Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Balkánon turnézik és célja, hogy biztassa a volt Jugoszlávia EU-n kívül rekedt utódállamait plusz Albániát: legyenek még jobbak és jutalmul akár már 2025-ben felveszik őket az unióba. Dicséretekben már eddig sem volt hiány, pedig ma csak a körút harmadik állomására – Szkopje és Tirana után -, Belgrádba érkezik.
Hátra van még Podgorica, Pristina és Szarajevó, majd jöhet a záróaktus Szófiában, amikor is (március 1.) a hat nyugat-balkáni ország leül egy tárgyalóasztal mellé Junckerrel és az EU-ban elnöklő Bulgária képviselőivel. Korábban, az EU éves beszámolójának közzétételekor már kiszivárgott Brüsszelből, hogy igazából csak Montenegrónak és Szerbiának van esélye, hogy 7 év múlva teljes jogú tag legyen. Később még ezen az állásponton is módosítottak: a 2025 nem egy kőbe vésett dátum, hanem ha minden jó megy (magyarul: ha Belgrád és Podgorica jól teljesít), akár már akkor felveszik az elit klubba.
Komolyan nem is lehet arra gondolni, hogy a nemrégiben még egymást, a szó legszorosabb értelmében irtó nemzetek/államok most egymás kezét fogva, az Örömódát harsogva és megtisztulva belépnek az unióba. Habár, azok után, hogy 2004-ben kiket fogadott be az EU, már semmin sem lehetne csodálkozni.
Szinte nincs olyan nyugat-balkáni ország, amelynek ne lennének, mondjuk területi vitái a szomszédokkal.
Sőt, a már uniós Horvátország és Szlovénia is már hosszú évek óta pitiáner vitát folytat egy pici öböl hovatartozása miatt. Pedig ők még nem is háborúztak egymás ellen.
Mit szóljon Szerbia, amelynek szinte megszámlálhatatlan területi vitája van Horvátországgal, hogy a háború többi következményeiről ne is beszéljünk. Koszovóban már egy kormány belebukott abba, hogy el akarta ismerni a szomszédos Montenegro fennhatóságát egy pár hektárnyi vitatott terület felett. Most a jelenlegi kormányt is hasonló sors fenyegeti. Pedig a pristinai hatalmat nem jólétbe belepuhult, engedékeny fiúk irányítják, hanem a hírhedt Koszovói Felszabadító Hadsereg egykori parancsnokai (Thaci, Haradinaj). Akiket nemzetközi vádemelés fenyeget.
Vagy: Horvátország Montenegróval perlekedik az adriai Prevlaka-félsziget miatt. Boszniával meg egy, szintén az Adrián megépítendő híd miatt.
Bosznia-Hercegovinával a háborút lezáró daytoni egyezmény meg egy olyan felemás államot faragott, amely azóta sem működik:
cibálnák a szerbek és a horvátok is, csak a bosnyákok álmodnak egységes országról.
Albánia ebből kimarad, de csak pillanatnyilag, hiszen Koszovó függetlenségével immár két albán állam létezik. Az egyesülés reménye/réme Tiranát és Pristinát is aggaszthatja: a közös országban ki lesz a főnök?
Körútjának első állomásán, Szkopjéban Juncker agyondicsérte az új macedón kormányt, de dátumot nem mondott, hogy mikor kezdődhetnek el a csatlakozási tárgyalások. Viszont mintha közelebb került volna a megegyezés Görögországgal a macedón állam új nevével kapcsolatban. Athén ugyanis már több mint két évtizede
a történelem egyik legröhejesebb kifogása
miatt nem engedi a macedónoknak, hogy macedónoknak nevezzék magukat, mert Makedónia csak görög lehet. Mellesleg, Görögország már nagyon régi EU-tag.
Juncker Tiranában azt mondta: nem jött üres ígéretekkel és „Albániának természetes helye van az unióban”. Dátummal itt sem hozakodott elő.
