Orbán Viktor Vlagyimir Putyint követi, és ily módon kínál politikai példaképet a populistáknak Nyugaton – állítja Daniel Treisman, akinek könyve nemrég magyarul is megjelent. A spindiktátorok című könyv olyan egymástól nagyon különböző rendszereket elemez mint amilyen Szingapúr, Venezuela, Törökország és természetesen Oroszország s nem utolsósorban Magyarország.
“E rendszerek alapfeltétele, hogy a politikai mozgalom vezetője valós népszerűségre tegyen szert, és utána ezt a támogatást meg is őrizze. Döntéseivel pedig anyagi előnyöket nyújtson a táborának” – hangsúlyozza a Kaliforniai Egyetem politológia professzora, aki a hvg.hu-nak nyilatkozott.
“Orbán Viktor átvette Putyin szerepét. Az orosz elnök éveken keresztül kínált egy vezetői mintát a szélsőjobboldalnak Európában és a Trump hívőknek az Egyesült Államokban.
A spindiktátorok megpróbálnak befolyást szerezni a Nyugat velük szimpatizáló részében. Csakhogy Trumpot – egyelőre még – nem a belső indíttatása szorítja demokratikus keretek közé hanem a társadalom, melynek egyes csoportjai korlátozzák a végrehajtó hatalmat.
A spindiktatúrák integrálódni akarnak a nemzetközi szervezetekbe, hogy aztán befelé vagy kifelé manipulációkra használják fel azokat. Ezeknek a rendszereknek a kizárólagos célja a hatalom, a pénz és az ellenőrzés. A modernizáció és a globalizáció hozta el ennek a rendszernek a térnyerését. Politikai vezetők egymástól függetlenül jutottak ugyanarra a következtetésre: nincsen szükség erőre és megfélemlítésre a hatalom monopolizálásához. Ha valóban csökken majd a globalizáció, akkor megnövekszik a nyers erő.”
A jövőt illetően a szerző optimista: ”a demokrácia vonzereje tovább nő ahogy más berendezkedések a hitelüket veszítik, gazdasági válságba sodródnak. A spindiktátorok is ezért maszkírozzák magukat demokratáknak. Egyre nehezebb ugyanis kontrollálni a társadalmakat“ – hangsúlyozza a kaliforniai egyetem professzora.
A gazdasági gondok nem a demokrácia megerősödését szolgálják
Jelenleg mind Észak Amerikában mind Európában a recesszió szélén egyensúlyoznak a gazdaságok, a növekedési kilátások igencsak borúsak. Ez a proteszt szavazatokat segíti mindenütt, és Orbán Viktor azért bírálja a Nyugatot, hogy a bírálat ne őt hanem Brüsszelt és Washingtont érje. Orbán egyáltalán nem Putyint követi hiszen nem akar csődbe menni. Neki Oroszország és méginkább Kína csak ellensúly a Nyugattal szemben. Kezére játszik Orbánnak, hogy a felzárkózás a Nyugathoz egyáltalán nem mondható sikeresnek az egész régióban, ahol megmaradt a jóléti határ éppúgy mint az USA és Mexikó között. Az amerikai politológus azt nem veszi figyelembe, hogy az emberek a lábukkal szavaznak: oda mennek, ahol jobban élnek az átlagpolgárok. Márpedig ebben a tekintetben Európa egykori szocialista államai egyaránt leszerepeltek: tömeges a kivándorlás nyugati irányban. Ebben a régióban ugyanis a demokrácia három évtizede nem teremtett jóléti államot márpedig az emberek többsége ezt remélte a rendszerváltáskor. Az Egyesült Államok a Marshall segéllyel ezt teremtette meg a második világháború után Nyugat Európában. 1990 után ilyen segély nem volt, és a közép-kelet-európai államok maradtak a szegényházban. Ott pedig nem könnyű demokratának lenni hiszen a szavazó polgárok többségét meg lehet vásárolni rezsi csökkentéssel vagy tizenharmadik havi nyugdíjjal.
Az európai harmadosztályon nem a demokrácia a többség fő gondja hanem a megélhetés. Ezt Orbán Viktor jól felmérte, és ezért tervezhet hosszú távra, mert sikeres demokráciát nem lehet felépíteni nulla forint nulla fillérből.
