Orbán Varsóban is a Stop Sorosról beszélt

0
952
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A magyar miniszterelnök Varsóban tett hivatalos látogatása alkalmával kérdésre elmondta: a Stop Soros törvénycsomag volt a választás egyik legfontosabb kérdése, ennek megvalósítását vállalták, a magyar emberek erre szavaztak. „Amit mi vállaltunk, azt teljesíteni is fogjuk.”

A miniszterelnök közölte: már a múlt hét végén végeztek szakmai munkát a miniszterekkel, és összeállították az alkotmánymódosítás és a Stop Soros törvénycsomag tartalmi elemeit.

A lengyel-magyar miniszterelnöki tárgyalások után közös sajtótájékoztatót tartottak. Ezen Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő azt mondta:

„Az Európai Unió új költségvetési céljait nem valósíthatják meg a kohéziós és az agrárpolitika rovására”.

A lengyel politikus elmondta azt is, hogy Varsó és Budapest álláspontja azonos a migráció és a bevándorlás témájában is, ezt az eheti szófiai EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozón is képviselni fogják.

A múlt mellett a közös jövő is összeköti a magyar és a lengyel népet, nemcsak a kipróbált, ezeréves barátság köti össze őket, hanem a közös elgondolás is a jövőről – mondta a magyar miniszterelnök.

- Hirdetés -

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta: a legnagyobb politikai ügy ma Európában a bevándorlás és a migráció.

Azt a parlamentet, amely ma Brüsszelben ülésezik, az európai emberek még a migránskrízis előtt választottak

– mutatott rá.

Úgy vélte, egy év múlva választás lesz, és most már mindenki ismeri a kérdés súlyát, így felvetődik, hogy nem volna-e demokratikusabb megvárni a választást, hogy az újonnan megválasztott parlament zárja le a kérdést.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .