Orbán-buktatásra készül Lázár?

0
11294

A szocialisták belső háborúiról nap, mint nap olvashatunk, a FüHü is beszámolt az éppen aktuális vitákról, miközben a legyőzendő ellenfél, a kormányzó Fidesz távolról és kívülről a béke szigetének látszik. Orbán Viktor lényegében mindkét pártot, azaz a látszólag létező – feltehetően a katolikus egyház számára fontos – KDNP-t és a hajdani fiatal demokratákat is uralja. (Ma már mindkét összetevő több mint kérdőjeles, talán maga a szövetség is.)

Lázár előrébb lépne? MTI Fotó: Bruzák Noémi

Nagyjából kétévente röppen fel egy-egy hír, amely arról szól, hogy vannak konfliktusok és még ritkábban, hogy bárki Orbán Viktor megbuktatását szervezné.

Konkrétumot ezzel kapcsolatban nemigen hallani, legfeljebb pletykákat; ha van is ilyen törekvés, igen jól zár a rendszer.

Annak idején Áder János és Schmidt Mária alternatív gondolkodásáról értesülhettünk és bár soha senki nem erősítette meg a terjengő híreket, bizonyos mozgásokból – mozgatásokból – arra lehetett következtetni, van valóságalapja az értesüléseknek. Afféle büntetésként értelmezték Áder kihelyezését az Európai Unióba – és furcsa módon senki sem vélte a kibékülés jelének, amikor Orbán köztársasági elnököt csinált belőle –, Schmidt Mária pedig elveszítette főtanácsadói befolyását.

Aztán a Lázár-Rogán harcról juthattak el hírek a beavatottakhoz;

a FüHü úgy tudja, hogy ez a békétlenség azóta is tart.

Ennek egyik leágazásaként beszéltek Lázár utódlási elképzeléseiről, vagyis hogy éppen Rogán befolyásának csökkentésén, valamint teljes lejáratásán keresztül vezet az út a miniszterelnöki posztig. (Rossz nyelvek szerint  a helikopteres lebuktatásában is lehetett szerepe…) Az orbáni belső világot ismerők azt mondják:

- Hirdetés -

a miniszterelnök ügyesen játszik a két beosztottjával,

hol az egyiket, hol a másikat hozza helyzetbe, illetve hol az egyiknek, hol a másiknak koppint az orrára. Mintha csak Horn Gyulától tanulta volna a kamarilla-politizálást.

Orbán és Lázár a Parlamentben
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Most, az utóbbi napok hírforgatagában újra megjelent az információ: támadják Orbán Viktort.  A FüHü informátora arról beszélt, hogy egészen belső körökből súgták a fülébe:

Lázár János újra elérkezettnek látja az időt, hogy növelje befolyását és csökkentse Orbán hatalmát.

A kormányfő hajója kétségkívül léket kapott: a nemzetközi erőfeszítései kudarcba fulladtak. Nem pusztán az Európai Unión belüli befolyása esett vissza a kevés presztízsű vezetők közé, de még a Visegrádi Négyekkel tervezett átfogó támadása is félresikeredett. Orbán szerette volna – és egy darabig sikeresnek is látszott –, ha V4-eken keresztül áttörést ér el, ehelyett

a szlovákok és csehek is leváltak róla, már csak a lengyelek tartanak vele.

Lázárt ugyanakkor tisztelik Brüsszelben; eredményes és jó erényeket felmutató tárgyalásokat folytat, tárgyalóképesebbnek mutatkozik, mint Orbán Viktor.

Lázár János és Kovács Zoltán kormányszóvivõ a Kormányinfón.
MTI Fotó: Bruzák Noémi

Lázár persze tudja, hogy ez kevés az üdvösséghez; itthon nehéz neki az Orbán-nimbuszt megtörni. Az informátor szerint azonban

a Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyan óvatos és körültekintő politikus, de van benne bátorság, merészség és egy jó adag önbizalom is.

Jóval fiatalabb, mint Orbán (42 éves), ráadásul az utóbbi mind testileg, mind természetét tekintve, úgymond, rosszul öregszik.

A lázári kísérlet azonban, ha hinni lehet a bennfentes információknak,

szerintünk kudarcra van ítélve,

de innen nézve akkor is érdekes politikai akciónak látszik. Már csak azért is, mert ma már Orbánnak sem egyszerű simán letolnia a színpadról Lázár Jánost.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .