Háy talán túl szigorú, gondolom, miután elolvastam az esszéjét, de egyben igazat adok neki: a manapság oly divatos kosztolányizmus elevenjére tapint. Mindenkinek megfelelni! Ez a vezéreszme még a Vajdaságban is jövedelmező irodalmi biznisz.
(…) A Njegoš utcában várakozom Anikóra közben figyelem a Mária neve templomba igyekvő volt párttagokat. Jól van, megtértek, bár ezzel a gesztussal szerényebben gazdálkodhatnának. Engem valójában nem az egyház, hanem a jobboldaliság mímelése bosszant, s egyre inkább elfogadom azt a nézetet, miszerint nincs hiteles, mértékadó jobboldalunk. Hódi Sándor próbálkozott volna vele, de attól tartok, hogy elkedvetlenítették a jobboldaliságot mímelő hangos „kisdobosok”. Ez bizony kár, mert erre is szükség lenne. Miként konzervatív értelmiségünk, írónk sincs. Utolsó konzervatívunk talán Utasi Csaba volt.
A Mozgó világ új számában egy „ütős” írást fedeztem fel, Háy János „Szegény édes-bús pacsirta Kosztolányi Dezső” című esszéje bizony alaposan elgondolkodtathat mindenkit. Ritkán olvastam ennél szenvedélyesebb, elgondolkodtatóbb írást, mint ez. Kosztolányiról van szó, s ezen a szövegen bizony azok a „mindenevők” is megütköznek, ha egyáltalán elolvassák, akik Kosztolányiért ugyanúgy rajonganak, mint Háyért. Az esszé címe sokat mond a szerző szándékáról. Az első Kosztolányi verseskötetről (Négy fal között) Háy megsemmisítő ítéletet mond: „… hagyományos romantikus pózokban tetszelgő versalany beszéde. Halálkultusz, az élet értelmetlensége fölötti sajnálkozás, magányérzet, önsajnálat. S minden az érzelgősségig túlfűtve, itt-ott giccsbe fulladva.” Kosztolányi és a giccs – erre még a legvakmerőbb kritikusok gondolni sem mertek. Ha netán Háy túloz, akkor legalább szabad legyen kimondani, hogy a Kosztolányi-epigonok igenis giccsbe fulladnak. Háy azonban a továbbiakban sem kíméletes. „Kosztolányit olvasva legritkább esetben élünk át evidens létélményt, inkább a létélmény imitációját vagy illúzióját. Mit lát a későbbi Kosztolányi lírában? Egy-egy nagy verset regisztrál, a többit azonban változatlanul áthatja a „élet fölötti búsulás, a magányérzet, az öngyűlölet vagy épp az önsajnálat.” Rezümé: „Láthatóan beleragad ebbe az érzelgős dalnok szerepbe…” Nem érzem magam hivatottnak ebben a kérdésben, mivel hozzám mindig közelebb állt Babits lírája, mint Kosztolányié. Háy Kosztolányi prózáját sem kíméli, bár elismeri a Pacsirtában, az Aranysárkányban és az Édes Annában vannak remek részletek. Az Édes Annában Kosztolányi – írja Háy – „meglehetős kritikával ábrázolja a háború utáni rendszer új hívet, de érdekes, fűzném hozzá én -, hogy ezt nemigen illik észre venni. A szabadkai Népszínház előadásából éppen ez a motívum maradt ki, ezért az előadás után azon töprengtem, hogy rendben van, akkor miért nem fordult Édes Anna a pszichológushoz. Lehet értelmezni Kosztolányít úgy is, mint ahogy a szabadkaiak tették, de máshogy is, ám csak akkor, ha a kritikus szegmenseket is figyelmesen olvassuk. És az is igaz, hogy a Nérót tanulsággal olvashatnék azok az írók, akik homo aestheticusnak vallják magukat. Kosztolányi ebben a regényben rájuk is pirít. Háy az Esti Kornél sebezhető pontjaira is rámutat: „S vannak itt érzelmek, könnyek is bőségesen, mert a Kosztolányi-életmű tényleg át van áztatva sós lével.” Költészetének csúcspontja az utolsó kötet, a Számadás, erről Háy nagy elismeréssel szól. Nem tudom, hogy milyen lesz a Hay esszéjének a visszhangja, egyelőre nagy a csend körülötte. Miben látom ennek az okát. Abban, hogy a Kosztolányi féle attitűd manapság nagyon is divatos lett. „Kosztolányi ideológiát kovácsol a felszín esztétikájából”, írja Háy. „Nem konfrontálódni akar, hanem itt is, ott is megfelelni. Lenni például apolitikusnak, amikor a morális helytállás alapvetés lett volna. Lenni az új művészet megszállottjának, de azért jó kapcsolatokat ápolni a konzervatív körökkel is.” Háy talán túl szigorú, gondolom, miután elolvastam az esszéjét, de egyben igazat adok neki: a manapság oly divatos kosztolányizmus elevenjére tapint. Mindenkinek megfelelni! Ez a vezéreszme még a Vajdaságban is jövedelmező irodalmi biznisz.
Végel László
