmas vagyon, amelynek mértékét talán a mai napig sem tudja felfogni. És a szálak Libanonból ismét visszavezettek Svájcba…
