Kedden szavaz a brit parlament a Brexitről, s jelenleg nem látszik hozzá a többség. Az események egyik lehetséges kimenetele a bennmaradás. Május közepén EP-választás 46-tal kevesebb helyért, ami az erőviszonyok átalakulásába is beleszólhat.
Szinte kétségbeesett tónusú cikket írt a vasárnapi Sunday Expressben Theresa May. A miniszterelnök a keddi parlamenti Brexit-szavazás előtt azzal szembesítette népét, hogy annak – szerinte – legfontosabb pillanata lesz ez a háború óta.
A tét az, hogy megkapja-e az EU-val kidolgozott egyezség a többséget. Decemberben May kérte a megméretés elhalasztását, mert egyértelmű volt: saját koalíciós oldala se áll mögötte elegendő arányban.
Leegyszerűsítve a helyzetet: a kilépéspártiaknak kevés, puha az alku, mert az szerintük túl sok kötelezettséget róna Nagy-Britanniára – 2020 végéig lényegében minden maradna a mostani. Fizetnék a tagdíjat, és a munkaerő is szabadon áramlana, márpedig a kilépéspártiak elsődlegesen éppen a kelet-európaiak milliói miatt szavaztak a Brexitre. A maradni akarók pedig tartanak a gazdaság visszaesésétől, különösen ha az a toryk soraiban is sokak által pártolt kemény Brexittel történne. Ha a May-tervet most megszavazzák, de 2020-ban se sikerül megoldást találni a nyitott kérdésekre, akkor mégis be kellene vezetni a határ- és vámellenőrzést az ír-északír határon is.
Ezt viszont sem az írek, sem May koalíciós partnere, az északír unionista párt, a DUP nem fogadja el. A toryk is megosztottak a kompromisszum nélküli és az önkorlátozásos kilépés között. (A toryknak 2017 óta csak a DUP-val együtt van többségük a parlamentben.)
Ha kedden elbukik az egyezség, akkor
a legvalószínűbb, hogy May lemond,
és új választások lesznek, amit a Munkáspárt is szorgalmaz.
A miniszterelnök ezért idézett cikkében azt kéri, hogy mint legjobb megoldást támogassa a parlament az uniós Brexit-megállapodást.
A kilépés kitűzött dátuma március 29-e, ekkor telik le az erről szóló dokumentum átadásától számított két év (a 2016-os népszavazáson, mint tudjuk, szűk, 52 százalékos többsége lett a távozásnak).
Időközben azonban a legkülönfélébb számítások láttak napvilágot arról, hogy ha a parlament elveti az uniós egyezséget a kilépés szabályairól, akkor a „no deal Brexit” következtében harmadik féllé visszaminősülő Britanniának mivel kell szembe néznie. A vámellenőrzéssel
több tízkilométeres sorok a visszaálló határokon, áruhiány az importtermékek elmaradása miatt, brutális áremelkedés egy sor árunál, csomagoló cégek, végeredményben visszaeső gazdaság.
Az ország kivitelének nagyjából 60 százaléka az EU-ba irányul, fordítva ez az arány sokkal alacsonyabb.
Ennek nyomán mára megfordult a lakosság véleménye is: többségben vannak azok, akik mégse lépnének ki.
Egyre nő az újabb népszavazás kiírásának lehetősége is, aminek érdekében sorompóba állt Tony Blair egykori Labour-párti miniszterelnök. Elődje, John Major (Konzervatív Párt) a kilépés elhalasztását, a probléma megoldásának kitolását támogatja, a népszavazást politikai haszonszerzésből kiíró (az elvetésben bízó, majd az eredmény ismeretében lemondó), maradáspárti tory kormányfő, David Cameron May álláspontja mellett áll ki.
Van olyan fogadóiroda, amely arra teszi oddsát, hogy 65 százalék a valószínűsége az ország bennmaradásának.
De miért is fontos mindaz, ami a következő hetekben történik a csatornán túl? Május 23-26. között az Európai Unió minden tagállamában megtartják az Európai Parlament következő összetételét meghatározó választást. Addig Britanniának egyértelmű helyzetbe kell kerülnie: kívül vagy bévül? Az időszűke nem ad tág mozgásteret az országnak, ha a kemény vagy puha Brexit kérdésére nem adnak választ március végéig, akkor az ország bennmarad a közösségben és meg kell tartaniuk a választást.
Ellenkező esetben
a 73 brit képviselő kiesik az Európai Parlamentből.
Erről tavaly nyáron döntöttek. Ennek értelmében az eddigi 751 fős (750+az elnök) törvényhozás 46-tal 705-re csökken. Az új felállásban egyik ország se veszítene, noha Nagy-Britanniának – mint írtuk – most 73 képviselője van. Az arányokat mutatja a következő ábra.
Magyarország tehát változatlanul 21 képviselőt küldhet az EP-be, hasonlóan több más taghoz.
A szigetország europolitikusainak többsége három frakcióban ül.
A toryk zöme (19) az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) negyedét teszi ki, olyan – a centrumtól jobbra álló – pártokkal, mint a Kaczynski-féle lengyel Jog és Igazságosság (PiS), a Svéd Demokraták és a flamand nacionalisták. Két tory ül a 218 fős Európai Néppártban (ide tartozik a Fidesz is). A harmadik nagy brit tömb a szocialisták és demokratáké (S&D): itt 20 munkáspárti található a 187-ből.
A brit megosztottságot mutatja, hogy a kilépést zászlajára tűző UKIP a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD) tagja, a 43 közel fele, 19, az olasz populista (de semmiképp se jobber) 5 Csillaggal és a félnáci német AfD-vel egy csapatban. Vannak még britek (6) a zöldek 52-jében, a 68 tagú Guy Verhofstadt-féle liberális ALDE-ben (1), a szélsőbalos GUE/NGL-ben (52-ből 1) és a 34 fős szélsőjobbos Nemzetek és Szabadság Európájában (ENF), például az olasz Északi Ligával, a francia Marine Le Pen pártjával, az osztrák Szabadságpárttal (1). Igazi vegyes felvágott a függetleneké: itt görög újnáci és kommunista, valamint hasonlók társaságában van négy brit.
Látható tehát, hogy nem mindegy: mennek vagy maradnak a britek az EU-ban.
Utóbbi esetben (is) a Munkáspárt előretörése (és otthon minden bizonnyal kormányra kerülése) valószínűsíthető. Ha kilépnek, annak nagy vesztese az EFDD lenne, még úgy is, hogy nem zárható ki a frakció egyik markáns résztvevőjének, az AfD-nek térnyerése Németországban.
Ha végigfutunk a fenti ábrán, láthatjuk, hogy
néhány ország választásán különösen múlik
a kisebb EP-n belüli erőviszonyok alakulása.
A szabály az, hogy a mandátumoknak tükrözniük kell a népességi arányokat. Azzal, hogy hatnál kevesebb és 96-nál több képviselője egyetlen országnak se lehet. Ennek megfelelően a német részvétel nem változik, ahogyan a kisebb országok többségének mandátumszáma se.
Orbán álma, az etnocentrista „nemzetek Európája”
akkor rombolhatja leginkább a néppárti-szocialista többségű Európapárti fősodor meghatározó súlyát, ha ez a nagy népességű tagokban nyer teret. És különösen ha azokban, amelyek az eddiginél több képviselőt küldhetnek az EP-be.
Spanyolországban (+5 mandátum) a jelek szerint nem várható a szélsőségesek megerősödése, más a helyzet a „frontország” franciáknál (+5) és olaszoknál (+3). Mindkettőben forrongás tapasztalható. A „sárgamellényesek” tüntetése közepette az európai integráció szorosabbra fonásának egyik élharcosa, Emmanuel Macron meggyengülését láthatjuk, Olaszországban pedig a költségvetés ürügyén is zajlik a nálunk ismert hangulatkeltés az EU ellen.
Sok múlhat a lengyelországi folyamatokon is. Noha a legutóbbi önkormányzati választáson a nagyvárosokban teret vesztett a PiS, országosan változatlan többséget élvez Jaroslaw Kaczynski szélsőjobb pártja.
Az a PiS, amelynek belügyminisztere Matteo Salvini belügyminiszterrel és miniszterelnök-helyettessel (Északi Liga) éppen a minap hirdette meg Varsóban a lengyel-olasz-tengelyt, azt ígérve, hogy ők ketten az „új európai tavasz hősei” lesznek. Az orbáni retorikát visszhangzó salvinik abban bíznak, hogy a zavarosban halászva sikerül megroppantaniuk az egységesülés erősítését az unióban. Ebbe szándékukon kívül beleszólhatnak a britek is.
