Natalie Portman: Izrael nemzetállam törvénye rasszista!

0
2481
facebook/natalie_portman

Erről az Izraelben született hollywoodi színésznő az Al Kudsz al Arabi című palesztin lapnak nyilatkozott, mely Londonban jelenik meg. A 37 éves színésznő hangsúlyozta, hogy Izrael államot a holokauszt túlélőknek hozták létre hetven évvel ezelőtt. A színésznő szerint Izrael nemzetállam törvénye rasszista, mert kizárja a nem zsidókat a teljes jogú polgárok köréből Izraelben.

Tavaly Natalie Portman megkapta a zsidó Nobel díjat. A Genesis díj 2 millió dollárral jár egy olyan személynek, aki sokat tett a zsidók elismertetése érdekében a nagyvilágban. Natalie Portman visszautasította a díjat, mert attól tartott, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök mond ünnepi beszédet. Natalie Portman elutasítja a miniszterelnök politikáját mind Izraelben mind pedig a palesztinok ellen.

A palesztin lapnak adott interjúban Trump elnököt is bírálta. Tavaly decemberben Trump döntött úgy, hogy az USA ismerje el Jeruzsálemet Izrael állam fővárosának. Ezt a palesztinok és a világ muzulmánjainak jelentős része ellenzi, mert szerintük Jeruzsálem a palesztinok fővárosa is. Natalie Portman kettős izraeli-amerikai állampolgár – közli az ynetnews izraeli portál.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .