Gulyás miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a kormány megint az országgyűléstől kér mandátumot a jövő héten az Európai Tanácsban folytatandó tárgyalásokra.
Az Európai Tanácsnak – az állam- és kormányfők tanácskozásának – az Unió közös, 750 milliárd eurós válságkezelő programjáról kell megegyezésre jutnia. Gulyás kifejtette, hogy az
Orbán-kormány a programmal, amelynek lényege az Unió közös hitelfelvétele a tagországok válságot követő kilábalásának megsegítésére, alapjaiban nem ért ugyan egyet, de bizonyos feltételek mellett kész azt elfogadni.
Mivel is nem ért egyet?
Azzal, hogy hitelfelvétellel, tehát eladósodással kezeljék a válságot. Merthogy szerintük válságot kezelni nem eladósodással kell, ők sem ezt tették 2010-ben.
Ez persze két értelemben sem igaz. Egyrészt azért nem, mert Orbán ugyan szerette volna növelni a hiányt 2010-ben, a második Orbán-kormány megalakulásakor, csak éppen ehhez nem kapta meg Brüsszelben a jóváhagyást, és ezért tette sajátos doktrínává az eladósodás elleni harcot.
De azért sem, mert
a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások elorozásával valójában növelte az állam implicit nyugdíjadósságát. De mindegy is, ez régen volt, az Orbán-kormányok azóta is rendre vesznek fel hiteleket a szabad piacon, és így görgetik tovább az államadósságot.
Az azonban igaz, hogy Európában ma mindenki más vállalja az átmeneti eladósodást (még az Egyesült Államok is adósságot növel), és ebből biztosítja a munkavállalók, vállalkozók, fogyasztók millióinak túlélését. Az Orbán-kormány nem ezt teszi, nem finanszírozza adósságnövelésből a háztartások millióinak talpon maradását. De tudomásul veszi, hogy mások ezt teszik, és nem akadályozza meg, hogy ehhez, illetve a gazdasági kilábalás hitelezéséhez vesz fel a piacról hitelt közösen az Unió. Csak éppen megkéri az árát a hozzájárulásnak.
Miben is? Gulyás világosan beszélt.
„Azt reméljük, hogy az Európai Unió képes a különbségeket félretéve olyan döntést hozni, ami, még ha a védekezés irányát tekintve nem is élvezi a mi támogatásunkat, mégis alkalmas lehet arra, hogy a nehezebb helyzetben levő költségvetésű déli államok számára segítséget nyújtson, de megadja a lehetőséget a közép-európaiak számára is, hogy a gazdaság fejlesztéséhez, újraindításához azokat a forrásokat, amelyeket ma az Európai Unió közösen hitelből teremt elő, jól tudják felhasználni.”
De mi is a feltétele annak, hogy a Magyarországot képviselő Orbán elfogadja ezt a neki egyébként nem tetsző csomagot? „Olyan uniós programra van szükség, amely igazságos, ahol a gazdagabbak nem kaphatnak több pénzt, mint a szegényebbek, amely a gazdasági növekedésre és a gazdaság újraindítására koncentrál, és ami politikamentes, tehát azokat az élményeinket, amelyekből szép számmal gyűjthettünk az elmúlt években, akár a bevándorlás kapcsán elfoglalt kormányzati álláspontot, akár más politikai kérdésekben elfoglalt, a magyar választópolgárok többségének támogatását élvező kormányzati álláspontot politikai kérdésekben jogállami kérdésként tüntették fel, ezt nem tudjuk elfogadni, ezért a kormánynak az az álláspontja, hogy ilyen feltételeket nem lehet a csomaghoz szabni.”
Tudjuk, hogy a „brüsszeli bürokraták”, vagyis az Unió és a legfontosabb tagországok vezetői, köztük a most kezdődött fél évben az Uniót elnöklő Németország vezetői is minduntalan arról beszélnek, hogy
az uniós támogatásokat jogállamisági feltételekhez kell kötni.
Orbán azzal készül Brüsszelbe utazni, hogy csak akkor adja hozzájárulását az uniós válságkezelő csomaghoz, ha erről a többiek lemondanak. Az Országgyűlésben pedig olyan határozatot fogadtatnak el, amely ennek megfelelő mandátumot ad a kormánynak, hogy Orbán azután erre hivatkozhasson az Európai Tanács ülésén.
Korábban is akkor fogadtatott el ehhez hasonló határozatot az Országgyűléssel, leginkább a migráció kérdésében, amikor erre volt szüksége a brüsszeli csatában. A mostani szöveget még nem ismerjük, alighanem még csak most szövegezik, de a tartalma valami ilyesmi lesz.
Az iránt nem lehet kétségünk, hogy a „százharminchárom bátor ember” megszavazza majd az elé terjesztett szöveget. A kérdés szokás szerint csak az, hogy mennyire viselkedik majd bátran az ellenzék, kik lesznek készek nemmel szavazni, és hogyan fogják ezt az Országgyűlésben megindokolni.
- Hirdetés -
