Nyílt levél az Európai Néppárt elnökének – Újhelyi István

0
886
Újhelyi István
Újhelyi István - Fotó: Facebook

Orbán lépett, most Ön jön, Mr. Daul!

Másfél hónap is eltelt már azóta, hogy az Európai Néppárt felfüggesztette a Fidesz tagságát a kereszténydemokrata pártcsaládban. Ez volt az a pillanat, amely végérvényesen megváltoztatott mindent: bebizonyosodott, hogy Orbán elszámolta magát az addig rutinosan végzett pávatáncával és most tényleg nemcsak elment a falig, de be is törte a fejét rajta. Kispadra tették és hiába minden kamu magyarázkodás: a Fidesz végleg kisodródott az európai fősodorból. Most abban bíznak, hogy az újonnan felálló Európai Parlamentben egy megcombosodott illiberális csoport élére ejtőernyőzhetnek és majd onnan zsarolhatják a rendszert. Erről szól az újfasiszta politikai popsztár Matteo Salvininek való udvarlás, vagy a magyar munkavállalók szociális juttatásait egyébként gond nélkül megnyirbáló osztrák szélsőjobboldali Heinz-Christian Strachével való barátkozás. Azzal, hogy a Fidesz ezeket a virtigli Európa-elleneseket tartja szövetségesének és mutatja fel új partnereiként, világos üzenetet küldtek a Néppárt felé is. Eljátsszák még május végéig ezt a kereszténydemokrata értékekről szóló színdarabot, de a polgári köpeny alatt már rég zubbonyt húztak.

Nem is értem, hogy mire vár még a Néppárt által felkért „bölcsek tanácsa”. A Herman Van Rompuy, valamint Wolfgang Schüssel és Gert Pöttering által alkotott testület – amelynek meg kell vizsgálnia a Fidesz felfüggesztéséhez vezető jogállami kritikákat – április elején már egyszer összeült, de nyilván a három hét múlva esedékes EP-választásig még elbábozzák valahogy a dolgot. Pedig egyszerű a képlet. És nemcsak azért, mert az Európai Parlament korábban néppárti többséggel fogadta el a magyarországi jogállamiság helyzetéről szóló, igencsak részletes és pontos jelentést, de maga Orbán tette a napokban még egyértelműbbé: ő bizony az Európa-ellenes szélsőségeket választja az Európa-párti kereszténydemokraták helyett.

A dolog ilyen egyszerű és a Néppárt vezetősége sem teheti meg, hogy támogatóit becsapva egyszerűen befogja az orrát még pár napig.

A mai napon hivatalos levelet küldtem Joseph Daulnak, az Európai Néppárt elnökének, aki bár korábban még Orbán mellett is kampányolt Budapesten, mostanra már arról beszél: a Fidesz elnöke súlyos és megbocsájthatatlan hibákat követett el. A levélben arra emlékeztettem Dault, hogy komoly problémának nevezte a félelemkeltéssel operáló populisták előrenyomulását Európában és világossá tette azt is, hogy a Salvini-féle politika nem kompatibilis a néppárti iránnyal. Arra kértem az EPP elnökét, hogy még a május 26-i választás előtt zárják le a vizsgálatukat és tegyék egyértelművé viszonyulásukat a Fideszhez. A magyar választóknak ugyanis joga van tudni a fülkében meghozott döntésük előtt, hogy melyik frakcióba küldik majd a fideszes képviselőket: az európai közösség oldalán álló Néppártba, vagy egy még bizonytalan, de egyértelműen Európa-ellenes populista roncsválogatottba. Elvárjuk, hogy a néppárti „bölcsek tanácsa” még a választás előtt eljöjjön Magyarországra! Mi készek vagyunk fogadni és tájékoztatni őket arról, hogy milyen dúlást végeztek Orbánék Magyarországon. Hozzanak hideg élelmet, mert hosszú lista lesz.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszáznegyvenegyedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
2019. május 5.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .