Tegyünk tisztába néhány dolgot, mielőtt megint beleragadunk a fideszesek által erjesztett közéleti dagonyába. A kormánypárt verbális fogdmegjei az elmúlt napokban hazaárulást kiáltottak, amiért az ellenzéki magyar EP-képviselők is kiálltak a fideszes EP-tisztségviselők bojkottja mellett.
Volt olyan kormánypárti tollnok, aki szerint innentől kezdve velünk szemben „minden eszköz megengedett”, de volt olyan is, aki arra hivatkozott, hogy ezzel a „jogállami szokásjogot” szegjük meg. Utóbbi megjegyzés különösen
szánalmas egy olyan párt kitartottjától, amelyik téglánként bontotta le a jogállamot, és amely kéjes büszkeséggel rúgta fel az európai csúcsjelöltek szokásjogának rendszerét a saját pártcsaládjuk győztes jelöltjének, Manfred Webernek a legyilkolásával.
Erről akkor ennyit, a papírkutya megmondóemberek hülyeségei nem érdemelnek ennél többet.
Az viszont mindenképpen figyelemre méltó, milyen hevesen reagáltak a kormánypárt vezetői, sőt, maga a kormányfő is arra, hogy EP-képviselőik bizony bukdácsolnak Brüsszelben. Amolyan rendes maffiaként megfenyegették az ellenzéket, hogy – visszaélve kétharmados hatalmukkal – bosszúból elveszik tőlük országgyűlési pozícióikat. Komolyan megütötte a narancsos fiúkat, hogy az Európai Unióban nem mindenki úgy ugrál, ahogy ők fütyülnek.
De, hogy ebben se legyen félreértés, néhány fontos tényt szeretnék mindenki figyelmébe ajánlani:
Az Európai Parlamentben nem pusztán az ellenzéki magyar képviselők – közöttük a DK, az MSZP és a Momentum politikusai – bojkottálják az Európai Uniót lebontani akaró Fidesz képviselőinek a bizottsági kinevezését, hanem a sok száz tagot számláló EP több, meghatározó frakciója döntött így.
Lássuk be őszintén, maroknyi ellenzéki magyarként nem is lennénk képesek mindezt véghez vinni egy ekkora gépezetben; az Európa-párti frakciók viszont egységbe tömörültek a szélsőségesen EU-ellenes neristákkal szemben. Fontos tény, hogy nem a jobboldali Néppárt pozícióit ellenezzük (ily módon a „szokásjog” és frakciók közötti megállapodás nem is sérül; az már a Néppárt baja és szégyene, hogy fideszeseket jelöltek például a jogállamisággal foglalkozó bizottságba), hanem Orbán rendszerének kiszolgálóit. Ahogyan tettük azt korábban a néppártiakkal, benne a fideszesekkel közösen az EU-ellenes szélsőségesekkel szemben az elmúlt években. Ugyancsak fontos tény, hogy a Fidesz politikusait nem is feltétlenül a magyarok szavazzák le a bizottságokban, hiszen alelnöki helyeikről nem a Parlament egésze, hanem a szakbizottságok tagjai döntenek; nem egy esetben olyan testületekben, ahol rajtuk kívül nincs is más magyar. Én például a közlekedési és turizmus bizottság tagjaként nem vagyok jogosult szavazni a hörögve brüsszelező Hidvégi Balázs brüsszeli alelnökségéről az állampolgári jogi bizottságban. De, hogy a lényeget se veszítsük szem elől:
ez az egész hisztéria valójában Trócsányi László egyre közeledő bukásáról szól.
A volt igazságügyi minisztert akarja ugyanis Orbán az Európai Bizottságba delegálni uniós biztosnak. Az már régóta tudható, hogy fajsúlyos portfólióra nem számíthat, az is csoda lesz, ha átmegy majd a meghallgatásán a jogállamiság lebontásához vígan asszisztáló, a közigazgatási bíróságok rendszerét visszaépítő, az Európai Ügyészséget vadul elutasító közig-stróman. Jobb, ha mindenki tudja:
a Fidesz mesterterve az volt, hogy Trócsányi megkaparintja a valóban rendkívül fajsúlyos külügyi szakbizottság (AFET) elnöki posztját – tessék visszakeresni, nyilatkozataikban be is jelentették az igényüket erre -, mondván innen könnyebb lesz átzsilipelni az Európai Bizottságba.
De Trócsányiból végül nem hogy elnök nem lett, alelnöknek is csak a legutolsó helyre jelölték, méghozzá a külügyi helyett az alkotmányügyi bizottságban. Az AFCO ülésén ráadásul inkább elhalasztották a szavazást róla, köszönhetően az Európa-párti frakciók kiállásának. Ez fáj leginkább Orbánnak, nem a többi EP-képviselőjének névjegykártyáján szereplő titulus. Ha Trócsányi ezt sem tudja megugrani, akkor uniós biztos sem lesz belőle. Annál nagyobb blama pedig nincs, hogy Orbán Viktor nagytiszteletű indiánfőnök személyes potentátja már a rajt előtt elhasal. Ez még a nagyobb óvodai játszótereken is rém ciki. Erről, egyszerű pitiáner presztízsféltésről szól tehát a felháborodás, nem – a fideszesek szájából amúgy is nevetségesen hangzó – jogállamiságról, bármilyen szokásjogról, vagy a magyar választókkal szemben bárminemű tiszteletlenségről. Tartsák nyitva a szemüket, ezek a narancsos fiúk már megint hazudnak!
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázötvenkettedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.