A kormány magánviszonyokba nem tud, és nem akar beleavatkozni, de elutasítják a hatalommal való visszaélés minden formáját, és a szexuális zaklatást. Ezt mondta Lázár János, a 103. kormányinfón. Nem kérdésre válaszolt a Miniszterelnökséget vezető miniszter, magától hozta szóba témát. Nyilván azért, mert már ő is érezte, mennyire kínos, hogy a kormánynak nincs mondanivalója az elmúlt hetekben nagy port kavaró ügyekkel kapcsolatban.
Megszokhattuk már, hogy a kormány, nemcsak a jelenlegi, de elődei is, ha csak teheti, ellép a kínos ügyek elől. Ha siker van, győz a csapat, akkor látjuk a képernyőn a prominenseket, amint örülnek a győzelemnek. Ha a csapat veszít, akkor mintha ott sem lettek volna.
Amikor csökken az államadósság, önfeledten nyilatkoznak, ha nő – eltűnnek, mint szürke szamár a ködben.
Most is úgy tűnt, hogy a zaklatási ügyekben most sem szólal meg senki a kormány részéről. A hatalom úgy tesz, mintha semmi köze nem lenne semmihez. A kínos ügyeket máskor is alsóbb szintekre passzolják, számos esetben láthattuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök soha nem kerül közelségbe a kormány számára kellemetlen dolgokkal. Vagy hallgatnak róla, vagy ha már nem tehetik meg, valahol alsóbb szinten viszik el a balhét.
A főnökségnek csak a sikerekhez van köze.
Nem mintha a mostanában kipattant zaklatási ügyek a kormány sarai lennének. Nem az ő embereik követték el a vállalhatatlan cselekedeteket, ráadásul mindez nem az elmúlt nyolc év története. De azt állítani, hogy nincs közük hozzá, az sem felel meg a valóságnak.
A mostanában előkerült ügyek ugyanis nem a Vígszínházról, az Operettszínházról szólnak. Ezekhez hasonló vagy éppen ezeknél is szaftosabb ügyek bizonyára más színházakban is előfordulhatnak. És nemcsak színházakban, hanem mindenhol, ahol függőségi viszonyok vannak. Ami most a felszínre került, az a jéghegy csúcsa. Ott van az iskolákban, csalásokban, üzletekben, szerkesztőségekben, éttermekben, bárhol.
A konkrét esetekről nyilván nem a mindenkori kormány tehet,
nem a miniszterek mutogatták a micsodájukat.
De az ő felelősségük, hogy egy országban milyen a légkör, milyen erkölcsi normák az irányadók. Ameddig a parlamentben a hatalmat gyakorló képviselők megengedhetik maguknak az olyan beszólásokat, minthogy Vetkőzz, Ági!, meg az olyanokat, hogy Hol a babydoll?, addig ezen uraknak a társdalom többi tagjától sincs joguk számonkérni, hogy miként viselkednek.
A rendcsinálást, bármennyire is meglepő, felülről kellene kezdeni.
